12. Fejezet

- Aranyos? Tudnál ennél klisésebb lenni, kérlek...

Csúfolódtam rajta, de csak azért, hogy leplezzem mennyire boldoggá tett ezzel a pár szóval. Nem akartam rögtön a karjaiba borulni, azt akartam, hogy lássa, bennem is van tartás. Hiszen ez nem volt mindig így és volt egy olyan sejtésem, hogy ezt ő is tudta. A viharos kapcsoltunk Adammel a vakuk kereszttüzében zajlott, veszekedtünk a twitteren, üzengettünk egymásnak az interjúkban, minden nyilvános volt. Ebből persze hasznot húzott mindenki, aki elég csiszolt volt, beleértve minket is. Elküldhettük mi egymást bármilyen durván a halálba, másnap már újra ott voltam vele. A volt a legkárosabb drog, amit valaha is fogyasztottam és mindenki tudja, hogy leszokni sosem lehet, maximum tartózkodni és megállni. Jelenleg én is így álltam hozzá. Nem voltam Adambe szerelmes talán soha, csak volt valami, ami hozzáláncolt. Zayn láthatta, hogy máshol járok, mert orv módon közelebb araszolt hozzám és hogy kirántson a gondolataim közül, végighúzta a mutatóujját az állam vonalán. 

- Azt hittem szeretsz aranyos lenni, tökéletesen játszod a szereped.

Soha nem gondoltam volna, hogy ezt egy tizenhét éves srác szájából fogom hallani, arra meg pláne nem, hogy nem fogok rá reagálni semmit, csak bámulok rá, boci szememmel, miközben belülről üvöltök azért, hogy végre csókoljon meg, vagy legalább érintsen meg megint. Ilyet még Adamtől sem tűrtem meg soha, ha valaha is ilyet mondott volna nekem, széttörtem volna a telefonomat a hátán. De Zayntől annyira máshogy hatott, mintha belelátott volna  a lelkembe. Nem tudhatta ki vagyok igazából, hiszen alig ismert, de a baj ott kezdődött, hogy én sem tudtam, ki vagyok valójában. Az a lány aki sorban szívta fel a csíkokat, vagy az, aki elpirul egy kósza bóktól. Két olyan szélsőség között ingadoztam, hogy félő volt, hogy végleg elvesztettem a középutat. Vagy nem is volt soha? Zayn alig láthatóan megrázta a fejét és beharapta az alsó ajkát, közben a keze a tarkómra csúszott és közelebb húzott magához. Láttam, hogy tétlenkedik, mintha nem volna biztos abban, hogy meg akar csókolni. Bármit megadtam volna, hogy átugorjuk ezt a részt, de mint kiderült, ezt is lehet fokozni. Közelebb hajol, az ajkaim reflexszerűen nyíltak el, ahogy az övéi is, de ahelyett, hogy megcsókolt volna, inkább csak hozzáérintette az ajkait az enyémhez, tétovázott, még mindig. Amire viszont egyikünk sem számított, az az én reakcióm volt. Az időhúzás feldühített és előcsalogatta a bennem rejlő vadmacskát. A kezeim automatikusan tekeredtek a nyakára, közelebb húztam magamhoz, és én voltam, aki elmélyítette a dolgot. Hosszú percekig csak húztam magamhoz, a körülöttünk lévők megszűntek létezni. Már hallottam a harsány nevetéseket és fényeket, egyszerűen csak a pillanatnak éltem, úgy ahogy régen. Aztán hirtelen vége lett, ugyanis eltolt magától.

- Megharaptál.

Az ujját a szájához érintette, hogy lássa tényleg vérezik-e, majd valamiért vigyorogva konstatálta, hogy nem tévedett. Megnyaltam az ajkaimat és megéreztem a félreismerhetetlen fémes ízt. Már épp kezdtem volna szabadkozni, de az idióta valamiért még mindig vigyorgott.

- Nagyon fáj?

Fogalmam sincs, miért pont ezt kérdeztem. Valószínűleg visszabújt belém a kis angyal mert zavarban voltam, lehajtottam a fejemet és reménykedtem abban, hogy megnyílik alattam a föld. Főleg, hogy a körülöttünk állók is kiszúrták a dolgot és elégedetten tapsoltak a jelenetre. 

- Ami azt illeti, egész jó volt.

Egy pillanatig eltátottam a számat, majd úgy gondoltam, a legjobb lesz, ha ignorálom a dolgot. Kézen fogtam és visszamentünk a harsány társaságunkhoz. Zayn becsúszott az asztal mögé én mellé és felé nyújtottam a szalvétámat. Világosban sokkal durvábbnak látszott, mint félhomályban és ez a többieknek is feltűnt.

- Túl hevesen gyújtottál rá, Zac?

Szívatta Louis, én pedig utolsó mentőövemként belebújtam a telefonomba. Lyla értetlen tekintetét azonban még sikerült elkapnom.