Spin-off

Drága olvasóim!

Remélem, hogy itt vagytok még, és nyomon követitek Ashely rögös útját. Ezúttal, szeretnék nektek egy kérdés feltenni, kíváncsi vagyok, hogy kapok-e rá választ, akár itt, akár a facebookon. Tehát...

Szeretnétek-e, ha indulna egy külön blog Ashley korábbi életéről? 

Természetesen ezt is folytatnám, a Spin-offban viszont nem szerepelne a One Direction. Nem tudom, hogy ezzel veszítenék-e olvasókat, vagy esetleg szeretnétek olvasni, kíváncsiak lennétek-e rá. 

A válaszokat kommentben, vagy akár Facebookon is szívesen várom! 

xoxo, 

Ash

30. Fejezet

Los Angeles

Talán nem lepődik meg senki, ha azt mondom, hogy végigsírtam az utat, pedig 11 órás volt. A stewardess azt ajánlotta, hogy aludjak egy kicsit, de az időeltolódás és a stressz miatt képtelen voltam rá. Pedig mire odaérek ismét reggel lesz, de ez jelenpillanatban egy csöppet sem tudott meghatni, az se, hogy mi fog ott várni, csak arra tudtam gondolni, hogy magam mögött hagytam azt az életet, amit szeretek élni, valamiért, amit szerettem élni de elbánt velem. Tudtam, hogy mindenki félt a nagyvárostól és a csillogástól, be kell vallanom, nem alaptalanul. Én is féltem, de én inkább a kapcsolatomat, mintsem magamat féltetettem. Mindenki tudta, hogy Zayn milyen, ráadásul egyre többen kezdtek értük rajongani, a lányok szinte ostromolták őket, furcsa volt látni, ahogy taposták egymást. Tudtam, hogy sikeresek lesznek, de azt nem, hogy ennyire, hiszen soha egy eddigi széria sem tudott kitermelni ilyen kaliberű hírességeket és akkor még hol volt a vége? Automatikusan kötöttem be magamat, mikor a gép landolni készült. Szerettem volna még tovább gondolkodni, elengedni magamat az önsajnálatba és fuldokolni benne, de úgy tűnt, ez a 11 óra nem volt elég ahhoz, hogy sajnálkozzak. A pilóta puhán tette le a gépet, néhány ember tapsolt, egyesek összetették a kezüket és megköszönték a fentieknek, hogy biztonságos utat fogtak ki. Én pedig, nos, én abban a pillanatban bekapcsoltam a telefonomat és miközben lesétáltam a lépcsőn már írtam is az első sms-t. De ahelyett, hogy Zayn visszaírt volna, felhívott. 

 - Szia!

Szóltam bele a telefonba, bár fáradt voltam, igyekeztem a lelkes lenni. 

 - Ashley, késő van...

Hoppácska, elfelejtettem, időeltolódás. Hallottam, hogy csöndesen felnevet, mintha kitalálta volna a gondolataimat és folytatta.

 - de hiányzol mellőlem.

A szívem gyorsabban vert mint szabadott volna, fájt minden egyes szava, de az, hogy éreztem, hogy szeret, fontosabb volt bármi másnál, minden kétségemet eloszlatta, hirtelen csak a hiányát éreztem, semmi mást. Odaadtam a biztonsági őröknek az útlevelemet, akik 'ismét üdvözöltek' az államokban, majd igyekeztem a bőröndjeimért, közben még mindig a telefonon lógtam.

 - Milyen volt a próba?

 - Fárasztó, hosszú. Este bulizni voltunk.

Igyekeztem nem rákérdezni a lényegre, kissé szűkszavú volt, de betudtam annak, hogy lényegében felébresztettem.

 - És milyen volt?

 - Nem volt rossz.

Oké, mit is gondoltam az előbb? Hogy bízok benne és eloszlatta a kétségeimet? Hát baromira nem! Összeszorult gyomorral, fél kézzel vettem le az első bőröndömet a futószalagról, majd rögtön nyúltam volna a következőért, de valaki leemelte helyettem.

 - Mielőtt bármi rosszra gondolnál..

Folytatta volna ő, bár a hangja egy kissé cinikus volt, de addigra távolabbról hallottam a hangját, mert automatikusan leraktam a kezem. Adam állt előttem, napszemüvegben, fekete feliratos trikóban, szakadt farmerban, hatalmas vigyorral a képén. A haja úgy állt, mintha most kelt volna, fújt egy rágórumi lufit, majd leemelve a harmadik bőröndömet rám kacsintott. Igazán elemében volt, mondhattam volna úgyis, hogy jól állt neki LA. A kezével intett, hogy nyugodtan folytassam a beszélgetést, miközben az egyik biztonsági őrt siettette, hogy haladjon a kulival.

 - Nem gondoltam semmi rosszra.

Zártam rövidre a dolgot, de hallottam, hogy idegesen fújtat.

 - Azt hittem érdekel.

 - Érdekel is!

Őszintén? Fogalmam sincs, miről beszélt, mivel nem hallottam, nem akartam, hogy emiatt felhúzza magát, ezért igyekeztem semleges válaszokat adni. 

 - Ez szuper. Örülök, hogy jól érezted magad.

 - Én meg örülök, hogy figyeltél rám. Na mindegy, majd később hívlak.

És lecsapta! Tényleg lecsapta, se szó, se beszéd kinyomott. Bűnbánóan haraptam be az alsó ajkamat, de addigra Adam visszaért mellém.

 - Na és, hogy van a Török szultán pici fia? Vagy inkább indiai herceget kellett volna mondanom?

Furcsa, a hangjában nem volt semmi gúny, de tudtam, hogy jól szórakozik rajta. Egy pillanatra még haragudni is elfelejtettem.

 - Pakisztáni, és fáradtan. Felkeltettem.

Szórakoztatta a tény, bár fogalmam sincs miért. Se szó, se beszéd elindult a megpakolt kulival, én pedig gyors léptekkel mellészegődtem.

 - Ez a pulóver borzalmasan néz ki, és a csizmád is. Ez Los Angeles, 24 fok van kint.

Elfintorodtam. elég gyorsan elfelejtette, hogy Londonból jöttem, ahol konkrétan szakad az eső, fúj a szél és örökké fázik az ember. Nem reagáltam rá, felesleges lett volna, úgyis csak kötekedik.

 - Miért te jöttél értem? Azt hittem...

 - Nem én jöttem, hanem a limuzin, én csak beültem a limuzinba, ami elhozott ide.

Tényleg szórakozott velem! Gúnyos vigyorral a képén, rágózva pillantott le rám én pedig összefűztem magam előtt a kezeimet és úgy döntöttem, bosszúból ignorálom. Ez egészen addig így is ment, ameddig meg nem érkeztünk a Hotelhez. Útközben végig az utcákat bámultam, egy pillanatra sem néztem rá. Egyszerre ijesztett meg és tett boldoggá a látvány. Mikor végre megérkeztünk és kiszálltunk Adam a legnagyobb természetességgel jött utánam, idegesítően végignézte, ahogy átveszem a szobakulcsomat és elindulok fölfelé.

 - Este vörös szőnyeg.

 - MI VAN?

Na jó, ez sokkolt. Hulla fáradt vagyok, aludni akarok és enni valamit, enni, aludni és sírni, méghozzá bucira sírni a fejemet, ehelyett már rögtön első este a mély vízbe dobnak?

 - Jól hallottad, film premier, velem. Bejelentjük, hogy visszatértél. Ne aggódj, a ruha a szobádban van felakasztva, a fodrász és a sminkes is jön délután négyre. Addig van még legalább, öt órád.

Lecsekkolta a telefonját, bólintott, majd mikor kinyílt a lift és megjelent a hordár elindultam utána.

 - Nekem nem szerepelt a terveim között megmutatni magamat.

Látszott rajtam, hogy nem nagyon akaródzik jólesni a dolog, de Adamet ez egy csöppet sem érdekelte.

 - A forgatásnak már így is nagy visszhangja van, aminek örülünk, pedig még el sem kezdtük. Most végre megszereztelek, szóval indul a menet. 

Felvontam a szemöldökömet, majd miután adtam némi borravalót a csávónak, amiért felcipelte az amúgy is dög nehéz bőröndjeimet kitessékeltem a szobámból Adamet, egyedül akartam lenni.

 - Szóval a beosztás nem is érdekel?

 - Adam, nem. Este jössz, tudom.

Már csuktam az ajtót, amikor elkaptam, épp csak egy pillanatra.

 - Ismerős a helyzet mi?

Belevigyorgott a képembe, majd eleresztette az ajtót, és otthagyott. Tényleg az volt, ismerős, hajdan így kezdődött a gyermeki kapcsolatunk is. Miután kipakoltam és megnéztem a ruhát amit választott nekem elterültem az ágyon és a facebookomat nézegettem. Sehol semmi, mivel a legtöbb ismerősöm még alszik, így felnéztem a twitterre és meglepődve láttam, hogy egy rakás új követőm lett és képeket is posztoltak, amiken Adammel szerepelek. 

 - Azt a rohadt...

Hát, elkezdődött, parapzzik és őrült rajongók mindenhol...a legtöbben annak örültek, hogy ismét Adam mellett láttak.

Néhány órával később

Türelmetlenül járkáltam fel s alá a hotel lobbyiában. Tényleg olyan volt, mint régen, Adam késett, mint mindig. Azzal szórakoztam, hogy újra és újra végighúztam az ujjamat a lépcső korlátján, ezzel csikorgó, baromi idegesítő hangot adva ki. Aztán egy hosszú limó parkolt le a hotel előtt, Adam kiszállt belőle és nem foglalkozva a közben hozzárohanó lesifotósokkal lezseren nekitámaszkodott a kocsi oldalának, már messziről kiszúrt, a fejével intett, hogy menjek és ekkor az összes kamera hirtelen felém fordult. Alig bírtam tőlük eljutni a kocsiig, a sofőr időközben kapcsolt, kinyitotta az ajtót, beszálltam, majd beszállt Adam is és mint aki jól végezte a dolgát, rágyújtott a kocsiban.

 - Muszáj ezt?

Megéreztem a marihuána félreismerhetetlen illatát, és tudtam, hogy a füst nem csak rá, hanem rám is hatással lesz, ráadásul mindenemnek olyan szaga lesz.

 - Nyugi, inkább igyál egy kis pezsgőt.

A szájába véve a cigit elővett két poharat és megtöltötte őket, majd koccintásra emelte, de amikor odatartottam ő elhúzta.

 - Várj, először a beszéd. Szóval, igyunk arra, hogy ismét visszatértél oda, ahová tartozol, a mellé, akihez tartozol, azok közé, akikhez illesz, ahol csillogsz én önmagad lehetsz.

Na hát ez volt az, amire nem akartam inni. Összekoccintotta a poharunkat én pedig úgy voltam vele, hogy ezt az estét csak úgy fogom kibírni ha iszom.

Mire kiszálltunk a kocsiból, már egészen furán éreztem magam, az alkohol és a fű hatással volt a szervezetemre így szerencsére nem kaptam azonnal a kezemet a szemem elé a vakuk fénye miatt. Adam magabiztos volt, őt felbátorította az alkohol, megragadta a kezemet és elkezdett húzni. A rajongók sikongattak, a gépek kattogtak, a kamerák mellett álló riporterek egymást taposták.

 - Ashley, hogyhogy visszatértél? Adam miatt jöttél vissza? Újra együtt az álompár? Mi igaz abból, hogy Londonban az X Factornak dolgoztál?

Igyekeztem kitérő válaszokat adni, ha nem sikerült, akkor Adam könnyűszerrel hárított. Tökéletes csapat voltunk, mintha el sem mentem volna. A kellemes kábultság ami a bódítószerek miatt ellepte az agyam jól jött, tudtam mosolyogni és integetni, türelmes voltam a rajongókkal és nem voltam feszült, nem akartam világgá menekülni a tudattól, hogy mindenki engem néz. A film után - ami mellesleg borzalmas volt, végigröhögtük Adammel - meghívtak minket az after partyra is, ahol ott voltak a film szereplői és egyéb hírességek akiket anno az ismerőseimnek mondtam, de ezer éve nem találkoztam velük. Mindenki rég nem látott barátként köszöntött, megöleltek és kérdezgettek én pedig úsztam a boldogságban és döntöttem magamban a pezsgőket...

A telefon kellemetlen búgása a fejem fölött felébresztett a mély álomtalan alvásból. A műszempillától összeragadt szememet dörgöltem, miközben a másik kezemmel a telefon után kutattam, de valamibe beleakadt a kezem. Abban a pillanatban felültem és kényszerítve magamat arra, hogy pislogjak, realizáltam ki fekszik mellettem. 

 - Adam, a telefonomon fekszel.

Meglökdöstem, jelenleg nem foglalkozva azzal, hogy miért van az ágyamban. Amint megkaparintottam a telefont, hatalmasat káromkodtam. Húsz nem fogadott hívás és egy sms. Félve nyitottam meg, mert tudtam, hogy ki lesz az. Nem is tévedtem, Zayn volt. 

 "Szóval ezt jelenti a tetkód, remélem, jól szórakoztál."

Egy képet is küldött, egy képet, amire nem is emlékeztem, hogy elkészült.

29. Fejezet

Sziasztok!

Először is nagyon sajnálom, hogy majdnem egy hónapja nem írtam egy betűt sem. A félkész epizód el volt mentve, azonban se időm, sem energiám nem volt írni. Beindult az egyetem, mindenfelé rohangálok, de remélem azért maradt még itt valaki, aki szeretné végigkövetni Ashley életét. Jó olvasást.

xoxo,

Ash

Utoljára látni élőben a srácokat az X factor színpadán borzalmas volt. Minden pillanata szorongatta a torkomat, de ne rohanjunk ennyire előre...

Miután végleg eldöntöttem, hogy mit szerettem volna, közöltem Briannel aki nem igazán szeretett volna visszaengedni Los Angelesbe. Megértettem, de meggyőztem arról, hogy most már idősebb vagyok és felelősségteljes, azért megyek LA-be, hogy leforgassam a filmet, azután rögtön visszajövök Londonba. 'Csak dolgozni mész.' Fogalmam sincs, hogy ezzel magát, vagy engem próbált-e inkább győzködni, de a hét közepére Zayn is átvette azt az istentelenül idegesítő szokást, hogy random időpontokban benyögte ezt az idegesítő mondatot. Az elején igyekeztem derűlátóan elismételni, de a hét végére már csak morgásra futotta. Rosszul esett, hogy ennyire nem bíznak bennem, ugyanakkor aggódtam is. Lehet, hogy valamit én látok rosszul? Vagy nem gondolnak elég erősnek? És ez még csak az egyik probléma volt. Bár megbeszéltük Zaynel, hogy erősek leszünk, végtére is csak három hónapról van szó, minden egyes este olyan volt, mintha utoljára lennénk együtt, ő pedig mindig elbúcsúzott tőlem egy picit. Kegyetlen érzés volt, mert úgy éreztem, hogy lemond rólam, de aztán mindig rácáfolt a csókjaival és az érintésével. Ettől azonban még nem volt könnyebb a dolog. Igyekeztem a srácokkal is annyi időt tölteni, amennyit csak tudtam. Ott voltam minden próbán, tanácsokkal láttam el őket, segítettem a stylistnak, Simonnak, egyszóval mindenhol ott voltam, ahol nem is kellett volna. Gyakran titkon összemosolyogtam velük, de csak szomorú pillantást és fáradt mosolyt kaptam vissza. Bárcsak világgá kiálthattam volna, hogy nekem is hiányozni fognak és, hogy sajnálom, hogy nem tudok itt maradni velük. 

 - Izgulsz a holnap miatt?

Kérdeztem fojtott hangon, mert nem akartam felébreszteni, ha már aludt, de ha meg ébren volt, nem akartam csak úgy feküdni mellette, beszélgetni akartam.

 - A vasárnap miatt jobban izgulok.

Felsóhajtottam és csöndben hallgattam az eső kopogását az tetőablakon, ha erősen koncentráltam még a lámpa fényében az esőcseppeket is ki tudtam szűrni, de aztán hirtelen az egész látóteremet betakarta két barna szempár. Szomorú volt, hosszú pillái alól nézett ki, amivel egészen megtudott őrjíteni.

 - Nem megyek el.

 - De elmész. Menned kell.

 - Ezt tényleg te mondtad?

 - Meg kell tanulnom önzetlennek lenni.

Megpróbált mosolyogni és becsületére legyen mondva egészen jól összehozta, de akkor is volt egy egészen szomorú éle annak a gyönyörű mosolynak. Rásimítottam a kezemet az arcára és kicsit előre megcsókoltam. Nem tétovázott visszacsókolni, az ajkai ugyanolyan követelőzőek voltam, mint az utóbbi napokban.

 - Nem megyek el örökre, ugye tudod?

 - Tudom.

Tényleg kétséget hallottam volna? Mintha nem igazán hinne benne. Felkönyököltem, kisöpörtem a hajamat a szememből és a sötétben a barna szemeit kerestem.

 - Zayn. Vissza fogok jönni. Nem azért mert Briannenek azt mondtam, nem is azért, mert Simon megfenyegetett. Hanem miattad.

Egy ideig meredten nézett rám, aztán halványan elmosolyodott és végigsimítva az arcomat magához húzva megcsókolt. 

Szombat

 - Ashley megkötnéd a nyakkendőjét?

Hallottam a kiabálást a folyosó végéről, én pedig rohantam, hogy megkössem az egyik versenyző csokornyakkendőjét. Hatalmas volt a hangzavar, az élő show utolsó egy órájában voltunk, a srácok mindjárt fellépnek. Ott ültek bent mindannyian a többiekkel és várták, hogy szólítsák őket. Egy blokk reklám, Rebecca, aki furcsán közvetlenül viselkedett Zaynel, majd ők. Gyorsan megkötöttem a srác nyakkendőjét, aztán már szaladtam is a színpad mellé, épp Rebecca tántorgott fel, gyönyörű estélyiben. Csodálatosan énekelt, nekem mégsem nyerte a tetszésemet, valószínűleg azért, mert a zöld szörny előkerült. Hogy lehet ennyire hülye, hogy itt hagyom Zaynt a cápáknak? Mind tudtuk milyen, ne is áltassuk magunkat. Mindezért persze nem hibáztattam, hiszen fiatal, és híres, egyszóval kelendő, nincs olyan lány aki nemet mondana neki. Köhintettem párat, majd lustán tapsoltam kettőt, mikor végzett, majd miután a zsűri elmondta a véleményét, felfogta a szoknyáját és lesétált, útközben integetett és csókot küldött a kamerának, majd mikor elment mellettem, lesajnálóan végigpillantott.

 - Még egy ilyen ribancot.

Morogtam csak úgy magamnak, majd tapsviharban törtem ki a tömeggel együtt, amikor elindult a srácok száma, örültem, de egyúttal már az első hang után könnyes lett a szeme, és ez csak rosszabb lett a produkció végére. Mire a srácok lejöttek a színpadról már a falnak dőlve ültem és zokogtam. Rögtön odaszaladtak, mindannyian ijedt, tehetetlen tekintettel az arcukon. Zayn azonban, mintha csak tudta volna, hogy ez következik, odébb tessékelte Louist és Harry, majd átkarolta a derekamat és felhúzott. A műsor végéig az öltözőben ültünk, én zokogtam, ő pedig automatikus mozdulattal simogatta a hajamat, bár a tükörben láttam, hogy nemigazán van ínyére a dolog, de azért maradt és ez volt a fontos. Az eredményhirdetés után azonnal hazamentünk, a srácok nálam voltak egy kicsit, iszogattunk és a kanapén elnyúlva filmeztünk, valamiért egyikünk sem akart bulizni.

 - Ez a film tök unalmas.

Szólalt meg Louis, majd egy túljátszott mozdulattal végigdőlt a lábamon és combomba fúrta az arcát. 

 - Ugyan már, ez Shakespeare.

Tömtem bele a kukoricát a számba, na adtam neki is egy keveset. Harry azonban nem bírta tovább és elvéve Liamtől a távkapcsolót a váltogatni kezdte a csatornákat. Így aludtunk el, hatan a kanapén...

Vasárnap

 - Nyugalom, még van idő.

Tömte a szájába Niall a gofrit, amit a frizsiderből vettem ki egy órája és kortyolt egyet a kávéból. A gépem 11 órakor indult, ám minden indulásra készen volt már kilenc órára. Én épp a bőröndömben kutattam a töltőm után, ugyanis a telefonom már legalább fél órája egyfolytában pittyeget, ezzel jelezve, hogy lemerül. 

 - Kint kell lennünk legalább másfél órával korábban, és vasárnap szörnyű a közlekedés. Az a gyökér is ott lesz?

Láttam, hogy nem csak Harry tekintete, de mindenkié felém fordul. Zavartan fordultam el tőlük, nem akartam válaszolni, Zayn azonban megtette helyettem.

 - Ő már a hét közepén visszatakarodott.

Nem hibáztattam, nem szóltam meg, amiért így beszélt róla, helyette bedugtam a töltőmet és hozzáláttam enni. Mire elpakoltunk pont megérkezett a reptéri transfer. A srácok bepakolták a bőröndjeimet, majd mindannyian beültünk. Vettettem még egy utolsó pillantást a lakásom ablakára, majd Zayn kezébe nyomtam a kulcsot.

 - Kérlek, vigyázz rá.

Bólintott, majd megszorította a kezemet. Így mentünk egész a reptérig, minél közelebb kerültünk a végállomáshoz, annál inkább sírásra állt a szám. Ezt a többiek is látták ezért egész úton viccelődtek. Mire megérkeztünk már Lyla és Simon is ott álltak, az előbbi hatalmas mosollyal az arcán, az utóbbi fintorogva. Kerítettek nekünk egy kulit, mire mi találtunk szabad helyet, majd kipakoltunk és elindultunk befelé. A táskámat lustán a vállamra akasztottam, a másikkal eszem ágában se volt elengedni Zayn kezét. Minden lépéssel egyre kétségbeesettebb lettem. Nem akarok elmenni. CSessze meg mindenki, itt akarok maradni! Az idő azonban rohamosan telt, mire észbe kaptam már mennem kellett.

 - Vigyázz magadra kölyök.

Szigorú atyai tekintet, nem bírtam neki ellenállni, gyorsan megöleltem Simont, majd Lylahoz léptem és szorosan átöleltem.

 - Várni foglak egy hónap múlva.

Lylaval megbeszéltük, hogy munka közben szakít egy kis időt rám és meglátogat. Ezt a fiúk sajnos nem tehették meg. 

 - Azért hozz nekünk valamit Amerikából.

Mondta Louis, majd ötösre emelte a kezét, mosolyogva belecsaptam, megöleltem és a többiekhez léptem.

 - Mondjuk, egy csajt. 

Röhögött Harry, majd Lylara pillantva inkább gyorsan elhallgatott. Végül Zayn maradt, a többiek kicsivel odébb mentek, hogy nyugodtan elbúcsúzhassunk. Átkarolta a derekamat én pedig átkulcsoltam a nyakát. Egy kicsit sem érdekelt, hogy ki lát meg minket, ez a mi pillanatunk és nem érdekeltek a kíváncsi szemek.

 - Három hónap.

 - Három hónap.

Összeszorult a gyomrom a gondolattól. Visított a lelkem és meghasadt a szívem. Hogy juthatott ez eszembe? Zayn hozzám hajolt és hosszan megcsókolt. Baromi keserű volt. Ha választanom kellene talán ez volt a legrosszabb csókunk az elmúlt hónapok után. A hangszóróból kiáramló női hang ismét felhívta a figyelmemet arra, hogy induljak, úgyhogy elengedtem Zayn és a többiek felé fordulva integetettem. Még akkor is integettem, mikor az első kapuhoz lépve levetették velem a cipőmet. Szánalmas látvány lehetett. Végül már csak Zayn láttam, mosolyogva bólintott, de a szeme sötét volt a bizonytalanságtól, ahogy az enyém is. Elgondolkodtam, hogy talán máshogy kellett volna ezt csinálni. Biztos, hogy emlékezetesebbé tettem volna, ha tudom, hogy akkor látom Zaynt utoljára...

28. Fejezet

Sziasztok!

Egy kicsit rosszul esett, hogy ennyire figyelmen kívül hagytátok az érdeklődésemet az előző rész alatt, de szerencsére kaptam pár pozitív visszajelzést is, ezek között szerepelt az egyik olvasóm, Réka, aki megkeresett a facebookon és ennek nagyon örültem^^. Így a következő részt neki ajánlom. ;)

xxx, Ash

Másnap délelőtt fáradtan és kócosan keltem. Valamikor reggel hat környékén, miután végeztem a forgatókönyvvel megpróbáltam pihenni egy keveset, mondanom sem kell, sikertelenül. Úgy döntöttem, hogy tizenegy óráig esélyt adok a relaxációnak, de reménytelen volt. Minduntalan mások szavai jártak a fejemben. Mintha mindenki jobban tudná. hogy mi jó nekem. Pedig ez egyáltalán nem volt így! Én tudtam a legjobban, hogy mi a jó nekem, csak most épp egybehangzott azzal, amit más mondott nekem. Furcsa volt pont az apámtól hallani a vágyaimat, utána pedig Adamtől, attól az embertől aki tulajdonképpen szétzúzta őket. Akaratlanul is megcsapott a visszaemlékezés szele, de ezúttal nem a rossz értelemben. Amikor épp nem voltam begyógyszerezve, drogozva és kidolgoztatva, jól éreztem magamat. Voltak barátaim, ott volt Adam, aki tudott kifejezetten romantikus és kedves lenni, ha épp nem kattant be. Ritka számba mentek ezek a napok, hiszen legtöbbször csak a hajtásról, a munkáról és a megjátszott tökéletességről szólt mindent, de nem csak ez volt, akármennyire is ezt akartam hazudni magamnak. Sóhajtva hajoltam le, és benyúlva az ágyam alá kihúztam egy fekete cipős dobozt. Ha már úgyis a padlón vagyok, legalább kellemesen beledöngölöm magamat. Lassan nyitottam fel a tetejét, és rögtön ami szembejött velem egy közös kép volt Adammel, jobban mondva a legutolsó közös képünk. Emlékszem, hogy filmbemutatóra mentünk, mint álompár. Az a halom smink rajtam, borzalmas, de legalább boldognak tűnök, nem úgy, mint Adam, aki bele sem néz a képbe, hanem félig oldalra fordulva keresi a kicsúszott cigis dobozát. Gyorsan felhorkantok és félre pakolom a képet, inkább folytatom a következő. Százával jönnek elő az emlékek, van amelyiken a szüleimmel vagyok, van, ahol forgatási szünetben pózolok Ashton Kucherrel, a másikon pedig a vörös szőnyegen Selena Gomezzel. Borzalmasan hiányoztak ezek az idők, még akkor is, ha életem sötét korszaka volt. Ez akkor rossz dolog? Nem tudtam eldönteni. 

A nagy vissza emlékezésből a csengő éles hangja ránt ki, természetesen ehhez hozzájár, hogy kiráz a hideg. Gyorsan felpattanok, lefelé menet lófarokba kötöm a hajamat, majd anélkül, hogy kinéznék feltépem az ajtót. Titkon remélte, hogy Zayn lesz az, aki tegnap óta nem hallatott magáról, de csalódnom helyett, az ajtóban Lyla és legnagyobb meglepetésemre Simon állt. Fintorogva fordítottam hátat, miután szélesre nyitottam az ajtót előttük. Lyla jókedvűen, könnyed lazasággal belobbant és leült mellém a kanapéra, Simon viszont körbenézett, alaposan, majd fintorogva besétált és megállt előttünk.

 - Foglalj csak helyet.

Kínáltam fel neki a fotelt, mire lassan maga mögé nézett, majd mintha a világ legnagyobb szívességét tenné meg, fogta magát és helyet foglalt.

 - Régi képeket nézegettél igaz?

Simon hangja ironikusan csengett, láttam rajta, hogy a puszta tény is mulattatja, főleg, hogy nem válaszolok a kérdésre, csak szégyenkezve lesütöm a szememet. 

 - Miért jöttetek?

Kezdtem kétségbeesni, nagyon nem szerettem volna hallgatni a kioktatást, egyáltalán nem voltam rá vevő. Beharaptam az alsó ajkamat és vártam, hogy valamelyikük megszólal. Simon konokul csöndben maradt, inkább összefonta maga előtt a kezeit, Lyla viszont felém fordult, a tekintetéből sütött a kétségbeesés.

 - Természetesen a szerep miatt. Féltünk téged, de tudnod kell, hogy támogatunk. Mindazonáltal Adam...biztos vagy benne Ash?

Tudták a választ. Rá sem kérdeztek, hogy vajon akarom-e ezt az egészet vagy sem, mert pontosan tudták, hogy a szívem visszahúz Los Angelesbe. 

 - Mielőtt elbeszélnénk egymás mellett, én a versenyzőm miatt jöttem, aki nem volt hajlandó megjelenni a mai próbán. Fejfájásra hivatkozott.

A pillantásom találkozott Simonével, és akkor hirtelen eszembe jutott minden. Hát hová is mehetnék, amikor nekem itt van Zayn? Itt van a banda, az új barátaim. Szeretem őket, és szeretném ha nyernének, hogy valóra válthassák az álmaikat. Segítenem kell nekik. 

 - Szóval rosszul van?

Aggódó tekintettel fordultam Lyla felé. Ha Zaynnek valami baja lenne, azt tuti az én számlámra írnák. Hallottam, hogy Simon színpadiasan felnyög, mire a szőkeség elfojtja a feltörő vigyort.

 - Csak tetteti, mert duzzog. Ugyan már Ashley, menj el hozzá és beszéljétek meg, ne legyetek szánalmasak.

Simon felé fordultam, láttam a tekintetében, hogy félt engem, de nem akarja kimondani, a büszkesége nem engedi. Hiszen mégiscsak ő volt az, aki a gyámom mellett felelősséget vállalt értem. Aki a szüleimet besegítette a cellájuk mögé. Ott volt a kórházban, igen, emlékszem erre mikor felébredtem, Simon tekintetéből pedig azt lehet kiolvasni, hogy ő is emlékszik.

 - Nem hiszem, hogy ez menni fog. Nem akarom őket itt hagyni.

Nálam ez egyet jelentett azzal, hogy szakítunk. Nem tudtam elképzelni, hogy a két világ valahol találkozni tud, az övé és az enyém, az ábra pedig azt mutattam, hogy Zayn sem tudta. Én pedig szíves örömest adom fel ezt a dolgot érte, pusztán azért, mert nekem már megvolt az esélyem és eltoltam. Ez most az ő esélye és nem akartam ettől megfosztani, pedig, most pont az csináltam.

 - Gondolod...gondoljátok, hogy ez tudna működni?

Lyla rögtön bólogatni kezdett, Simonra sandítottam aki színpadiasan égnek emelte a tekintetét. 

 - Azt hiszem, most beszélnem kellene Zaynel, végre.

A szívem a torkomban vert már attól is, hogy kimondtam a nevét. Féltem, hogyha odamegyek akkor szakítani fog velem. Simon és Lyla mintha valami parancsszó hangzott volna el, felkeltek, mint akik jól végezték dolgukat én viszont nem akartam még indulni így nagy szemeket meresztettem rájuk. 

 - De nem most. 

Kissé ijedten nézhettem ki, ugyanis mindketten felnevettek, majd a szöszke a hónom alá nyúlt és elkezdte igazgatni a kócos hajamat.

 - Menj, fürödj le, öltözz fel csinosan, egy kis smink és kész. Itt megvárlak, úgyis Harryhez megyek.

Elvigyorodott, mire én felhorkantottam és Simon felé fordultam.

 - Köszönöm.

Igaz, hogy alig szólalt meg, de azért éreztem, hogy támogat és ez sokat jelentett. Futólag megöleltem, néhány másodpercig hagyta, majd eltolt magától és az ajtó felé indult.

 - Üzenem Maliknak, hogy holnap tízkor próba. 

Bólintottam és felrohantam az emelete, hogy rendbe szedjem magamat....

~ Néhány órával később ~

A szívem a torkomban dobogott, remegett a kezem, mikor a csengő felé nyúltam. Lyla azonban elkapta a kezemet. 

 - Mérges lesz, és csalódott. Nem szeretném ha veszekednétek, azt szeretném, hogyha megbeszélnétek. Most neked kell nyugodtabbnak lenned.

Gondolhattam volna, hogy rossz a helyzet, de ezek szerint Lyla tudott valamit, amit én nem, ettől pedig még idegesebb lettem. Végül aztán ő csöngetett be, és hűvös mosollyal az arcán várta a bebocsátás, bezzeg én, én nem tudtam mosolyogni, ideges voltam. 

 - Kit látnak szemeink. 

Louis vigyorogta kitárta előttünk az ajtót, Lyla azonnal berohant és Harryre nyakába vetette magát, én azonban tétováztam egy kicsit, mire sikerült beljebb kerülnöm. Sóhajtva pillantottam körül, pedig felesleges volt, éreztem, hogy hol van, akkor is, ha nem láttam. A kanapé felé fordítottam a fejemet, Zayn pedig lassan megfordult, furcsán méregetett, majd visszafordult a TV felé. Szerencsére Liam a megmentésemre sietett, gyorsan megölelt és kérdezgetni kezdett, először komolytalan dolgokról, aztán szóba jött a forgatás is. Látom, hogy Zayn félig felénk fordítja a fejét és hallgatózik, de közben próbál meggyőzni arról hogy a TV-t bámulja. Végül, miután ráunt a színjátékra egyszerűen felkelt és elindult a szobája irányába. Megvártam, amíg elsétál mögöttem, a kezét óvatosan végighúzta a derekamon, mire felsóhajtottam és bocsánatkérően Liamra pillantottam.

 - Menj csak, hiszen ezért vagy itt. 

Felkeltem, láttam, hogy Lyla és Harry már nincs sehol, a többiek ellenben meredten bámulnak valami sorozatot. Hátat fordítva nekik, becsuktam magam elindultam Zayn szobájába, majd mikor megértem halkan becsuktam magam mögött az ajtót. Az ágyon ült és láthatólag a telefonjába volt mélyedve. Lassan felé sétáltam és leültem vele szemben. Ő lassan felnézett, egy pillanatra elvesztem a barna szemeiben, láttam, hogy alig láthatóan megrázza a fejét, majd lerakja a telefont és óvatosan a kezem után nyúl, mintha azon gondolkodna, hogy szabad-e ezt még neki egyáltalán.

 - El fogsz menni igaz?

A szívem picire facsarodott ettől a puszta kérdéstől is. Képtelen vagyok itt hagyni, lehetetlen, nem megy, ez nem egy játszható pálya.

 - Nem, ha nem akarod.

Nagyon nehéz volt kimondani, mert tudtam, mekkora áldozattal jár. Lemondani az életedről pusztán más kedvéért hatalmas áldozat volt.

 - Túl önző vagyok ahhoz, hogy elengedjelek Ash. 

Az ujjait lassan végighúzta az enyémen, elérve ezzel, hogy egy pillanatra megálljon, majd ismét meglóduljon a szívem. 

 - De tudom, hogy te menni szeretnél.

Majdnem belehaltam, amikor elhúzódott. Úgy ragadtam meg a kezét és húztam vissza az ölembe mintha az életem múlna rajta. Láttam, hogy szórakoztatja a dolog, de egy csöppet sem érdekelt. 

 - Szeretnék igen, de téged is...szeretlek.

Olyan volt, mintha savat öntöttek volna le a torkom. Rettegtem ettől a szótól, nagyon nehezen jött, főleg így, hogy a kényszer szülte. Egy pillanatra megállt közöttünk a levegő, majd láttam, hogy halványan elmosolyodik. Föntebb ült, majd közelebb hajolt hozzám és néhány másodperc tétovázás után megcsókolt. Nem tudtam mire vélni, ha ez az utolsó csókunk hát legyen, de akkor kiélvezem. Átkarolta a nyakát, mire ő a derekamnál fogva föntebb emelt és beleültetett az ölébe. 

 - Nehéz lesz tőled messze lenni.

Végigsimított az arcomon, egy pillanatra megállt az államnál, majd lehullottak a kezei.

 - Nem megyek el örökre. Haza fogok jönni, nem kell, hogy ez legyen a vége, lehet akár a kezdete is.

Próbáltam bizakodó lenni kettőnkkel kapcsolatban, bár még most sem volt egészen tiszta, hogy mit akar a kapcsolatunkkal kezdeni, bár reméltem, hogy ez épp nem a temetője.

 - Haza fogsz jönni igaz? Amikor csak tudsz?

Haza...furcsa volt ez a szó, tekintve, hogy soha nem laktam itt, csak itt születtem.

 - Persze, amilyen gyakran csak tudok. Na meg, ez a 21. század, van skype és telefon. 

 - Skypon nehéz lesz ezt csinálni.

Hozzám hajolt és lágyan belecsókol a nyakamba, ezzel elérve, hogy felsóhajtsak. Akkor...ennyi volt? Vége a beszélgetésnek?

 - Most már csak az a rohadék zavar...

Na...tessék, kár volt elszólni magamat.

 - Adamet tudom kezelni, csak a forgatáson fogom látni, már ha egyáltalán megkapom a szerepet. Nem készpénz.

 - Az a baj, hogy ő is tud kezelni téged.

Lustán az ujjai köré csavart egy vaskos tincset az egyik loknimból, majd mint aki megunta visszadobta a hátam mögé. Lassan a röppenő tincsem után néztem, majd vissza Zaynre. 

 - Minden rendben lesz, a lényeg, hogy ezt, kettőnket, nem szeretném feladni.

 Zayn egy ideig vizslatott, mintha nem lenne biztos abban amit hall, majd felsóhajtott és ötösre emelte a kezét, én pedig megadva magamat belecsaptam...

27. Fejezet

Az út Exterből haza baromi hosszú volt. Egyikünk sem szólalt meg. Én csöndben sírtam tele újabb és újabb papír zsebkendőket. Tudtam, hogy nehéz lesz találkoznom az apámmal, annyi év után, de reménykedtem benne, hogy ez a találkozás hosszabb lesz negyed óránál. Zayn amilyen hamar csak tudott kirángatott a szobából, faképnél hagyva a meglepődött apámat, közben az orra alatt szitkozódott, elküldött mindenkit a büdös francba, de első sorban magát hibáztatta, amiért megengedte, hogy eljöjjünk ide. Mindketten éreztük a helyzet súlyosságát. Épp csak most ért el viszonylagos normalitást a kapcsolatunk, de tudtuk, hogy a távolságot nem bírnánk ki. Az pedig, hogy Adam mellé engedjen meg sem fordult a fejében. Mikor hazaértünk és az autó lefékezett a versenyzők háza előtt Zayn kiugrott és durván megfogva a csuklómat szinte kirángatott a kocsiból. Hisztizhettem volna, de nem tettem. A fájdalom visszarántott a valóságba és ezért hálás voltam. Titokban már a vörös szőnyegen sétáltam ismét és a rajongók tömege pedig a nevemet ordítozta. Annyira csodálatos volt, annyira hihetetlen. Hihetetlen és csodálatos, mégis inkább éreztem a jövőmnek, mint csak ábrándnak. Vágyam rá. Hát ekkora baj lenne ez? Zaynre sandítottam, aki remegő kézzel próbált betalálni  a kulcslyukba és a szeméből kitudtam olvasni a választ: Igen, ez nagy baj. 

 - Srácok! Végre!

Niall nyitotta ki nekünk az ajtót. A többiek már valószínűleg az ablakból figyelték a jelenetet. A szőke srác vigyorgott, de amint realizálta az arcunkra kiülő történéseket gyorsan megfordította a baseballsapkáját, hogy ne lássuk az arcát és elállt az útból. Zayn egyenesen a szobájába meg, az ajtó hangos csattanással jelezte, hogy megérkezett, viszont mindenki mást kizárt. Erre a hangra rögtön eleredtek a könnyeim, de abban a pillanatban valaki mellém ugrott és átkarolta a vállamat. Automatikusan belefúrtam magamat Harry nyakhajlatába ő pedig vigasztalóan átkarolt. Közben Louis és Liam is megérkeztek, éreztem, hogy kérdő pillantásokat váltanak, de megszólalni egyikük sem mert. Viszont nem voltak tehetetlenek sem. Nem tűntek olyan srácoknak akik kétségbeesnek egy síró lány látványától. A következő pillanatban már a lábaim a levegőben kalimpáltak. Harry felkapott a következő pillanatban pedig már a kanapén ültem, a kezemben egy bögre teával. Szembetaláltam magamat négy kérő szempárral. Tudtam, hogy el kell nekik mondanom, de ahhoz le kellene nyugodnom, hogy legalább néhány szó megértsenek abból, amit mondani fogok, vagy legalább csak a lényeget, hogy ne kelljen feleslegesen magyarázni. Vettem egy mély levegőt, kortyoltam kettőt a forró teából, ami természetesen végigégette a nyelőcsövemet, de ez volt a legkisebb bajom, majd tétován az ajtó felé pillantottam, de az konokul zárva maradt.

 - Szóval...elmentünk Exterbe, az apámhoz.

Újabb mély levegő, fölfelé pislogás, hogy ne csorduljanak ki a könnyeim.

 - Kiderült, hogy azért kerestek...mert....Adam megkereste őket, hogy vár rám egy szerep Los Angelesben. Visszatérhetnék.

Remegett a hangom, legalábbis az utolsó szónál biztosan. Ekkor már éreztem, hogy képtelen lennék egy ilyen ajánlatot visszautasítani. Eltakartam az arcomat, kiejtve a bögrét a kezemből. Még láttam ahogy Liam egy reménytelen mozdulattal a bögre után nyúl, de utána következett a várva várt sötétség. Nem akartam, hogy ők is meglássák azt, amire én is rájöttem. Elég jól ismertek hozzá. 

 - Nem akarom őt itt hagyni, nem megy.

A könnyeim ismét eleredtek. Fogalmam sem volt eddig róla, hogy ennyire szeretem, de fizikai fájdalmas okozott már a gondolat is, hogy ahhoz, hogy az én álmai valóra válhassanak itt kellene hagynom őt. Egyszerűen képtelen voltam rá, nem ment.

 - Azt hiszem, beszélnem kell Adammel.

Nem tudom, hogy csak néhány perc telt el, vagy néhány óra. De mikor felnéztem még mindig ott ültek, bár már egyikük sem mert rám nézni, helyette mindannyian másfelé tekingettek. Felkeltem és elindultam a fürdőszoba felé, hogy rendbe szedjem az érezhetően elkenődött sminkemet. A tükörben egy ismeretlen lány képe fogadott. Fogalmam sem volt róla, hogy ki ő, vagy hogy került ide egy fél nap alatt. Borzalmas volt. Az arcom fehér, szám szinte nem is volt, a szemeim ellenben elsötétültek, ahogy a karikák is megjelentek körülötte. Próbáltam nem foglalkozni ezzel, csak valami emberi ábrázatot magamra varázsolni. Mikor kijöttem a fürdőből megigazítottam magamon a ruhámat, készen álltam. Láttam, ahogy Louis épp a bögre darabjait szedegeti, szomorú mosollyal pillantott rám, ellenben a mellém termett Liam képe igencsak elszánt volt.

 - Hívtam egy taxit. Mehetünk. 

Hálásan pillantottam felé, éppen a dzsekije cipzárjával babrált, odamentem hozzá és egy ügyes mozdulattal lehúztam, miközben megráztam a fejemet.

 - Egyedül kell mennem. 

 - Zayn megöl, ha a közelébe engedünk.

Szólalt meg Louis, miközben elment mellettünk, kezében a bögre darabjaival. Tudtam, hogy igaza volt,  de ez rám tartozott, neki kellett volna elkísérnie, de ő sokkal többre tartotta az önbecsülését ami nem engedte ki a szobájából. Megráztam a fejemet és végigsimítottam Liam vállát.

 - Köszönöm srácok, de felesleges belekeverednetek.

Mint egy végszóra, megérkezett a taxi amit kellemetlen dudálással jelzett. Mielőtt még bármelyikük is meggondolhatta volna magát, kimentem az ajtón, be a taxiba. Gyorsan bediktálta a szálloda nevét és mire Harry kilépett az ajtón a taxi már elindult. Közben felhívtam Adamat és közöltem, hogy lent várom a hotel halljában. A hangja nagyon elégedetten hangzott, ami megrémített. Miért van az, hogy engem mindenki sokkal jobban ismer, mint én saját magamat? Ez igazságtalan

Mire megérkeztem a hotelbe, Adam már lent várt az ajtóban. Széles vigyorral a képén nyitotta ki nekem a hatalmas üvegajtót, majd túljátszott mozdulatokkal meghajolt. Nem viszonoztam a gúnyt, nem voltam olyan hangulatban, le akartam tépni a fejét a helyről, ez sokkal jobb ötletnek tűnt. Ahelyett, hogy leültünk volna a fotelekben, a bárba vezetett, egy félreeső asztalhoz. Miért van oda mindenki az eldugott helyekért? Rendelt magának egy whiskyt, majd egy lefitymáló kézmozdulattal elküldte a pincért. Előredőlt az asztalon, mire én automatikusan hátra, de ez nem lepte meg. Taszított, gyűlöltem őt, minden lélegzetvételemmel.

 - Elmentél szüleidhez mi?

 - El, és egy tetű görény vagy, gyűlöllek. Tudtam, hogy nem csak én voltam az oka annak, hogy idetoltad a képedet.

Elvigyorodott, feltartotta a kezét, amibe stílszerűen belekerült a pohár az aranyló folyadékkal. Lassan beleivott, majd lerakta és az ujjával a száján kezdett körözni.

 - Figyelj Ash, semmi személyes. Ez egy nagyon jó ajánlat, a rendező azt mondta egyenesen neked szánja a főszerepet, ha megszerezlek, enyém a másik, mert még mindig mindenki imád minket együtt, Hollywood álompárját.

Elfintorodtam, lehajtottam a fejemet és próbáltam végiggondolni mi történt az elmúlt hónapokban és rá kellett jönnöm, hogy nagyon ügyesen csinálta, stílusos volt. 

 - Gerinctelen dolog volt belerángatni a szüleimet. 

 - Imádom a drámát, jót tett nektek, hogy így tudtad meg. A szüleid elég pénzéhesek voltak, hogy minden követ megmozgassanak ahhoz, hogy elmenj és beszélj velük. Még Briannet is lefizették.

 - Az apámnál voltam.

 - Pláne.

Vágta rá, szinte csípőből, miközben rajta volt a sor, hogy fintorogjon. Hátradőlt, az egyik lábát átvettette a másikon. A tekintetem elidőzött az orrpiercingjén, ami annyira szexivé és misztikussá tette, de ettől még nem gyűlöltem kevésbé és ezt ő is tudta.

 - Nem kell ezen az esős szomorú helyen megrohadnod, pláne nem egy kis málészájú gyerek miatt. Mit tud neked adni? Most fel vannak kapva, az igaz, a sok kis tinilány odavan érte, de mi lesz később? El fognak tűnni a süllyesztőbe, úgy mint a többi.

Tudtam, hogy nem tartja sokra ezeket a tehetségkutatókat. Ehhez Simonnak is sok köze volt, hiszen egyenesen eltiltotta tőlem Adamet. Képtelen voltam megvédeni Zaynt, pedig annyira akartam. Ő sokkal több volt nekem, mint egy futó kaland, szerettem, szerelmes voltam belé.

 - Figyelj, nekem ehhez baromira nincs hangulatom, nesze olvasd el, ez majd meggyőz.

Elém dobta a forgatókönyvet, ami hangosan puffant az asztalon, majd kiitta a maradék whiskyt a pohárból, felkelt és faképnél hagyott. Félve nyúltam a nagy köteg papír után, a szívem erőteljesen vert. Olyan volt, mintha valami épp abban a pillanatban csábítana el, s láss csodát, tényleg így volt. Megragadtam, elsüllyesztettem a táskámba, majd mint valami árnyék kisompolyogtam a hotelből. 

Egész éjszaka olvastam. A sztori, a szereplők, az egész annyira megfogott és annyira nagyszabású volt. Tudtam, hogy belehalok, ha nem játszhatom el ezt a szerepet. Rájöttem, hogy képtelen leszek nemet mondani. De akkor mi lesz Zaynel?

Sziasztok!

Direkt a végére hagytam a kis írói szösszenetet, mert kíváncsi lennék, hogy szerintetek hogyan fog folytatódni a történet? Vagy hogy látjátok a kialakult helyzetet? Ki a kedvencetek és miért? Minden érdekelne. Írjátok le kommentben. 

xxx, Ash

26. Fejezet

Sajnos nálam is "becsöngettek" így egyre kevesebb időt tudok szánni arra, hogy írjak nektek, de igyekszem a kevés kis szabadidőm egy részét arra áldozni, hogy tovább pörögjön történet. Elnézést kérek mindenkitől, aki hosszú ideje vár a folytatásra. De ím, itt van. :)))  Jó olvasást!

xxx,

Ash

Minden kilométerrel amivel közelebb kerültünk Exterhez, annál inkább vissza akartam fordulni. Zayn viszont már nem engedte, most kettőnk közül ő akart inkább pontot tenni a végére. Mindketten tudtuk, hogy már nem halogathatjuk tovább. Olyan volt, mint valami mázsás súly amit folyton folyvást húztunk magunk után, bármerre mentünk. És ami azt illeti, volt dolgunk bőven. Miután "sikeresen" bemutatkoztunk a nagyérdeműnek, kénytelenek voltunk dönteni a továbbiakról. Legalábbis Simon másfél órás fejmosásából ezt szűrtük le. Nem tettük zsebre amit azért kaptunk, az egyszer biztos. Soha nem láttam még annyira idegesnek, mint amilyen akkor volt. Az erek kidülledtek a nyakán ordibálás közben, és mikor már azt hittük abbahagyja, újabb adagot zúdított a fejünkre. Részben jogos volt, hiszen Zaynnek egyáltalán nem rám kellene koncentrálnia, hanem az X Factorra és én csak akadályozom abban, hogy megvalósítsa az álmát. Ráadásul a rajongó lányok is veszítenek az érdeklődésükből, ha kiderül, hogy a srácok nem szabad prédák. Mindezt én megértettem, és elfogadtam, de ugyanakkor megpróbálkoztunk "a szív útjai kifürkészhetetlenek" dumával, ami igaz is, de nem jutottunk sokra vele. Mindenesetre alkut kötöttünk, felvállaljuk, hogy együtt vagyunk, interjút adunk és tisztességek pár leszünk, vagy lapítunk és a hivatalos verzió az lesz, hogy az X Factornak dolgozom. Itt következett a másik bökkenő, Zayn azt akarta, hogy tegyük hivatalossá, én viszont továbbra is féltem a nyilvánosságtól. Hosszas vívódás után arra jutottunk, hogy titokba tartjuk, bár ezért Zayn morgott velem napokig. Többször tűntem fel a többi sráccal is, így bár bekerültem a köztudatba, mégsem lett vérengzés a vége, legalábbis semmi olyan, amit ne bírtam volna ki. A hatodik élő show után cikkeztek egy kicsit arról, hogy mit keres egy félresiklott életű sztárocska egy tehetségkutató műsorban, de koránt sem volt olyan nagy visszhangja, mint amilyen akkor lett volna, ha a "hivatalosan is Zayn Malik barátnője" titulust választom. Ettől függetlenül minden éjszakát együtt töltöttünk, minden lopott pillanatot kihasználhatunk és egyre mélyült a kapcsolatunk. Lassan összecsiszolódtunk, bár volt még hová fejlődnünk, már sokkal inkább egy pár voltunk, mint három héttel ezelőtt. A hetedik élő show előtt azonban kénytelen voltunk lerendezni apámat, mivel mindketten egyre figyelmetlenebbek lettünk. Brianne személyesen is beszélt erről velem is, és Zaynnel is, így úgy döntöttünk, hogy egy hétfői napot arra megejtsük ezt a látogatást.

 - Ne izgulj, nem lesz baj. Beszélsz vele, aztán otthagyjuk.

Zayn a kezem után nyúlt, de nem nézett rám, úgy tűnt szívesebben beszél inkább a kint tovasuhanó tájnak. Éreztem, hogy remeg a keze, ergo baromi ideges volt. A mondanivalója és a tettei közti kontraszttól én is ideges lettem. Arról nem is beszélve, hogy fogalmam sem volt, hogy vajon mit akarhatnak a szüleim. Egy percig sem volt kérdés, hogy apámhoz megyek, mert kettőjük közül ő volt az, aki inkább áldozat volt helyzetnek, mint okozója, legalábbis ha nagyon mélyre akarok ásni a történetben, akkor ő sajnált valamennyire, nem úgy, mint az anyám, akinek az életében pusztán eszközként funkcionáltam. Én voltam a pénzautomata, három éves koromtól az én felelősségem volt a számlák fizetése, még ha átvitt értelemben is.
Az Exteri börtön vörös téglából készült épület volt néhol egy kis fehér kővel díszítve, az ablakain fehér rács. Az első ami megkapta a szememet az mégis a kék kapuja volt, nem találtam a logikát, hogy miért pont kék, de ahogy később észrevettem az egyetlen bejártként szuperáló ajtó is ugyanolyan színűre volt mázolva. Amint a kocsi lassított felnéztem az épületre, és belesüppedtem az ülésbe.
 - Én ezt nem akarom, forduljunk vissza.
A kezem remegett, az arcom elfehéredett és éreztem, ahogy véresre harapom a számat. Fogalmam sem volt, mitől tartottam ennyire, hiszen ártani nem árthat nekem, de már a puszta találkozás gondolata is megrémített.
 - Ash, ha már eljöttünk idáig, beszéljünk vele, aztán felejtsük el az egészet a francba.
Láttam rajta, hogy ideges, de azt is, hogy aggódik. Mikor nagy nehezen kiszálltunk a kocsiból már ott lógott a cigi a szájában, a másik kezét viszont már nyújtotta nekem. Én gyorsan körbenéztem, majd mikor közel s távol egy embert sem láttunk, gyorsan megszorítottam.
Egy börtönbe sokkal nehezebb látogatóként bejutni, mint itt nyaralóként, az már biztos. Mindenféle papírokat dugtak az orrunk alá, nyilatkozatokat írtunk alá és ellenőrizték a személyazonosságunkat. Az egész procedúra alatt körülbelül négyszer akartam elszaladni, de Zayn állta a sarat, kőkeményen elém állt, ha éppen futni támadt kedvem, bár az őrök nem igen díjazták a hisztit, de egy-egy rosszalló pillantáson kívül mást nem kaptunk. Végül nagy nehezen bevezettek minket egy szűk, kis ablakos szobába, ahol mindössze egy apró ablakon sütött be a gyér őszi nap. Egy asztalon és négy széken kívül semmi más nem volt bent. Helyet foglaltunk az asztal egyik oldalán, Zayn nyugtatólag a combomra rakta a kezét, de azonnal felpattant, amint nyílt az ajtót. Kisvártatva odanéztem, és megpillantottam az apámat. Határozottan ő volt az, bár az évek igencsak öregítettek rajta. A sötét haját őszhajszálak tarkították, az arca ráncos volt és jóval soványabb volt, mint amire emlékeztem. Csöndesen, lehajtott fejjel lépett be, az őr lenyomta a székre, közölte, hogy van fél óránk, majd bevágta maga mögött az ajtót. Apa lassan felnézett, járatta a tekintetét kettőnk között, végül megállapodott rajtam.
 - Ashley, istenem milyen gyönyörű vagy.
Rosszul láttam, vagy tényleg meghatódott? A szemei határozottan könnyben úsztak, a kezei elindultak felém, de a szerelmem azonnal reagált. Mögöttem állva lehajolva támaszkodott az asztalra és mérgesen fújtatott.
 - Van tíz perce, hogy elmondja mit akar. 
Apám meglepődött, beszívta az alsó ajkát, összevonta a szemöldökét, majd megvonta a vállát és folytatta.
 - Te meg ki a bánatos franc vagy?
 - Apa, ő Zayn a barátom, Zayn, ő az apám Caden. Még egy ilyen és már itt sem vagyok.
Soha nem árultam el semmit a szüleimről neki, még a nevüket se. Ő pedig nem tartotta arra érdemesnek őket, hogy kérdezzen róluk. Láttam, hogy Zayn ökölbe szorítja a kezét, esze ágában sem volt vele kezet fogni, apám ugyanolyan mogorva tekintettel méregette a fölöttem álló személyes védőangyalomat. Végül belátta, hogy nem blöffölök, felsóhajtott és folytatta.
 - Nagyon sajnálom. Azt is, hogy el kellett ide jönnöd. De muszáj volt beszélnünk veled, a te érdekedben.
 - Hallgatlak...
Láttam rajta, hogy tétovázik, felvontam a szemöldökömet, de egyáltalán nem állt szándékomban könnyíteni a dolgán. Láttam rajta, hogy tétovázik majd végül feladja.
 - Adam meglátogatott minket...
 - Na jó, itt elég is volt.
Zayn megfogta a vállamat, hogy felhúzzon, de megragadtam a kezét és nem engedtem neki. Most végre kiderül, miért is maradt még Adam! Minden idegszálam megfeszült, előrehajoltam a kíváncsiságtól és a szemeben csak parázslott a gyűlölet.
 - Azt mondta, hogy van számodra egy tökéletes szerep. Felépíthetnéd a karrieredet, ismét. Mindenki elfelejtené a múltat. Ashely, ez egy remek lehetőség. Tudom, hogy mindig is imádtál színészkedni, a kamera előtt érezted jól magadat. Visszatérhetnél, és ezúttal jól csinálhatnád.
Eltátottam a számat meglepetésemben, de hirtelen minden világos lett. Az a rohadt kis konspirátor! Tudta, hogy mi az, ami igazán hat rám. Igaz, hogy a szüleim rosszul neveltek és rossz dolgokat követtek el, de ha valamihez, akkor ehhez nagyon értettek. Felfuttatni az embert, sztárt csinálni belőle, olyat, akiért ölnek az emberek. Adam megfogott. Tudta, hogy egy részem visszavágyik, de ő soha nem tudott volna meggyőzni róla, ellenben a szüleim...
 - Még egy szót szól, és beleverem a képét az asztalba.
 Zayn megragadta a csuklómat, felrántott és vonszolni kezdett kifelé. Fájt, de annyira lefagytam, hogy megszólalni se tudtam, csak apám arcát néztem.
 - Mind tudjuk, hogy te is akarod, az az életed.
Tényleg tudtuk, mindannyian.

25. Fejezet

Sziasztok!

Elöljáróban szeretnék annyit elmondani, hogy nagyon hálás vagyok a kommentekért és a pipálgatásokért. Nektek csak egy kattintás, esetleg pár szó, de nekem igenis sokat jelent. Nagyon jólesik egy-egy ilyet olvasni és a kedvem is megjön ahhoz, hogy tovább írjam nektek a történetet. :) Ha bármi kérdésetek, vagy észrevételetek van a szereplőkkel vagy a történettel kapcsolatban, írjatok nyugodtan, mindenkinek válaszolok. ;)
Szóval itt is van a következő fejezet. Jó olvasást! 

xxx,

Ash

Könnyebb volt róla beszélni, mint megtenni. Zayn türelmes volt, nyilván azért is, mert ő nem akarta, hogy elmenjek, de végül belátta, hogy erről nekem kell döntenem. Kicsit mindketten engedtünk, úgy éreztem, volt még mit tanulnunk egymásról, de ezáltal egy kicsit csiszolódtunk egymáshoz, így biztosabbnak éreztem a dolgot. Habár még mindig nem mondtuk ki azt, hogy rendben, akkor együtt járunk, de nem is kellett. Az exeiről és az esetleges többi barátnőjéről továbbra sem tudtam meg semmit, bár a próbák alkalmával gyakran nyomta a kezembe a telefonját, megadva arra a lehetőséget, hogy kutakodjak, de soha nem nyúltam bele. Adam hamar rájött, hogy Zayn és én ismételten egymásra találtunk, így már az ominózus randi másnapján fogta magát, és elhúzott egy hotelbe, de még mindig Londonban volt. Kissé gyanakvó voltam vele kapcsolatban, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar föladja a dolgot, túl nyugodtan fogadta el a helyzetet. A gyanakvásomról nem beszéltem Zaynnek, nem akartam feleslegesen idegesíteni, így, hogy egyre szorosabb volt a mezőny. De Lylával nagyon sokat beszéltünk a dologról. Most is, ezen járt az agyam, miközben eljöttünk megcsináltatni a körmünket. Csajos, lazulós délelőttöt terveztünk, de hozzá képest igencsak feszült voltam. Ő persze elnyúlt a fotelben és élvezte ahogy masszírozzák a lábát. Néha felé pillantottam, várva a tökéletes alkalmat arra, hogy végre kifakadjak, sokadszorra.
 - Ne fogd vissza...
Csúnyán néztem rá, bár nem szándékosan, egyszerűen csak nem akartam leakadni a témáról. Annyira zavart.
 - Nem értem Adam miért van még mindig itt..
 - Mert nincs jobb dolga? Ashley nem kellene ezzel ennyit foglalkoznod, örülj inkább, hogy Zaynnel rendbe jöttek a dolgok.
 - Ismerem Adamet Lyla, utálja Londont, miért maradna itt, mikor nem köti ide semmi?
 - Semmi, kivéve te.
Már a nyelvem volt a csípős megjegyzés, de végül úgy döntöttem, hogy erre inkább nem mondok semmit. Adamet már lezártam, régen. Bár mondják, hogy az első szerelem mindig elmúlik, de soha nem ér véget igazán. Nem tudom, hogy ez mennyire igaz, de az biztos, hogy ha akar még mindig hatással tud lenni rám, pont ezért sem akartam, hogy a közelembe legyen. Boldog akartam lenni Zaynnel, és ő megakadályozott benne.
- Mi a mai terv?
Váltott gyorsan témát, miközben elégedetten felsóhajtott, úgy tűnik, a masszőr jól végezte a dolgát, kár, hogy én nem tudtam ellazulni.
 - Ha vége a próbának, elvisz vacsorázni, aztán pedig nálam leszünk.
Pironkodtam egy sort, mire a szőke barátnőm csak felnevetett, ő nagyon jól ismerte ezt a tekintetemet. Kár lett volna tagadni, imádtam együtt lenni az én barna szemű sztárommal, a szó minden értelmében.
 - Nem is mesélted, hogy milyen...
Először nem esett le, pontosan mire akar kilyukadni, de mikor végre fölfogtam zavartan takartam el a szememet a tenyeremmel.
 - Nem igazán akarok erről beszélni.
 - Jajj ne már, akkor én is elmondom.
Kicsit meglepett, mert annyira elvoltam foglalva a saját nyomorommal, hogy nem is kérdeztem, hányadán áll a helyzetük Harryvel. Rossz barátnőnek éreztem magamat, így muszáj volt kárpótolnom azzal, hogy pletykálkodok vele.

 - Nagyon szenvedélyes, mohó és akaratos. De nagyon tud szeretni és ha akar valamit, akkor tudja a módját, hogy hogyan érje el. Elég nagy hatással van rám.
Furcsa volt erről beszélni, mert nem voltam túl tapasztalt, már ami a szex témát illeti, kicsit talán maradi is voltam. Az első Adam volt, minden tekintetben, rajta kívül nem ismertem mást, egészen amíg Zaynnel nem találkoztam. Lyla persze tapasztaltabb volt, mint én, így bizonyára eltudta képzelni mit próbálok  eldadogni. Nevetve figyelte, ahogy egyre mélyebbe süllyedek a zavaromba és úgy láttam élvezi, én pedig elégtételnek tekintettem.
 - Na és Harryvel?
Nem láttam őket sokat együtt, hiszen Lyla is nagyon elfoglalt volt, jószerével a munkájának élt.
 - Hát, jól érezzük magunkat együtt, nagyon is, de egyelőre semmi komoly. A karrierje jelenleg fontosabb, ráadásul fiatal és rengeteg lány veszi körül.
El is felejtettem, Harry volt a legfiatalabb közülük és tény, hogy szeretett flörtölni a lányokkal. Néztem Lylát, hátha valamit letudok olvasni az arcáról, de nem láttam rajta semmi olyasmit, ami aggodalomra adhatna okot. De miért is csodálkoznék rajta, hiszen ő is gyönyörű volt, a világon bármelyik pasit megkaphatta, ha éppen ahhoz volt kedve.
 - Éééés?
Hát ha ő nógatott, akkor már én is kiszedhetek belőle valami szaftosat.
 - Romantikus, szereti elnyújtani a dolgokat, és ahhoz képest, hogy fiatalabb, eléggé tapasztalt.
Vigyorogva eltátottam a számat, mire kinyújtotta a nyelvét. Tényleg igazi csajos program volt, és folytatódott volna még egymás szívatása, ha nem szólal meg a telefonom. Gyorsan előhalásztam a zsebemből, majdnem fejbe rúgva az épp körmömet lakkozó lányt és olvastam az smst, ami épp a traccspartink főszereplőjétől érkezett.
Nem győztem mosolyogni rajta, de nem akartam, hogy Simon panaszkodjon rám, így inkább gyorsan lerendeztem a témát, de az utolsó üzenetétől még mindig remegett a kezem.
 - Mi történt?
Kérdezte csak úgy mellékes a szöszke, mert jelen pillanatban a körömlakkok között válogatott.
 - Kimondta.
Lyla keze megállt a levegőben, felém fordult és kicsivel hangosabban a kelleténél osztott le a fenébe.
 - És erről én miért nem tudok?
Kezdtem úgy érezni, hogy tényleg harapófogóval kell belőlem mindent kihúzni, de egyszerűen nem voltam az a csacsogós típus, ráadásul igyekeztem ezt megtartani magamban még egy kicsit, hogy érlelgethessem.
 - Sajnálom, én csak, egyelőre nem tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel. Nekem ezt még soha nem mondta senki.
Pontosan, még Adam sem, pedig elég hosszú időt töltöttünk együtt, de ő mindig is sokkal jobban szerette magát, és velem járni státusszimbólum volt. Vagy tévedek? Én szerelmes voltam belé, ez biztos, de vele kapcsolatban állandóan változik a véleményem.
 - Ash ez nagy dolog. Harry azt mondta, hogy Zayn nem az a kapcsolat pári srác. Ha ezt mondta, akkor biztos így gondolja. Ne aggódj.
Miért nem hiszem én ezt el egészen? Talán az előéletem teszi, hiszen az tele volt hamis dolgokkal, körülöttem szinte semmi nem volt igazi, és mégis minden az volt. Minden lány álmai között éltem ált a poklot, a bizalmatlanságot igazán megengedhettem magamnak, tekintve, hogy tudtam, milyen Zayn.
 - Te mondtad neki?
 - Még nem.
 - De miért? Hiszen szereted.
 - Ez igaz, de akkor sem merem. Ez baj?
Ekkor már kifelé tartottunk a körömszalonból, mind a ketten frissen manikűrözött körmökkel. Lyla szakértőnek tűnt a szerelem témában, miért is ne lett volna az? Biztos ezer meg hódolója akadt, aki könnyekkel küszködve térden állva vallott neki szerelmet.
 - Neked kell érezned ezt. Biztos értékelne valamiféle visszajelzést, ha már ő kibökte, de ha nem érzed késznek rá magad akkor nem kell.
 - Ez annyira kiszolgáltatott érzés, nem szeretném, ha azt hinné, hogy nem szeretem, mert szeretem, csak...
 - Biztos neki sem könnyű, de szerintem bizonyítani akart, már csak a problémák miatt is.
Első körben nem is fogtam fel olyan tragikusan a dolgot, tekintve, hogy ezek után nem várt választ, hanem letámadott, de ettől még kimondta. Kissé paráztam és még akkor is ezen járt az agyam, amikor búcsút mondva egymásnak fogtam egy taxit és elindultam haza. Sok időm volt még hatig, így beleültem egy kád meleg vízbe és igyekeztem végiggondolni a dolgokat. Szeretem Zaynt, ez nyilvánvaló, mindenek fölött álló tény. Annak ellenére is, hogy milyen csúnya volt a kezdet és hogy igazából alig másfél hónapja ismerem. Az egész nagyon gyorsan történt, talán túl gyorsan is. Jól van ez így? Minél többet agyaltam annál bizonytalanabb lettem minket illetően. Pedig örülnöm kellett volna és nem elmerülni a részletekbe, de világéletemben parázós ember voltam, mindenen aggódtam, azon is, amin elvileg nem kellett volna, de nem tehettem róla. Mire elérkezett az idő, már kiöltözve (szigorúan ruhában, magassarkúval, bőrkabáttal és egy kicsivel több sminkkel) ültem a nappaliban és a körmömet rágtam. Beszélnem kellett erről vele, nem hagyott nyugodnia dolog. Mikor a csengő megszólalt, felsóhajtottam és elindultam az ajtó irányába. Szélesre tártam előtte, és vártam, mikor taglóz le a tökéletessége. Ő végigpillantott rajtam, halkat füttyentett, majd belépve az ajtón lazán megcsókolt.
 - Mehetünk?
 - Ühüm, egy perc.
Visszaszaladtam a táskámért, majd visszalépve hozzá rámosolyogtam. Az egész hirtelen annyira butaságnak tűnt, hiszen nem láttam rajta, hogy nagyon a szívére vette volna a dolgot. Vagy csak nem mutatja. Beszálltunk a taxiba, nem kérdeztem, merre megyünk, végtére is teljesen mindegy volt, a gondolataim máshol jártak.
 - Nagyon szórakozott vagy, baj van?
Végigsimított az arcomon, bár kicsit tétovázott, láttam a szemében. Gyorsan megráztam a fejemet, mielőtt nagyobb baj lenne a dologból és igen meggyőző lehettem, ugyanis elvigyorodott és büszkén húzott ki a kocsiból. Egy kék neoncsíkokkal átszőtt étterem előtt álltunk meg, ami igencsak zsúfolt volt. Kicsit hunyorogva el is tudtam olvasni a hely nevét: Tayyabbs. Soha nem hallottam még róla, így kénytelen voltam rákérdezni a dologra.
 - Arra gondoltam, hogy egy kicsit megismertetlek a kultúrámmal, ez egy Pakisztáni étterem.
A felismeréstől apró o alakúra húzódott a szám. Nem volt ellenemre a dolog, sőt, ami azt illeti még el is lágyultam a dologtól. Hiszen ez jó jel nem?
 - És mivel szeretek enni, így gondoltam a kellemest a hasznossal. Jó lesz?
 - Persze.
Bólogattam, majd elindultam mögötte. Az utca is legalább olyan zsúfolt volt, mint a hely, mégis könnyedén eljutottunk az asztalunkhoz, ami egy félreeső sarokban volt. Zayn nem kért étlapot, megmondta, hogy pontosan mit hozzanak, majd elbocsájtotta a pincért. Igazán értékeltem a profizmust, végtére is, ő a férfi.
 - Szóval, most fogsz megmérgezni?
Körbepillantottam és elragadott a hely szépsége, igazán stílusos volt, tetszett.
 - Milyen volt a mai nap?
 - Lylával körmöztettünk. Megnézed?
Kinyújtottam neki a kezeimet, mire felcsóválva végigpillantott a körmeimen és elégedetten konstatálta, hogy sem nem karom, se nem gusztustalan színű.
 - Szép lett.
 - És a ti napotok?
- Elég kemény volt. Délelőtt ének, délután színpadi próba. Aztán egy felvettünk egy részt a videónaplóhoz. Eszméletlen mennyi kérdés és kérés érkezik.
Mosolyogva figyeltem, milyen lelkesen beszél erről az egészről. Zayn ritkán mutatja meg az igazi arcát, inkább amolyan távolságtartónak mutatkozik, ritkán mosolyog, kissé hűvös a stílusa, de ha belendül, akkor megtudja csillogtatni az igazi személyiségét is.
 - Örülök, hogy ennyire bejött én bíztam bennetek.
Láttam rajta, hogy sokra értékeli a dolgot, de mivel megérkezett a töménytelen mennyiségű étel, így inkább azzal voltunk elfoglalva. Zayn elmondta mi micsoda, és mindenbe belekóstoltunk egy kicsit. Nem kértünk külön tányért, sokkal hangulatosabb volt közösen enni.
 - Mi ez?

 - Ez csirke Qorma. 

 - Ez nagyon finom, olyan mandulás, de csípős.

 - És ez?

 - Chana Masala, csicseriborsó.

Mondanom sem kell, hogy mindent felettünk. Nagyon ízlett a konyha, a fűszerezés, a tálalás, minden. Zaynen látszott, hogy elégedett azzal, hogy tetszik a dolog és nem idegenkedtem tőle, én pedig emiatt roppantul büszke voltam. Hazafelé úgy döntöttünk sétálunk, de mint utóbb kiderült, ez egy nagyon rossz ötlet volt. A belváros tömve volt, valami színházi bemutató miatt nyüzsögtek az emberek a lezárt utcában. Így úgy döntöttünk, hogy átmegyünk a másik oldalra és akkor hallottuk meg, hogy valaki felkiált. 

 - Az nem Zayn Malik?

Abban a pillanatban egy rakás szem fordult felénk, néhány pofátlanabb paparazzi azonnal hozzánk sietett és fényképezni kezdtek. Én hozzám voltam szokva, Zayn is valamennyire, így az első adandó alkalommal beszálltunk egy parkoló taxiba. 

 - Sajnálom, talán rossz ötlet volt sétálni.

Idegesen tördeltem a kezemet, miközben Zayn siettette a taxist, ugyanis a tömeg nemhogy oszlani, hanem szaporodni kezdett. Tudtam, hogy előbb vagy utóbb eljön ez is, de nem számítottunk ekkora durranásra. Mindkettőnket meglepett, Zaynt annyira, hogy egészen hazáig meg sem szólalt. Mire megérkeztünk hozzám már javában szakadt az eső, gyorsan kifizettük a taxit és berohantunk, kinyitottam az ajtót és csöndben lerángattuk magunkról a vizes ruhákat, majd elindultunk fölfelé. Kicsit fáradt voltam, pedig ma semmit nem csináltam, eltudtam képzelni, hogy hogy van ezzel Zayn aki egész nap próbált.

 - Van kedved fürdeni egyet?

Magamra mutattam, aztán rá ő pedig vigyorogva bólintott. A válasz naná, hogy igen volt, így húsz percen belül már a kádban ültünk. Zayn neki támasztotta a hátát a kád szélének, én pedig a mellkasának dőlve játszottam  a habokkal.

 - Nem bánom, hogy lefényképeztek. 

Szólalt meg végül, én pedig felsóhajtottam és a vállam fölött hátrapillantottam rá. Komolynak tűnt, sejtettem, hogy miért, de hallani akartam a magyarázatot is, úgyhogy inkább csöndben maradtam.

 - Elmondtam neked ezerszer, de ha szeretnéd elmondom ezeregyszer is. Nem szeretnélek rejtegetni, szeretném ha tudnák, hogy együtt vagyunk.

Végigsimította a karomon, engem pedig kirázott a hideg. Annyira igazságtalan vagyok vele szemben.

 - Tudod...az a dolog, amint mondtál, arról, hogy mit érzel. Szóval én nagyon értékelem, tényleg és hidd el nekem, hogy az érzés kölcsönös...

Elhallgattam, hátha segít, de nem könnyítette meg a dolgomat.

 - ...még soha nem mondtam senkinek, ezért nem is igazán tudom megfelelően lereagálni.

Hátrapillantottam, és láttam rajta, hogy vigyorog. Összevontam a szemöldökömet és mérgesen belebokszoltam a vállába, olyan voltam, mint egy vérig sértődött kislány, de ő jót szórakozott rajtam.

 - Nem foglak siettetni, majd mondod, amikor akarod, különben is, enélkül is tudom, hogy szeretsz.

Jót szórakozott a küszködésemen, a végén pedig még kaptam az arcomba is egy kis habot. Elmondhatatlanul boldog voltam, kár, hogy ez nem tartott sokáig...