18. Fejezet

Az egész mindössze pár másodpercig tartott. A lány jött, nekem leesett az állam, Zayn egy másodpercnyi tétovázás után megfogta a lány vállát és finom, de határozott mozdulattal eltolta magától. Én azt sem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, abban a pillanatban megszólalni sem tudtam az elképedéstől, viszont Zayn úgy tűnt, élvezi a szituációt.

 - Jessica, ennek már régen vége. Kérlek..

Soha nem hallottam még ilyen hangnemben beszélni senkivel, lesajnáló volt, de egyúttal határozott is, úgy hangzott, mintha valami begyakorolt szöveg lett volna. Szóval Jessica és vége. Remek, amint ez a két szó találkozott a gondolataimban, felocsúdtam a kezdeti döbbenetből és igyekeztem a körülményekhez képest nyugodtan kezelni a helyzetet. A lány arcáról sütött az értetlenség, mintha most hallotta volna először, hogy bármi is volt kettőjük között, annak vége. Láttam, ahogy könnyen gyűlnek a szemébe, de Zayn megfogtam a derekamat és poénosnak szánva a dolgot elkezdett tolni a társaság felé. Ott persze mindenki végignézte a kis jelenetet, volt aki a fejét csóválta, de volt olyan is, aki hangot adott az elégedettségének és miután beszólt szegény lánynak, akit ennél jobban már nem lehetett megalázni, összepacsizott Zaynel. Aki persze adta az ártatlant, megvakarta a tarkóját, majd köszöntötte a többieket is. Addig én gyorsan végeztem egy leltárat, miből is élünk pontosan. A banda leginkább fiúkból állt, pontosan öt darabból, hozzájuk tartozott még három lány. Szörnyen soknak tűnt, legalábbis nekem, mert képtelen voltam megjegyezni három nevet is, nem még nyolcat. Ezután pedig, annak rendje még módja szerint következett a bemutatkozás, az első fiú, aki a legszélén ült barátságos mosollyal nyújtott nekem kezet.

- Biztos te vagy Gene...

- Nem, ő Ashley.

Zayn szigorú tekintete villámokat szórt, én pedig kezdtem egyre furábban érezni magamat. A srácról nem is beszélve, akinek halvány lila gőze sem volt arról, hogy most tulajdonképpen ki is vagyok. 

- Ashley, örülök, hogy megismerhetlek.

- Én szintúgy, Zayn már sokat mesélt rólad.

Na hát ez volt az, amiben kételkedtem, tekintve, hogy még a nevemet sem tudta, de azért rámosolyogtam és elengedtem a kezét, hogy bemutatkozzak a soron következőnek. Mint megtudtam, a lányok tényleg ahhoz a pár sráchoz tartoztak, aki mellett ültek. Miután letudtuk a tiszteletköröket, kerítettek nekünk két széket, így mi is helyet tudtunk foglalni az asztalnál. Amint ez megtörtént feltűnt egy unott pincérnő, Zayn pedig bejelentette, hogy a következő kört ő állja, és rögtön rendelt mindenkinek egy korsó sört. Utáltam a sört - és ezt ő is tudta - , de nem tettem szóvá, mert a többiek helyeslően bólogattak én pedig nem akartam hisztikirálynőnek látszani. Miközben azon gondolkodtam, hogy hogyan fogom eltüntetni egy egész korsó sört, kérdéssekkel bombázták a mellettem ülő Bradfordi srácot, így csöndben úgy tettem, mint aki figyel, de aztán arra lettem figyelmes, hogy mindenki elhallgat és nagy szemekkel bámulnak rám. Hoppá. Úgy tűnik kérdés érkezett felem, zavartam lesütöttem a szememet, mire az egyik lány halkan belesúgta a fülembe a kérdést.

- Simon Cowell, a srácok mentora kért meg arra, hogy segítsek nekik eligazodni a médiában, bár sokkal ügyesebbek mint azt gondolta. Így inkább csak olyan barátféle vagyok, aki igyekszik őket a földön tartani.

A siker jön magától, főleg ha az ember kelendő árú, ezzel pedig kéz a kézben jön a többi magától, nem akartam, hogy a srácok is abba a hibába essenek, hogy a siker elvakítsa őket. Eddig könnyű dolgom volt, mert most még abban a fázisban voltak, hogy szerencsésnek hitték magukat és alig akarták elhinni, hogy mindez megtörténik velük. Közben megérkeztek a sörök, lassan mindenki elé odakerültek. Én tétován belenéztem, majd aprót kortyoltam belőle és abban a pillanatban kirázott a hideg. Utáltam ezt a kesernyés ízt, a szagáról nem is beszélve. A többiek nem feszengtek, nagyot kortyoltak az italba és folytatták a beszélgetést.

- És milyenek a csajok Londonban?

A szinglik röhögéssel konstatálták a kérdést, Zayn pedig pimasz vigyorral a képén a székem karfájára rakta a kezét.

- Elsőosztályúak. A legtöbbjük nagyon önzetlen és odaadó.

A sejtelmes vigyortól a képén felfordult a gyomrom. Tényleg ez az a srác akiért annyira odavagyok? Aki nem ítélt el semmiért. Úgy beszél a lányokról, mintha holmi kirakodóvásárbeli áruk lennének. És mi ez a többes szám? Kezdtem egyre rosszabbul érezni magamat, de ő észre sem vette. Fogalmam sem volt, meddig ültünk ott sörök lassan elfogytak én pedig előkotortam a telefonomat, hogy megnézzem az időt, de ekkor Zayn felpattant és a karomat megfogva felhúzott engem is. 

- Mennünk kell, mert tízre vissza kell érnünk Londonba.

Lepacsizott mindenkivel én kiosztotta a tiszteletkörös puszikat és felvéve a dzsekimet elindultunk kifelé. Az idő borús volt, ahogy a hangulatom is, az eső is szemerkélni kezdett, így ez csak rontott a helyzeten. Szótlanul mentünk Zayné háza felé, mikor pedig odaértünk, épp csak arra volt idő hogy felkapjuk a cuccainkat és elköszönjünk.

- Köszönöm a vendéglátást.

Mondtam csöndesen, miközben az anyukája szorosan megölelt, mintha érezte volna, hogy valami baj van, de inkább szó nélkül hagyta. Mindenkitől elbúcsúztam a húgának pedig megígértem, hogy visszajövök, amilyen hamar csak tudok. Furcsa volt, hogy ilyen rövid idő alatt a szívükbe zártak, és sajnáltam, mert úgy éreztem, soha többet nem fogom látni őket.

Akkor szólt hozzám először, mikor már fél órája szótlanul ültünk egymást mellett a buszon. Én bámultam kifelé a szakadó esőbe és számoltam a perceket, mikor érünk már vissza Londonba.

- Elmondod, hogy mi a baj?

Lassan felé fordítottam a tekintetemet, kérdőn vontam fel a szemöldökömet, mire ugyanezt az arckifejezést kaptam vissza válaszul. 

- Geneva Lanenek gondoltak igaz?

Szakadt ki belőlem végül. Elsőre talán butaságnak hangzott, hogy összekevernek, de ha jobban belegondolok, akkor nem tűnt annyira hülyeségnek, hiszen engem még soha nem láttak, és ha egy kicsit is, de hasonlítottunk a Belle Amie egyik énekesnőjével, a TVben pedig az emberek gyakran egész másként festenek, mint a valóságban. Zayn összepréselte a száját, majd megrázta a fejét, ekkor már tudtam, hogy nekem van igazam. Elárulva éreztem magamat, a szívem majd megszakadt, ezzel egyetemben pedig a könnyeim szabad utat engedve maguknak elkezdtek végigfolyni az arcomon. Lehajtottam a fejemet és igyekeztem nem hangosan zokogni. Hogy lehettem ennyire idióta? Zayn a kezem után nyúlt de én automatikusan elrántottam, nem akartam, hogy hozzámérjen.

- Annak már vége, sőt el sem kezdődött, mi csak jól éreztük magunkat együtt.

- Velem is csak jól érezted magad mi?

Hangos voltam, oly annyira, hogy néhány idősebb néni felénk is pislogott, valami szaftos történést remélve. Láttam Zaynen, hogy próbál kitalálni valamit amivel meggyőzhetne, de probléma csak az volt, hogy már késő volt. 

- Nem ez más, hinned kell nekem. Azért nem beszéltem róla, mert nem jelentett semmit.

Igazság szerint volt akinek mesélt róla, csak nekem nem. Engem viszont elfelejtett megemlíteni a barátainak, ha annyira fontos lennék neki, biztos tudták volna az én nevemet is. 

Amint megéreztünk Londonba lerohantam a buszról, kikaptam a cuccomat a poggyásztartóból és az első taxit leintve rögtön beszálltam és el is hajtottam. Nem érdekeltek a kifogásai, nem akartam hallani, ami azt illeti rá sem akartam nézni. Most bizonyosodott be, hogy ezalatt a rövid idő alatt mennyire megszerettem. Kár volt közel engednem magamhoz, Adamnek igaza volt, hülye voltam. A telefonom egyfolytában csörgött, így mire hazaértem már inkább kikapcsoltam, nem akartam ezzel foglalkozni, helyette felfutottam a szobámba és úgy ahogy voltam, ázottan belevetettem magamat az ágyba és önsajnálatba burkolóztam, hisztiztem, hangosan sírtam, mert egyrészt soha nem keleztem túl jól az érzelmeimet, másrészt pedig jól esett valamin kitölteni a mérgemet. Zayn Malik, gyűlöllek!