13. Fejezet

A harmadik élő show

Lylaval a közönség soraiba kaptunk helyet, természetesen a steakezés után ő is meglett hívva. A show előtt már órákkal korábban elszeparáltak minket a srácoktól, így legutoljára az utolsó, délutáni próbán találkozhattunk velük. Alig vártam, hogy elkezdődjön a műsor, mivel a srácok már korábban megsúgták, hogy ezt a számot Zayn választotta. Igaz, ő semmiféle célzást nem tett ezzel kapcsolatban, de reménykedtem benne, hogy talán közöm van hozzá. A legutolsó kis eset óta nem tudtunk kettesben maradni egy percre sem, csak pillantásokat és smseket váltottunk, de ezek legtöbbje felszínes és semmitmondó volt. Nem vártam szerelmi vallomást, azt sem, hogy egymás nyakába borulunk és mostantól ásó, kapa, nagyharang, csak legalább valami magyarázatot. Zaynél sose lehetett tudni, hogy mire gondol pontosan, sötét folt számomra. Mikor úgy éreztem, hogy végre egy fokkal közelebb jutottam, akkor lökött rajtam egy hatalmasat, és hátrébb voltam, mint azt előzőleg gondoltam. Bezzeg a többi sráccal nem volt ilyen problémám. Ez alatt a szűk egy hónap alatt sikerült őket valamennyire megismernem, mindannyian közvetlenek és kedvesek voltak velem. Például tisztában voltam vele, hogy Harrynek tetszik Lyla, tudtam, hogy Niall akkor lesz igazán közlékeny, ha a próbára viszek magammal kaját. Louis szerette, ha megtud nevettetni és Liam titkon ápolgatta a lelkemet. Ő volt a leginkább tisztában a helyzettel. Azt tanácsolta, hogy várjam ki, hogy Zayn lépjen, persze, mondani könnyebb volt...

A többi énekes nem igazán keltette fel a figyelmemet, csak hátradőlve a székben járattam a változó ritmusokra lábamat. Mindannyian jól énekeltek, de ez most sem tudott lekötni, még annyira sem, mint máskor. Lyla viszont nagyon élvezte, eddig egy részt sem látott, így minden énekes újdonság volt számára, minden szám után részletesen beszámolót tartott arról, mi történt a színpadon, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy én is azt a műsort nézem, amit ő. Végül elsötétültek a fényes, a reflektorok villogni kezdtek és megjelent a jól ismert kisfilm a srácokról. Azonnal föntebb ültem, még előre is dőltem és vártam, mi következik. A kisfilm nem mondott el semmi különöset, ezt előre tudtam, hiszen én tanácsoltam nekik, mit mondjanak. Aztán megjelent az öt srác, a mikrofon előtt, és Liam rákezdett a dalra.

Azonnal felismertem, egész testemben megremegtem, ismertem a szöveget, nagyon szerettem ezt a számot. Talán véletlen egybeesés volt, de ki tudja? Semmiben nem voltam már biztos, csak abban, hogy Zayn túl közel férkőzött a szívemhez. Ekkor hallottam meg a hangját. Lehunytam a szememet, nem bírtam elviselni. Hinni akartam, hogy ezzel nekem akart üzenni. 

Baby, oh the secret's safe with me

There's nowhere else in the world that I could ever be

And baby don't it feel like I'm all alone

Who's gonna be there after the last angel has flown?

A refrént mindannyian énekelték és én is mondtam velük az első néhány sort. Abból semmi jó nem származott volna, ha én is énekelem, ugyanis mellettem masszív One Direction fanok ültek, akik sikongattak és önkívületi állapotba estek a szám lezárástól. Tényleg csodálatos volt. Azonnal felpattantam, a tömeggel együtt és én is tapsoltam, sikongattam, legalább akkora sikernek éltem meg, mint ők a színpadon. Még Lylaval is összeölelkeztem, esélytelen volt, hogy ne jussanak tovább. Szétnéztem a tömegben és örültem, hogy ennyi rajongót látok, mint velük örültek, lengették a transzparenseket és nem akart csitulni a tábor, hiába kezdte volna el a zsűri a véleményezést. Az következő produkciók már gyorsan lepörögtek, bár nekem nem volt túl gyors. Nem mehettünk hátra hozzájuk, csak a show után. Végül lezárták a szavazásokat és felolvasták a neveket és továbbjutottak. A csarnok felajzott, mindenki sikított én pedig összeölelkeztem a mellettem lévő fanokkal, akik legalább annyira örültek neki, mint én, hogy a jövő héten is láthatják a kedvenceiket. Alig vártam, hogy végre véget érjen az adást, már állva figyeltem, mikor engedik a tömeget, abban a pillanatban pedig, ahogy fölkapcsolódtak a lámpák rohantam, ne foglalkozva semmivel, be a backstagebe, még a biztonsági őrök sem érdekeltek, mindnél gyorsabb voltam. Hátul aztán rögtön az öltőzőjük felé vettem az irányt, toltam félre magam előtt a tömeget, aztán megláttam. A tekintete fogva tartotta az enyémet, bár messze volt tőlem, rögtön kiszúrt. Ott álltunk, a szűk folyosón és néztük egymást. Nem érdekelt, hányan jötte nekem, nem mozdultam, ez a mi pillanatunk volt. Aztán egy hűvös félmosoly jelent meg az arcán én pedig futásnak eredtem, ő is elindult, bár csak néhány lépést tett, én már beértem. Rögtön a nyakba vetettem magamat és belefúrtam a fejemet a hajlatba. Nem foglalkoztam a körülöttünk lévő ricsajjal, megszűnt mindenki, mint akkor az étteremben. Bár, ugyanolyan hamar vége is lett. Óvatosan letett, láttam rajta, hogy mondani akar valamit, már épp elnyíltak az ajkai, amikor Louis félretolta és szorosan magához ölelt.

- Tudjuk, túl jók voltunk.

- Szerénységed határtalan Mr. Tomlinson.

Viszonoztam a nevetést, gratuláltam a többieknek is, időközben Lyla is megérkezett, aki még beszélgetett egy sort a többi énekessel, majd odajött hozzánk.

- Nagyon jók voltatok, remek dalválasztás.

Összemosolyogtam Liammel, majd megjelent Simon is, és betessékelte a fiúkat az öltözőbe. Én rávigyorogtam Lyla, lejátszódott közöttünk az a tipikus „csajok vagyunk, szavak nélkül is tudunk kommunikálni” pillanat. Nagyjából képben volt a történésekkel, elmeséltem neki a csókot, tudott arról, hogy érzek, de nem tudott igazán segíteni, hiszen nem ismerte még őket, annyira sem, mint én. Végül a fiúk kijöttek, bejelentették, hogy ismét buli lesz és hívtak mindkettőnket. Azonban megéreztem, ahogy Zayn keze a derekamra csúszik, és magához húzva belesúg a fülembe.

- Van kedved beszélni?

Hát már hogyne lett volna! Neked mindent, most azonnal, ebben a szent pillanatban. Képtelen lettem volna nemet mondani azoknak a csodálatos pillantásoknak. Helyette azonban csak bólintottam. Kiérve a stúdió elé azonban akadályokba ütköztünk. A rajongók megrohamozták a srácokat, jöttek a biztonságiak, mi pedig kénytelenek voltunk néhány lépéssel odébb állni. Láttam, hogy néhány lány furcsán méreget minket, de igyekeztem vele nem foglalkozni, egészen addig, amíg hangosan el nem kezdtek rólunk beszélgetni, gondolom szánt szándékkal.

- Kik ezek a ribik?

- Fogalmam sincs, de nem is olyan csinosak. Várj csak! A barnahajút ismerem, ez a csaj egy színésznő volt, de aztán elkezdet drogozni. Remélem a fiúknak semmi köze hozzájuk, elég gáz lenne, ha ez kitudódnak.

Na, ez telitalálat volt. Pislogni is alig bírtam, szinte lefagytam, ott a rajongók és a biztonsági őrök gyűrűjében. Éreztem, hogy valaki megfogja a kezemet és óvatosan odébb tol, hogy az iménti két lánynak autogramot tudjon adni. Zayn volt az, hát persze. Óvatosan megrázta a fejét, váltott velük néhány szót, majd szó nélkül megfogta a derekamat és felhúzva a kapucniját elindult az egyik taxi felé. Még mindig nem bírtam megszólalni, annyira lefagytam, hogy megszólalni sem volt erőm. Zayn elmondta a címet a taxisnak és bár kissé fura volt első hallásra, de nem törődtem vele. Gondoltam elmegyünk a buliba és beszélünk, bár jelen állapotomban egyáltalán nem volt kedvem bulizgatni. Végül azonban egy csöndes utcában lyukadtunk ki, Zayn kifizette a taxit és kihúzott az autóból, majd elvette tőlem a táskámat.

- Hol van a kulcsod Ashley?

Itthon voltunk. Hát ezért volt olyan furcsa. Elhebegtem neki, hogy megtalálja a belső zsebben, majd igyekeztem magamhoz térni. Pont ettől tartottam. Csak remélni mertem, hogy képek nem készültek, mert akkor a 1D búcsút mondhat a remek imidzsnek, amit felépítettünk nekik. Zayn kinyitotta az ajtót, majd miután beléptem gyakorlott mozdulattal ráfordította a zárat az ajtóra és vetkőzni kezdett. Én is levettem a bőrdzsekimet, majd mikor indulni akartam befelé, elkapott.

- Ne foglalkozz velük. Csak két irigy kislány voltak.

- Tudom.

De ettől még számít a véleményük, hiszen ők a rajongók. Ők tartják bent őket hétről hétre, értük csináltak mindent, az ő szavazataik voltak a fontosak, nem az enyém. Könnyű lenne figyelmen kívül hagyni a dolgot, ha régi Ash lennék, a régi Ash magasról tett volna az ilyen megjegyzésekre, de régi Ashley nem is törődött senkivel…

- Szeretnék veled beszélgetni, ne most fordulj be. 

Fogalmam sem volt mit akarhatott, de már nem is volt fontos. Nem számít, hogy mit érzek, az sem számít, ő mit érez. Megráztam a fejemet, a bőgés határán voltam, amikor hirtelen felkapott a vállára és elindul velem fölfelé a szobám irányába. Annyira váratlan volt a mozdulat, hogy kirántott az önmarcangolásból, még egy halk sikkantás is elhagyta a számat.

- Na ez a beszéd.

Nevetett. Láthatólag jót szórakozott rajtam, miközben ráérősen vette a lépcsőfokokat. Mikor beértünk a szobámba, letett az ágyra, ő pedig nem zavartatva magát körülnézett. A szobám teljesen jellemtelen volt, nem árul el rólam túl sok mindent. Csak az első filmem posztere volt a falon, de azon kívül semmit. Elfeküdtem, vártam, amíg befejezi, végül leült mellém és végignézett rajtam.

- Szóval…

- Szóval?

Felvontam a szemöldökömet. Láttam rajta, hogy tétovázik, eszem ágában sem volt segíteni rajta. Tétlenkedett, próbálta kitalálni, hogy lenne a legjobb, végül elfeküdt, felemelve végigsimított az alkaromon és szórakozottan kezdte piszkálni az ujjaimat. Hagytam. Csak egy halván mosoly kúszott az arcomra, ami talán most először viszonzásra talált.

- Miért nem mentünk bulizni?

- Jó ez most így…

Nem találtam a szavakat. Úgy éreztem, hogy pontosan tudta, hogy semmi kedvem nem lett volna ezután bulizni, vagy már eleve ez volt a terve? Kezdtem egy kissé összezavarodni. 

- Igazából, az érdekelne, hogy mi történt 2008. December 31.-én.

Elkerekedtek a szemeim, miközben nyeltem egy nagyot, miért kérdez ilyeneket? Miért akarja tudni? Hiszen látta rajtam az előbb, mennyire érzékenyen érint ez a téma.

- Az igazi sztorira vagyok kíváncsi, nem a hivatalosra.

A kezeim ismét remegni kezdtek, de mikor éreztem, hogy bátorításként ismét végigsimít rajta, vettem egy mély levegőt és belekezdtem…

12. Fejezet

- Aranyos? Tudnál ennél klisésebb lenni, kérlek...

Csúfolódtam rajta, de csak azért, hogy leplezzem mennyire boldoggá tett ezzel a pár szóval. Nem akartam rögtön a karjaiba borulni, azt akartam, hogy lássa, bennem is van tartás. Hiszen ez nem volt mindig így és volt egy olyan sejtésem, hogy ezt ő is tudta. A viharos kapcsoltunk Adammel a vakuk kereszttüzében zajlott, veszekedtünk a twitteren, üzengettünk egymásnak az interjúkban, minden nyilvános volt. Ebből persze hasznot húzott mindenki, aki elég csiszolt volt, beleértve minket is. Elküldhettük mi egymást bármilyen durván a halálba, másnap már újra ott voltam vele. A volt a legkárosabb drog, amit valaha is fogyasztottam és mindenki tudja, hogy leszokni sosem lehet, maximum tartózkodni és megállni. Jelenleg én is így álltam hozzá. Nem voltam Adambe szerelmes talán soha, csak volt valami, ami hozzáláncolt. Zayn láthatta, hogy máshol járok, mert orv módon közelebb araszolt hozzám és hogy kirántson a gondolataim közül, végighúzta a mutatóujját az állam vonalán. 

- Azt hittem szeretsz aranyos lenni, tökéletesen játszod a szereped.

Soha nem gondoltam volna, hogy ezt egy tizenhét éves srác szájából fogom hallani, arra meg pláne nem, hogy nem fogok rá reagálni semmit, csak bámulok rá, boci szememmel, miközben belülről üvöltök azért, hogy végre csókoljon meg, vagy legalább érintsen meg megint. Ilyet még Adamtől sem tűrtem meg soha, ha valaha is ilyet mondott volna nekem, széttörtem volna a telefonomat a hátán. De Zayntől annyira máshogy hatott, mintha belelátott volna  a lelkembe. Nem tudhatta ki vagyok igazából, hiszen alig ismert, de a baj ott kezdődött, hogy én sem tudtam, ki vagyok valójában. Az a lány aki sorban szívta fel a csíkokat, vagy az, aki elpirul egy kósza bóktól. Két olyan szélsőség között ingadoztam, hogy félő volt, hogy végleg elvesztettem a középutat. Vagy nem is volt soha? Zayn alig láthatóan megrázta a fejét és beharapta az alsó ajkát, közben a keze a tarkómra csúszott és közelebb húzott magához. Láttam, hogy tétlenkedik, mintha nem volna biztos abban, hogy meg akar csókolni. Bármit megadtam volna, hogy átugorjuk ezt a részt, de mint kiderült, ezt is lehet fokozni. Közelebb hajol, az ajkaim reflexszerűen nyíltak el, ahogy az övéi is, de ahelyett, hogy megcsókolt volna, inkább csak hozzáérintette az ajkait az enyémhez, tétovázott, még mindig. Amire viszont egyikünk sem számított, az az én reakcióm volt. Az időhúzás feldühített és előcsalogatta a bennem rejlő vadmacskát. A kezeim automatikusan tekeredtek a nyakára, közelebb húztam magamhoz, és én voltam, aki elmélyítette a dolgot. Hosszú percekig csak húztam magamhoz, a körülöttünk lévők megszűntek létezni. Már hallottam a harsány nevetéseket és fényeket, egyszerűen csak a pillanatnak éltem, úgy ahogy régen. Aztán hirtelen vége lett, ugyanis eltolt magától.

- Megharaptál.

Az ujját a szájához érintette, hogy lássa tényleg vérezik-e, majd valamiért vigyorogva konstatálta, hogy nem tévedett. Megnyaltam az ajkaimat és megéreztem a félreismerhetetlen fémes ízt. Már épp kezdtem volna szabadkozni, de az idióta valamiért még mindig vigyorgott.

- Nagyon fáj?

Fogalmam sincs, miért pont ezt kérdeztem. Valószínűleg visszabújt belém a kis angyal mert zavarban voltam, lehajtottam a fejemet és reménykedtem abban, hogy megnyílik alattam a föld. Főleg, hogy a körülöttünk állók is kiszúrták a dolgot és elégedetten tapsoltak a jelenetre. 

- Ami azt illeti, egész jó volt.

Egy pillanatig eltátottam a számat, majd úgy gondoltam, a legjobb lesz, ha ignorálom a dolgot. Kézen fogtam és visszamentünk a harsány társaságunkhoz. Zayn becsúszott az asztal mögé én mellé és felé nyújtottam a szalvétámat. Világosban sokkal durvábbnak látszott, mint félhomályban és ez a többieknek is feltűnt.

- Túl hevesen gyújtottál rá, Zac?

Szívatta Louis, én pedig utolsó mentőövemként belebújtam a telefonomba. Lyla értetlen tekintetét azonban még sikerült elkapnom. 

Kitekintés 2.0

Drága barátném (aki valószínűleg most alszik, viszont mentségére legyen szólva, hogy szorgalmas olvasó) feltett nekem pár kérdést a részletekkel kapcsolatban, gondoltam, írok egy újabb kitekintést. ;)

× Ashley nem tudott beilleszkedni a gimnáziumba, így magántanuló.

× Abból a pénzből él, amit gyerekszínészként megkeresett. Ezt persze nem ő, hanem a gyámja kezeli.

× Azért nem kereste korábban Lylat, mert a legutolsó találkozásuk alkalmával Ashley melegebb éghajlatra küldte, utána pedig nem merte keresni. (erről később még szó lesz, i guess)

× Zayn komolyan gondolta, amikor azt mondta rá, hogy "rossz kislány", Ashnek sötétebb a múltja, mint azt bárki is gondolná.

____________________ ¤ ¤ ¤ __________________

Írói kitekintés, csakhogy tisztább legyen...

× Lyla eredetileg nem szerepelt volna a sorozatban, a barátnőm kedvéért írtam bele.

× Ő is olvassa el az összes új részt először, és mindegyikre azt mondja "ez igen jó lett" (ezt szokta mondani evés után is), továbbá mindig felhívja a figyelmemet a helyesírási hibákra, amiket aztán elfelejtek kijavítani. 

× Miatta nem csókolózott még Ashley és Zayn. :P

× Adam nem más, mint Jamie Campbell.

× A történet soha nem születik meg előre a fejembe, mindig írás közben találom ki.

× Egy dologban viszont biztos vagyok, hogy elfog durvulni a történet.

× Azért tűnhet egy picit unalmasnak a történetvezetés, mert semmit nem szeretnék elsietni és nem akarok abba a hibába esni, hogy klisés lesz a történet. 

11. Fejezet

Nem várattam meg Louist túl sokáig, mikor felvettem a telefont Lyla még mindig nevetett, így befogtam a másik fülemet, hogy jobban halljam, mi történik a vonat túlsó végén. Meglepetésemre nem egy, hanem rögtön öt köszönést hangzott fel. 

- Elég kellemetlen volt ez a reggeli eset.

Louis nem köntörfalazott, halottam a hangján, hogy jót mulatott a sztorin. Bárcsak én is ilyen félvállról tudnám venni! Felsóhajtottam és igyekeztem úgy válaszolni, hogy ne tűnjön fel a csalódottság a hangomban.

- Igen, elég kínos volt. De legalább jó volt a próbátok?

- Elment. Zayn választott számot. Alig várja, hogy halld…

Horkantás hangzott fel valahonnan távolról, amit nem igazán tudtam mire vélni. Néhány másodpercig le is fagytam, meg kellett várnom, amíg bebootol a rendszer, csak azután tudtam válaszolni.

- Hallom, mennyire várja. Na jó, holnap találkozunk…

- Várj! Nincs kedved enni egyet? 

Kiabált Liam, de úgy, hogy majdnem kiszakadt a dobhártyám, eltartottam a fülemtől a telefont és úgy kiabáltam vissza.

- Hawksmoor Spitalfields, egy óra múlva?

- Tökéletes.

Hallottam Niall hangját, majd egy hatalmas csattanást is, mintha eldőlt volna valami, nem firtattam a dolgot, elköszöntem tőlük, majd Lylara vigyorogtam.

- Van kedved steaket enni?

Eszem ágában sem volt kihagyni őt a buliból, hiszen ő is eljött velem, meg amúgy is, ideje volt, hogy végre lássák, hogy nem vagyok egyedül, vannak barátaim, csak elég mélyen rejtegetem őket. 

- Imádom a steaket.

Vigyorgott vissza, majd felpattant, kidobta az üres vizesüveget a mellettünk lévő kukába, összecsapta a kezeit, ezzel jelezve, hogy készen áll. Mikor kiléptünk a plázából, meglepődtem, hogy már ilyen késő van. Az ég lilás színű volt, kis rózsaszínnel tarkította a lemenő nap fénye, ami azt jelezte, hogy hideg lesz az éjszaka. Ez ugyan nem volt meglepő Londonban, de mindig reménykedtem a kellemes időjárásban, eddig eredménytelenül. Összébb húztam magamon a farmerkabátomat és beszálltam a taxiba amint Lyla leintett. Az esti forgalom eléggé belebarmolt a nyolc órás találkozóba, de fél kilencre valahogy beverekedtük magunkat a zsúfolt étterembe, ahol egy tűt sem sikerült volna elejteni. Látszólag egy szem hely sem volt, de a sarokban aztán észrevettünk három integető idiótát, úgyhogy arra vettük az irányt.

- Mindenki, ő Lyla. Lyla ők, Liam, Louis, Harry, Niall és Zac.

- Nagyon vicces...

Hangzott a fintorgó válasz Zayn részéről, de az apró csipkelődésünket senki nem vette fel, bizonyára okkal. A srácok kerítettek még egy széket a szőke barátnőmnek, ügyesen szétbombázva Larry Stylinsont, de ahogy Harryt néztem, ez egyáltalán nem zavarta. Rápillantottam Zaynre, aki óvatosan megpaskolta maga mellett az utolsó üres helyet, így leültem mellé. A társaságunk elég hangos volt, bár ez az amúgy is zajos étteremben nem tűnt annyira hivalkodónak. Ugyanakkor sok kíváncsi pillantást kaptam el, mintha megismerték volna a srácokat, de nem lettek volna biztosak benne, hogy ők azok, így inkább nem merészkedtek közelebb. 

- Szóval modell vagy, ez valamiért nem lep meg. A kérdés már csak az, hogy Ashley hol dugdosott eddig…

Kérdezte Harry, széles vigyorral az arcán. Összenéztünk Lylaval és láttam rajta, hogy rám bízza a választ, hiszen nem lehetett biztos abban, hogy a fiúk mennyit tudnak rólam igazából.

- Lylaval volt egy közös promónk, onnan ismerjük egymást és nem rejtegettem, ti nem kérdeztétek, hogy van-e egy közel 170 centis, szőke hajú barátnőm, aki mellesleg modellkedik.

Válaszoltam vigyorogva, ők pedig kaptak az alkalmon. Niall azt hangoztatta, hogy neki egy vörös hajú lányra lenne szüksége, de akár elfér az ágyában Demi Lovato is. Liam hallgatott, lévén, hogy neki barátnője volt, Harry pedig…nos ő le sem tudta venni a szemét Lylaról. Amit Zaynt illeti…nos ő elvolt azzal, hogy néha, lopva végigsimított a combon, de ezenkívül nem sokat beszéltünk. Láttam rajta, hogy mondani akar valamit, egyszerűen csak nem volt jó az időzítés és nem volt alkalmas a hely sem. 

- Na jó, nincs barátom, már nagyon régóta.

Elég nehéz volt az érintései miatt felvennem a beszélgetés fonalát, de mintha Harry tolakodott volna Lyla privát szférájába és kérdezett volna rá arra, ami őt a legjobban érdekli. A barátnőm nem jött zavarba, felszabadult volt a társaságukban, és ahogy láttam, mindenki jót mulatott. Aztán megéreztem a forró leheletét a nyakamon. Hirtelen hajolt közelebb hozzám, elhúzódni sem volt időm, de szerencsésen tettem, ugyanis csak belesúgott a fülembe.

- Kimegyek rágyújtani, jössz?

Bólintottam majd kicsúsztam az asztal mögül és elindultam a kerthelyiség felé. Visszapillantva még láttam Lyla kérdő tekintetét, ahogy felénk mutogat, míg a többiek vigyorogva vonogatják a vállukat. Honnan is tudhatták volna, mi ez? Én magam sem tudtam. Mire kiértünk, a cigi már ott volt a szájában, kattan az öngyújtó és mire felém fordult már megvolt neki legalább két slukk.

- Kérhetek én is egy szálat?

Óvatosan körbepillantottam, mintha valami nagyon bűnös dolgot tettem volna, ő pedig elvigyorodott és felém nyújtotta a dobozt.

- Rossz kislány vagy…

Csúfolódott és láthatóan jól szórakozott azon, ahogy szerencsétlenkedek egy sort az öngyújtóval, de esze ágában sem volt segíteni. Mikor leszívtam az első slukkot kirázott tőle a hideg. Nagyon régen cigiztem, de meg kell mondanom, hogy most nagyon is jól esett. Zayn egy ideig szórakozottan méreget, majd láthatóan letett arról, hogy megértse, mit miért teszek. 

- Jól éreztem magamat tegnap este, kár, hogy reggel olyan csúnya vége lett.

Gondoltam, hogy nem fog bocsánatot kérni, nem úgy ismertem meg, de azért örültem, hogy ő hozta szóba és nem nekem kellett.

- Annyira aranyosan aludtál, kár, hogy megszólalt a telefonom.

Na, ez viszont meglepett. Szóval ő ébren volt? Csodálkozva pillantottam rá a cigifüst-függöny mögül és megremegett a lábam a pillantásától.

10. Fejezet

Nem bírok magammal, hiába a vizsgaidőszak a fejem telis-tele van ötletekkel és mivel megígértem a legjobb barátnőmnek, hogy valahogy megemlékezem róla a történetembe, így feltűnik a barátságunk, az új szereplőn keresztül. Remélem mindenkinek tetszeni fog^^

xoxo, Ash

Egyre hangosodó számomra ismeretlen csörgésre lettem figyelmes. Lassan kinyitottam a szememet, majd nyögve eltakartam a szemeimet, bántott a fény. Ami furcsa volt, mivel a szobámban szinte mindig sötétség uralkodik. A következő, ami feltűnt, hogy valami keményen fekszem. Erre aztán hirtelen felültem és a nappalim ismerős bútoraival találkozott a tekintetem. Ezek szerint itt nyomott el az álom. Lassan lenéztem, és megpillantottam Zayn. Hirtelen értelmet nyert az elgémberedett nyak és a kemény párna. Itt aludtunk el, ketten a kanapén. Fogalmam sem volt róla, mikor és hogy történt, de nagyon úgy festett a dolog, hogy rajta aludtam. Zavartan köhintettem néhányat, ugyanis a telefonja még mindig csörgött, ő azonban láthatóan nem zavartatta magát, tovább aludt. Lassan felkeltem, megkerültem az asztalt és felvettem a telefonját anélkül, hogy megnéztem volna a kijelzőt. Nos, nagy hiba volt. Simon üvöltő hangja oly annyira áthatotta a csöndes szobát, hogy erre már Zayn is kinyitotta a szemét.

- Zayn Javadd Malik, nem tudom, hol a fenében vagy, de ha nem tolod ide a seggedet húsz percen belül nagy bajok lesznek.

Nyeltem egyet, de nem tudtam megszólalni, ugyanis a következő pillanatban kikapta a kezemből a telefont, szabadkozott, miközben a cipőjét kereste a kanapé alatt. Már fél lábbal kint volt a lakásból, de intett, hogy menjek én is. Nem lesz túl kellemes a tegnapi szerkónkban mutatkozni, de mivel szorosan fogta a csuklómat így kénytelen voltam vele menni. A taxi csigalassúsággal haladt, elkaptuk a piros hullámot is. Zayn türelmetlenségében a sofőrt szidta én pedig belapulva az ülésbe igyekeztem láthatatlanná válni. 

Mikor beértünk, hanyatt-homlok rohantunk fel a próbaterembe, Zayn feltépte az ajtót, így estünk be, mindketten. Két dühös arc és négy másik vigyorgó, kissé értetlen nézett felénk. 

- Még egy ilyen, és repülsz. Nem tiszteled a többieket Malik.

Simon nagyon dühös volt, egyfolytában kiabált Zaynel, zavaromban a földet bámultam, majd mikor vége lett az észosztásnak elindultam a szokásos székem felé, azonban a mentoruk sorompóként emelte fel a kezét előttem.

- Rád ma nincs szükség. 

Tudta, hogy én vagyok a hunyó, én pedig tudtam, hogy ez a büntetésem. Igyekeztem összeszedni a méltóságom utolsó darabkáit, bólintottam és egy intéssel kifordultam a teremből. A sírás kerülgetett, pedig alapjáraton nem voltam érzelgős típus. A napi program nélkül elveszettnek éreztem magamat, fogalmam sem volt, hogy merre mehetnék, így végső elkeseredésemben megnyitottam a telefonom névlistáját és pörgetni kezdtem a neveket.

- Forgat, nyaral, LA-ben van, nem vagyunk jóba, nem akarom látni...

Csak a kifogásokat kerestem, de végül akadt egy név a többi között, akit hirtelen semmi negatív jelzővel nem tudtam illetni, ez pedig Lyla volt. Modellként dolgozott, gyönyörű szőke haja, kék szeme volt, mindehhez hozzátársult a tökéletes alakja és a remek humora. Minden pasinak ő volt az álma, de ez nem tántorította el attól, hogy megpróbáljon két lábbal állni a földön. Két másodpercen belül döntöttem és a fülemhez emeltem a telefont.

- Ezer éve Ash.

Szólt bele csicseregve a telefonba. Akaratlanul is elmosolyodtam, ő nem ítélt el és nem számított, mi történt régen.

- Ami azt illeti, pont jó időben.

Miután lezavartuk a tiszteletköröket, megbeszéltük, hogy elmegyünk vásárolgatni, lévén mindketten lányok vagyunk és igyekeztünk olyan klisések lenni, amilyenek csak tudtunk. Így kerültem el a bevásárlóközpontba. 

Lyla mint mindig most is gyönyörű volt, a lépteit csodálkozó és irigy pillantások követték, még én is jelentéktelennek éreztem magamat mellette, pedig ez nem volt mindig így. Mikor odaért, megölelt és adott két puszit. Elmondtam, mennyire sajnálja, hogy az utóbbi időben nem beszéltünk és hogy eltűntem és csak csacsogott és csacsogott. Ugyanakkor valamiért ez nem zavart. Könnyű volt vele felvenni a ritmust, bármiről beszélt. Nem firtatta miért nem kerestem eddig, nem vont kérdőre és ezért roppant hálás voltam, de rögtön kiszúrta, hogy valami nincs rendben és azonnal rákérdezett.

- Ez egy hosszú történet.

- Rengeteg időnk van.

El kellett mondanom valakinek és tudtam, hogy Lyla nem fogja továbbadni a dolgot.

- Szóval van ez a banda az X Factorban, a One Direction. Simon megkért, hogy segítsek egy nekik lavírozni a paparazzik és a jó hírnév között. És ott van Zayn…nem is tudom, először nem igazán volt szimpatikus, de az egész annyira könnyen jött, nem volt benne semmi összeerőszakolás, semmi kényszer. Persze korai lenne bármit is kijelenteni. 

Lyla csöndben hallgatott, láttam rajta, hogy érdekli, amit mondok, mikor befejeztem, vigyorogva meglökte a vállamat.

- Szerintem nincs ebben semmi rossz, szabad vagy, megszabadultál Adamtől és Hollywoodtól. Bár, ami azt illeti, Londonban is elég sok a kamera…

Hiába tétovázott, nem is kellett befejeznie, tudtam mire akar kilyukadni. Hogyha ebből a dologból bármi is lenne, ugyanúgy visszakerülnék a kereszttűzbe és ennek rengeteg hátulütője volt. Már épp válaszoltam volna Lylanak, amikor megcsörrent a telefonom. Kikotortam a táskámból és a barátnőm felé mutattam a kijelzőt.

- Louis Tomlinson. Ő melyik?

Felnevettem a reakcióra és fogadtam a hívást.

9. Fejezet

Csak álltam előtte és nagy szemekkel bámultam rá. Idegesnek tűnt, ugyanakkor eltökéltség csillant meg a szemében, tudtam, hogy komolyan mondja, amit mond, így eszem ágában sem volt ellenkezni vele, holott, tudtam, hogy Adam nem adja fel ilyen könnyen. Ő mindig mindent megkap, amit akar, csupán idők kérdése. Tartottam ettől, főleg, hogy most hosszú idő után hirtelen csak úgy megjelent. Mindenesetre megígértem Zaynnek, hogy így lesz, ő pedig látszólag meg is nyugodott, bár kételkedtem benne, hogy ilyen egyszerűen le tudta volna magában rendezni a dolgot. Tehetetlenségében beletúrt a hajába, majd kézen fogott és behúzott az öltözőjükbe. A többiek kérdő tekintetét figyelmen kívül hagyva lekapta az izzadt szerelését és egy csöppet sem zavartatva magát átöltözött a műsor utáni interjúkhoz.

 Az este hosszú volt és fárasztó, nekem pedig nem volt alkalmam megbeszélni vele a történteket így kissé szorongva indultam el haza. Amint megérkeztem becsaptam magam mögött az ajtót és azonnal a fürdő felé vettem az irányt, annak reményében, hogy egy forró fürdő kicsit megnyugtat majd. A relaxációs program azonban hamarabb véget ért, mint terveztem, mert megcsörrent a telefonom. Idegesen, kapkodva, vizes kézzel nyúltam a mobilom után.

- Szia, remélem még nem aludtál.

A hanghordozása megnyugtatott. Nem volt mérges, és nem volt szürke sem, inkább érdeklődő, amitől a szívem hevesebben kezdett verni.

- Nem, dehogy, éppen a kádban ülök.

Hallottam, hogy felnevet és ez engem is mosolyra késztetett. Fogalmam sem volt, mit akart, de már az, hogy felhívott azt jelentette, hogy eszébe jutottam.

- Ráérsz egy kicsit beszélgetni? Ha gondolod, átugorhatnék…
- Rendben!

Még végig sem mondtam, de már rávágtam a választ, aminek következményeként a bal kezem a homlokom csapódott, ez az, gratulálok Ash, ennél nem is lehetnél szánalmasabb. Megbeszéltük, hogy egy óra múlva itt van, addig én rohamtempóban szárítottam hajat, öltöztem fel és próbáltam rendet rakni, csak valahogy együtt nem akart menni a dolog, így az egésznek kapkodás lett a vége. Az idő azonban rohamosan telt, a csengő pedig percre pontosan meg is szólalt. Rohantam az ajtóhoz, majd megtorpanva megigazgattam magamon a ruhámat próbáltam nyugodt arcot vágni.

- Szia.

Köszönt mosolyogva, én is így tettem, és félreálltam, hogy beengedjem a lakásba. Egy rövid ideig tétovázva állt az előszobában, majd bentebb lépett és a nappali közepén állva nézett szét.

- Ülj le nyugodtan, én addig hozok valamit inni.

Egyik lábamról a másikra helyzetem a súlyt, miközben figyeltem, ahogy elterpeszkedik a kanapén, majd egy bólintással eltűntem a konyhában. Próbáltam valami ehetőt találni, de nem álltam épp nagy vendéglátó hírében. Találtam egy doboz csoki fagyit a hűtőben, kikaptam két kanalat a fiókból és visszaindultam. Mikor beértem leültem mellé és bocsánatkérő tekintettel nyújtottam felé az egyik kanalat. Nem tűnt csalódottnak, de hát, végtére is nem enni jött, vagy legalábbis ezzel próbáltam meg nyugtatni magamat. Levettem a jégkrém tetejét, mindketten belekanalaztunk és egy ideig csöndben ültünk egymás mellett, míg végül ő volt az, aki megtörte a csöndet.

- Ki volt a srác?

Úgy tett, mintha nem tudná, hát persze. A nagy barna szemeit rám emelte, én pedig egyszerűen képtelen voltam hazudni, a szavak csak úgy ömlöttek belőlem és végig sem gondoltam, hogy miket beszélek.

- Adam, a volt barátom, tulajdonképpen az első, tizenöt voltam, amikor megismerkedtem vele, a kapcsolat rövid volt és viharos, de egyúttal velős is. Nem akartam Los Angelesben maradni, így rövid úton kihajított, ráadásul hűségesnek sem volt mondható, mint utóbb kiderült. Rengeteget veszekedtünk, a kapcsolat pedig leginkább a médiának volt kifizetődő és nem nekünk.

Csöndben hallgatott, végül belekanalazott fagyiba. Ez elég volt válaszként, vagy legalábbis tudtam, mit akar ezzel mondani, viszont értékeltem, hogy nem szidott meg, vagy húzta le a hangulatot még jobban. Helyette inkább másra terelte a szót, beszélgettünk a családunkról, a barátainkról. Az idő csak repült, de egyáltalán nem foglalkoztunk vele. Mikor észbe kaptam a lábaim már keresztben feküdtek az ölében és azon kaptam magamat, hogy nevetve magyarázok és a kanállal a kezemben gesztikulálok. Ő pedig azzal szórakozott, hogy a hideg kanalat nyomkodta a csupasz lábszáramhoz, válaszul sikítva kentem ki az arcát a kanálon maradt fagyival és csak úsztam a nevetésében…

8. Fejezet

Mikor az ex bekavar

Sziasztok! Meghoztam az új részt. Jelen pillanatban fogalmam sincs, hogy van-e már olvasója a blognak, vagy sem. Nem kötöm az új részeket likeokhoz és kommentekhez, viszont örülnék, ha chatbe vagy megjegyzésbe írnátok egy kis szösszenetet, hogy lássam, van-e itt valaki^^

xoxo, Ash

A második élő show rohamos gyorsasággal közeledett. Mire észbe kaptam, már csak két nap volt hátra. A srácokat szinte mindennap faggatták, megkapták a szokásos kérdések mellett azokat is, amik a rajongókat érdeklik, kinek, milyen kapcsolata van, hogy állnak a csajozáshoz, mi a véleményük a rajongókról. Azt tanácsoltam nekik, hogy igyekezzenek diplomatikusak, ugyanakkor őszintén is lenni, mert a hazugságokba könnyen beletörik az ember bicskája. A lapok már cikkeztek az x faktor versenyzőiről, én pedig lázasan kutattam magam után a lapokban, de szerencsére senkinek nem tűnt fel, hogy gyakrabban lógok velük, mint az normális volna, legalább egyelőre.

Közben pedig a sorsnak, vagy talán a fiúknak köszönhetően egyre több időt töltöttem kettesben Zaynel. Az elején még furcsa volt, hogy Harry egyik pillanatról a másikra kopott le rólam, de miután jó pár lánnyal, köztük a műsor házigazdájával is láttam inkább letettem arról, hogy valaha is megfejtsem a srácot. Helyette örültem, hogy a kevésbé hangos, nyugodt, ámbár kissé hűvös srácot tudhattam magam mellett. Vagy legalábbis a társaságomban. Aztán elérkezett az élő show napja, kamerák, próba, kiabáló statiszták és táncos lányok. Ők idegesítettek a legjobban. Bár nem voltam a produkció részei, azért egyfolytában a srácok körül legyeskedtek, akik természetesen élvezték a figyelmet.

- Zavar?

Kérdezte nyájasan Louis mikor mellém ért, de én csak megráztam a fejemet és tovább rágcsáltam a számat. Zavart. De fogalmam sem volt miért. Úgy éreztem, hogy a lányoknak a One Direction kell és nem pedig ők maguk, azért akik. De ezek szerint, ez csak engem zavart és senki mást. 

Amikor megkezdődött a műsor, a backstage egy eldugottabb részében kivetítőn nézhettem a műsort, épp Katie énekelt, amikor a hátam mögül a nevemet hallottam. Egy pillanat alatt megfagyott a vér az ereimben. Ismertem ezt a hangot és rettegtem tőle. Lassított felvételben fordultam meg és élő egyenesben szemben találtam magam az életem megkeserítőjével, a ex barátommal Adammel.

- Hogy kerülsz te ide? Azt hittem Los Angelesben élsz, forgatsz, vagy valami.

Azért én sem vagyok vak, van twitter, meg instagram a világon, ahogy elnéztem Adam nagyon jól érezte magát az elmúlt időben, neki bejött a színész élet. S bár szerette a piát, a partykat és az egyéb pörgetőket, mégsem viselte meg annyira, mint gondoltam. Az arcán csibészes mosoly játszott, ahogy végignézett rajtam. 

- Itt voltam Londonban, a kismadarak pedig azt csiripelték, hogy mostanában itt múlatod az idődet, x faktor mi? Kapsz te ezért egyáltalán valamit? 

Miért kell mindig mindenről tudnia? Utáltam, hogy pénzért bármit meglehetett venni és gyűlöltem azt, aki képes volt bemártani.

- Ehhez neked semmi közöd.

Tétován léptem hátra abban a pillanatban, ahogy ő elindult felém. A probléma az volt, hogy még mindig hatással volt rám, nem tudtam figyelmen kívül hagyni a tökéletes ajkait és a kék szemét. Ő volt az első szerelem, s bár az első szerelem mindig véget ér, soha nem múlik el igazán.

- Ugyan már, gyere vissza velem Amerikába Ash, újrakezdheted. A rendezőket még mindig érdekled, tehetséges vagy, mi lehetnénk az álompár, úgy ahogyan régen.

A lelki szemeim előtt megjelentek a vakuk a csillogás, a bulik és a forgatás. Nehezen tudtam bevallani, de nekem is hiányzott valamennyire. Szerettem forgatni, csak a vele járó cécót nem bírtam elviselni. A kezem akaratlanul elindult Adam felé, amikor valaki rákulcsolta a karjait a derekamra. A hideg is kirázott, hátrapillantottam és Zayn barna szemeivel találkozott a tekintetem. 

- Baj van?

Érezte, hogy remegek. Szorosabban húzott magához, miközben laza mosollyal az arcán kezet nyújtott Adamnek. Tétován figyeltem, ahogy bemutatkoznak egymásnak és a szó nélküli párbaj kezdett kiéleződni. Láttam Adamen, hogy tanácstalan, de ezt is csak egy pillanat erejéig, remek színész volt és a tehetsége most sem hagyta cserben.

- Semmi, csak beszélgettünk a régi idők emlékére.

Adam elvigyorodott, Zaynek pedig összeszorult az ökle. Mérges volt, a feszültség pedig tapintható volt. Végül a szőke sztár visszavonulót fújt és kivonult a backstageből. Zayn végignézte, majd egy határozott mozdulattal maga felé fordított.

- Nem akarom, hogy beszélj vele. Soha többet…

Kitekintés

Szeretnék egy kis kitekintést írni, hogy a szereplők egy kicsit közelebb kerülhessenek hozzátok. Így írok néhány random tényt, a karakterekről a történettel kapcsolatban. :)

× Ashley szülei börtönben vannak, azért él egyedül. A gyámja Brianne Talbot, heti látogató nála.

× Zaynek és Harrynek is tetszik Ashley, erről jelenleg csak Liam tud.

× Ashley a koffeintablettával kezdte, utána szoktatták rá a keményebb dolgokra, hogy bírja a hajtást.

× A buliban, amikor Ash kiviharzott, Kesha - We R who we R című száma ment.

× Zayn első este azért találkozott Ashleyvel, hogy megmondja nincs szükségük rá, de nem volt szíve lepattintani.

× Az első élő show után Zayn Katie Waisselt ölelgette.

× Ashley Matt Cardlet lökte félre az ajtóból, amikor rosszul volt.

× Louis kezdett el mesélni a bandáról, az egyetlen, aki az első beszélgetés során nem szólalt meg, Zayn volt.

7. Fejezet

Elég gyorsan kellett döntenem. A csapat jó híre forgott kockán, így nem volt más választásom, mint három másodperc alatt kiötölni valamit. Ismertem a régi jó fogásokat, engem is számtalanszor szabadítottak ki féktelen bulikból, úgy, hogy a paparazzik ne lássák, milyen borzalmas állapotban voltam, de itt most egyik sem igazán volt megvalósítható. Az ajkamat rágtam kétségbeesésembe, aztán hirtelen…

- Srácok, kell két taxi. Az egyiknek az első ajtónál kell megállnia, a másiknak pedig itt a kerthelyiség kijáratánál. Azt fogjuk csinálni, hogy ti négyen szépen beszálltok a taxiba, én meg addig hazaviszem Louist a hátsó taxival, mivel a paparazzik elől állnak így titeket szépen lekapnak, ti lesztek a csali. 

Azt nem vettem számításba, hogy Louis mennyire részeg, de tudtam, hogyha szükséges, a lábánál fogva húzom ki a szobából. Felesleges lenne kockáztatni a banda jó hírét, rögtön az első alkalommal. Kicsit mérges voltam, hogy nem figyeltem oda, de Louis végül is nagyfiú, eredetileg tudnia kellene a mértéket, hát, legközelebb ezzel kezdjük. Védeni kell a imidzset, bármi áron! Felsóhajtottam, kilökdöstem Zaynt és bementem kiszabadítani a partyból Louist. Közben Liam hívta a taxikat, Zayn pedig összeszedte a többieket. Egyikük sem akart hazamenni, mivel a buli még mindig négy lábon állt, de amint kivonszoltam Louist rögtön belátták, hogy ideje lesz meglépni. 

- Ha lehet, akkor húzzátok fel a kapucnit, attól még titokzatosabbnak tűntök, higgyék csak azt, hogy van mint rejtegetnetek.

A taxik megérkeztek, így szétváltunk a fiúkkal. Igyekeztem gyorsan kihúzni Louist, de ez nem volt egyszerű, ugyanis neki esze ágában sem volt menni. Folyton kihúzta a kezét a kezemből és elindult vissza a házba, miközben kiabált. Csitítottam, majd megígértem neki, hogyha most hazamegyünk, akkor otthon még nagyobb bulit csapunk. Ez már tetszett neki, készségesen tolhattam befelé a taxiba, elmondtam a címet, miközben felhúztam Lou fejére a kapucnit.

- Héj kislány, téged ismerlek…

A visszapillantó tükörben találkozott a tekintetünk a sofőrrel, láthatta rajtam, hogy nem vagyok a toppon, ugyanis elkapta a tekintetét. Ma nincs kedvem letűnt sztárosdit játszani. Amint megérkeztünk a ház elé, a srácok rögön a kocsihoz ugrottak és kiszedték Louist a kocsiből, majd Liam felém is nyújtotta a kezét, amit készségesen el is fogadtam. Amint beértünk a házba, rögtön az ágy felé toltuk Louist, közben vittem neki fel egy üveg vizet (otthon éreztem magamat), gondolván holnap szüksége lesz rá. A srácok lehúzkodták róla a felesleges ruhadarabokat én addig a konyhában várakoztam, mikor megjelent Harry. Lassan odaoldalazott mellém és nekitámaszkodott a konyhapultnak.

- Ez ügyes volt. Most már legalább tudjuk, Simon miért adott mellénk, tudta, hogy nem fogunk tudni viselkedni.

Nem igazán volt ínyemre ez a fajta verzió, mivel eszem ágában sem volt bébicsőszködni, pedig valószínűleg Harrynek igaza volt, Simon előre tudta, hogy mi lesz. 

- Mond csak, Zaynel van valami?

Az égnek emeletem a tekintetemet. Tipikus férfiak. Nem akartam feszültséget okozni kettőjük között, így nem mondtam semmit, csak megráztam a fejemet, hiszen nem hazudtam, tényleg nincs semmi, legalábbis részemről biztos nincs. Ez mintha megnyugtatta volna, mert vigyorogva közelebb lépett hozzám, de Niall szerencsére megszakította a pillanatot. Köhintve mutogattam a szöszke irányába, akinek bár jó kedve volt, ettől eltekintve egész józannak látszott.

- Küldetés teljesítve. A paparazzik a ház előtt állnak, de Louist nem látták meg. Király ötlet volt Ash.

Mosolyogva bólintottam, majd a mosolyom fintorba szaladt, amikor megláttam, hogy Niall mogyoróvajas kenyeret, vagy talán kenyeres mogyoróvajat töm magába. Képtelen voltam már későn enni, de ezek szerint ő éhes volt.

- Tényleg itt vannak, az lenne a legjobb, ha itt aludnál. Van egy szabad szoba, nyugodtan elalhatsz ott.

Liam volt az egyetlen értelmes ember a társaságban, legalábbis jelen pillanatban. Hálásan pillantottam rá, majd kivettem a kezéből a pólót és az alsónadrágot, amit bizonyára pizsamaként hozott nekem és elindultam a szoba felé. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni a lépéseket a hátam mögött. Direkt becsuktam magam mögött az ajtót, ráérősen átöltöztem, nem foglalkoztam a kopogással. De mivel a zaklatóm kitartó volt, kénytelen voltam kinyitni Harrynek az ajtót.

- Az én ruháimban csinosabb lennél…

Nézett végig rajtam vigyorogva, én pedig szemforgatva csuktam be az ajtót de kezei megakadályozták, hogy véghezvigyem a mozdulatot.

- Sajnálom, ami veled történt.

Ez valami aduász? Értetlenül pislogtam rá, fogalmam sem volt, hogyan kellene reagálnom. Biztos voltam benne, hogy a múltamra gondol, hogy egy lecsúszott gyerekszínész vagyok és sajnálja, hogy nem megy úgy a szekér? Vagy azt sajnálja, hogy őket kell pesztrálni? Bólintottam és becsuktam az ajtót, de ezúttal már hagyta.

6. Fejezet

A tekintetemmel Zaynt kerestem, de mivel nem találtam, így inkább arra koncentráltam, akinek a karjában voltam. 

- Köszönjük.

Suttogta bele a fülembe. Amitől egészen kirázott a hideg és nem csak azért, mert eddig még soha nem kerültem ilyen közel Harryhez, hanem azért is, mert korához képest kellemesen érdes hangja volt, pont olyan, amilyet szerettem.

- Ne nekem köszönd, hanem magatoknak, én nem csináltam semmit.

Ez igaz is volt. Az elmúlt héten mást sem csináltam, mint csak velük lógtam, dumáltunk és hülyültünk, figyeltem őket próba közben, de ettől függetlenül semmi érdemlegeset nem lehet felírni a számlámra. 

- Ott voltál és bátorítottál ez éppen elég volt.

Amint a többiek is odaértek, Harry gyorsan lerakott én pedig megigazítottam a szoknyámat, és megöleltem a többieket is. Megöleltek ők is, megköszönték (?), ugyan már, hiszen tényleg csak beszélgettünk. Közben valaki elkiáltotta magát, hogy buli lesz a házban, mire mindenki hatalmas ujjongással felelt.

- Ugye jössz?

Valaki átkarolta a derekamat, mire meglepődte megpróbáltam kicsavarodni és ellenőrizni ki az. Zayn volt, egész egyszerűen a semmiből tűnt fel, a következő pillanatban pedig már mindenkivel kezet fogott, miközben a fél karjával engem tartott, mintha csak közeli kapcsolatban lennénk. A képzeletbeli sorompóm azonnal leengedett. Nem elég, hogy még csak egy hete ismerjük egymást, az előbb egy másik lánnyal láttam ugyanebben a pózban és mivel nem akartam beállni a sorba, óvatosan kibújtam a kezei közül és szembefordultam vele. Láttam az arcán a minimális csalódottságot, de nem vette túlságosan a szívére, talán még mindig dolgozott benne az adrenalin.

- Persze, megyek. 

Semmi kedvem nem volt a bulihoz, tekintve, hogy csak a fiúkat ismertem, rajtuk kívül meg senkit, de hát, egyszer mindent el kell kezdeni. Valójában csak tényleg attól tartottam, hogy rossz fényt vetek rájuk. Azt hittem, diszkréten lesz a segítsd bajtársaidon mozgalom kezelve, ahhoz képest most itt állok a versenyzők és a családjaik körében. Mindenkivel örülök egy sort, aki szembejön velem és közben érzem, ahogy Harry tekintete égeti a hátamat.

~ A buli ~

Mire megérkeztünk a házba, ahol az afterpartyt tartották, már jó néhány illuminált állapotban lévő versenyzőt láttam szembejönni velem, de akadtak bőven barátok, sőt családtagok is. Érdekes volt látni, ahogy különböző korú emberek mind őrült fiatal módjára buliznak. A srácok abban a pillanatban eltűntek mellőlem, csak kapkodtam a fejemet, mire oldalra pillantottam Niall már két pohár piával a kezében egyensúlyozott mellettem.

- Én nem iszom.

Ráztam meg a fejemet, tanulva a régi dolgaimból, jobb, ha én egyáltalán nem nyúlok alkoholhoz, csak semmi tudatmódosító szer, az én esetemben még a kóla is káros. Niall nem zavartatta magát, megvonta a vállát és leöntötte a torkán, mint a két pohár italt. Csúnya vége lesz, már most láttam. Tekintve, hogy Louis kívül még egyikük sem ihatna legálisan alkoholt, én sem. A zene hangosan szólt, talán Kesha lehetett, a mélynyomók annyira szétszedték a fülemet, hogy minden szám összefolyt szimpla duhogássá. Mély levegőt vettem, igyekeztem amennyire csak tőlem telt, de már éreztem a szédülést, a szívem egyre gyorsabban vert és tudtam, hogy ha nem megyek ki innen, akkor el fogok ájulni. Az hátsó ajtóhoz rohantam, félrelökve az utamból mindenkit, kirongyoltam az udvarra, leguggoltam és összeszorítva a lábaim a kezeimet, csukott szemmel számoltam. Pánik esetén ezt ajánlotta a pszichológus és eddig bevált.

- Valami baj van?

A dohány keserű, félreismerhetetlen szaga ütötte meg az orromat, egész közel volt hozzám, ahogy valaki átölelte a vállamat. Zayn volt az. Lassan kinyitottam a szememet, és ráemeltem a tekintetemet. Fura, de őszinte aggodalom ült ki az arcára, amitől meglepődtem. Tényleg féltett volna? Nem úgy nézett ki, mint aki sokat ivott, de éreztem rajta egy kevés pezsgőszagot, ami elbódított. 

- Semmi gond, csak néha rosszul viselem a tömeget, a zajt, a zárt tereket…

Nem is folytattam tovább, ugyanis egész éjszaka kint ülhettünk volna. Helyette inkább csak megvontam a vállamat. Ez van, ez az én keresztem, megérdemeltem. Miután elpöccintette a cigit, a karjait lassan körém kulcsolta és felhúzott a földről, majd a kerti kiülőhöz vezetett. Óvatosan leültetett, finoman bentebb tolt és leül mellém.

- Szóval mi ez a dolog Harryvel?

Kérdezte rögtön, én pedig nem is értettem miről beszél. Harry? Dolog? Nincs semmi, pláne nem Harry és dolog egyszerre. Alig egy hete ismerem őket, fogalmam sincs, mire akart ezzel kilyukadni, de elfutott a méreg.

- Szóval mi ez a cigizős dolog? Nem vagy te még fiatal ehhez?

Elvigyorodott, én pedig viszonoztam. A csöndes gondosodása meglepett, nem a mellét akarta vele verni, egyszerűen csak egy kis féltékenység volt, ami akár imponálhatott is volna, ha az arca nem közelít az enyém felé. Automatikusan hátradőltem, majd mikor már túl közel volt, a mellkasára tettem a kezemet és eltoltam.

- Ha nem leszel cigiszagú…

Vontam fel a szemöldökömet, mire elkapta a csuklómat és már hajolt volna hozzám, amikor valaki a nevünket kiáltotta. Mindketten odafordultunk, Liam aggódó tekintettel haladt felénk és közölte, hogy Louis barátunk felöntött a garatra, a ház előtt viszont hemzsegnek a paparazzik. Hirtelen mind a két szempár felém fordult, nem láttam mást bennük, csak ijedtséget és tehetlenséget.

5. Fejezet

Hiába próbáltam meg aludni, nem ment. Egyszerűen nem ment ki a fejemből az, amit Zayn mondott nekem. Vajon 5 tizenéves fiú, tanulnak egy kortársuk hibájából? Amikor hamarosan bulik hada és lányok milliói fogják őket várni? Na persze. Nem igazán ismertem még őket, nem tudhattam mi vár rám. Talán Simon azt akarta, hogy legyen a banda előtt egy negatív példa, és én jutottam az eszébe? A többi együttes miért nem kapott ilyen staféta botot mint én? Talán ők nem szorulnak rá? Vagy nem bízik bennük annyira? Úgy éreztem, hogy ki vagyok használva…
Mindenesetre ezen gondolkodni egyáltalán nem volt időm, ugyanis a hétvége közeledtével elindultak az első interjúk, a próbák is sűrűsödtek, mindenki azt akarta, hogy a show napján minden patent legyen. Én is velük rohangásztam, igyekeztem tanácsokat adni, hogy legyen nyugodtan és felszabadultak a bemutatkozó kisfilmnél, és adják önmagukat. Közben azért mindűkhöz akaratlanul is közelebb kerültem, szombatra pedig már én is legalább annyira izgultam értük, mint amennyire izgultak ők. Ott álltak délelőtt a nagy színpadon és nem győztek csodálkozni. A koreográfusok nem győzték őket koordinálni, tényleg nagy volt rajtuk a nyomás, bizonyítaniuk kellett, hogy ők nem csak egy összepakolt banda, hanem tényleg minden működik. Nem sok idejük volt a színpadon, ugyanis sorban jöttek a következő együttesek, majd a szóló énekesek is. Végignéztük őket, majd elérkezett az este, öltözés, smink, haj. Én addig a háttérben voltam, beszéltem a gyámommal és egy közös találkozót is beiktattunk, muszáj volt, hiszen mégiscsak egyedül élek és ahhoz, hogy ez így is maradjon, bizonyítanom kell, hogy tiszta és felelősségteljes vagyok.
Aztán jött az este, majd szétrobbantam a feszültségtől, annyira szerettem volna, hogyha sikerül nekik, amikor színpadra léptek, tapsoltam és éljeneztem, majd mikor végeztek, körbepillantottam. Az embereknek tetszett, amit csinálnak, bólogató fejeket láttam és néhány lányt, akik ezek után biztosan rajongók lesznek. El sem tudtam képzelni, még mennyi lány lehet a TV képernyője előtt, akiknek a szívét most rabul ejtette ez az öt srác. Tudtam, hogy innentől kezdve beindul minden, ez a show vízválasztó volt. Remekül vették az akadályt és ezért külön öleléseket is kaptak, egyenesen a letűnt sztártól, vagyis tőlem.

- Milyen volt?
Kérdezte Louis, miközben ölelés közben felemelt, a lábaim néhány másodpercig a levegőben kalimpáltak, majd puhán földet értem. Teljesen fel voltak pörögve, alig bírtak leállni, hatalmas kavarodás volt körülöttük.
- Nagyon jó volt, tényleg.
Emeletem fel kicsit a hangomat, miközben próbáltam kihátrálni a kamerák és a vakuk kereszttüzéből. Semmi kedvem nem volt egyik magazinban sem szerepelni, lehúzni meg pláne nem akartam őket.
A show pedig, mint mindig, most is profin ment. Dőltek a szavazatok, a közönség hangos volt, a sztárfellépő pedig tündökölt, ahogy Simon elvárta. Aztán, miután az egésznek vége lett, kihunytak a fények, ők pedig magabiztosan jöttek oda hozzám. Továbbjutottak. Hát még szép. Millió hány nyomkodta azért a telefonját, hogy jövőhéten is láthassa őket. Oldalt várakoztam, de a következő pillanatban valaki szoros ölelésében találtam magam. Az illata elbódított, de nem láttam semmi mást, csak a göndör fürtöket.

4. Fejezet

Nem értettem túl sokat a zenéhez, el tudtam dönteni, hogy mi a jó és mi nem. Ez pedig határozottan jó volt, bár kicsit még bátortalanul csengett, úgy vettem észre, hogy a srácok bátorítják egymást, és ez tetszett. Bizonyára sokat gyakoroltak és dolgoztak egyetlen élő showért is. Végigültem a próbát, igyekeztem én is lelket önteni beléjük, bátorítottam őket, de aztán délután mindenkinek szabadprogram volt, így én is elszabadultam. A stúdió előtt váltunk, a srácokat várta a kisbusz, értem pedig jött a taxi. Hazáig azon gondolkodtam, hogy vajon miért nem kérdezgettek többet rólam. Biztosan tudták ki vagyok. Egy pillanatra elkaptam azt a felismerő csillanást Zayn szemében, ettől pedig elszégyelltem magamat. Nem akartam, hogy az alapján ítéljenek meg, aki voltam. Nem voltam egy szent, de nem is éreztem magamat rossz embernek, pusztán olyannak, aki rosszat tett. Amint beértem a lakásba az első dolgom volt letusolni, közben pedig lehallgattam az üzeneteimet, a legtöbbje az érdektelen felületes iskolai „haveroktól” jött, a legtöbb haszonleső banda volt, abban a reményben lógtak velem, hogy a társaságomban bekerülnek valamelyik „nívós” pletykalapba. Csalódást kellett nekik okoznom, teljesen normális, eltűnt és elunt sztár voltam, unalmas, normális élettel. Azonban volt két fontosabb üzenetem is, az egyik a gyámomtól jött, kissé aggódó stílusban közölte, hogyha nem hívom vissza a mai napon, akkor kénytelen lesz berontani, a másik pedig Zayntől jött. Azonnal kiugrottam a zuhanyzóból, magam köré csavartam a törülközőt és már tárcsáztam is a megadott számot. Három csöngés után vette fel.

- Szia, reménykedtem benne, hogy jól írtam le a számodat, Simon adta meg.

Hát persze, örültem, hogy hallom a hangját, bár fogalmam sem volt mit akar, mivel az üzenet ezt az információt nem tartalmazta. 

- Arra gondoltam, hogy, a srácok buliznak itt a házban, de nem igazán van most hozzá kedvem, nincs kedved sétálni egyet?

Azonnal beleegyeztem még lelkesedtem is a dologért. Megbeszéltük, hogy találkozunk a belvárosban, úgyhogy gyorsan magamra kaptam egy ruhát, farmerkabátot, valamennyi sminket, a hajam katasztrófa volt, úgyhogy nem is próbálkoztam, és már indultam is. Pont időben értem oda, ő már ott várt, zsebre vágott kezekkel, lezseren bámulta a cipőjét, majd mikor észrevett, megajándékozott, azzal a rossz fiús mosolyával. 

-  Remélem, nem vársz régóta.

Válasz helyett csak szórakozottan megrázta a fejét, majd elindult én pedig melléérve követtem. Nem volt szükség arra, hogy összehangoljuk a lépteinket, könnyedén igazodott hozzám, amiért hálás voltam, mivel utálok sietni. Rövid ideig csöndben haladtunk egymást mellett, majd mikor a Big Benhez értünk, kisvártatva megszólalt.

- Mikor hazaértünk rád kerestünk a neten. A srácok nem hitték el, hogy te vagy az a lány. Nagy balhé volt ám belőled, a hírek is adták meg minden.

Felsóhajtottam, hát kezdődik. Idegesen tördelni kezdtem a kezemet, ő pedig kivette a zsebéből a kezét könnyedén az enyémre tette megvonta a vállát, majd mikor abbahagytam a ropogtatást, el is húzta.

- Ettől még nem vagy rossz ember, nem fogunk ítélkezni, ha ettől tartasz.

- Nem tartok tőle, inkább csak..tudod, furcsa, a múltad mindenhová elkísér, és én gyakran érzem azt, hogy az enyém nem hogy kísér, hanem a vállamat rázza, és mindig visszaránt. Fogalmam sincs, hogy adhatnék nektek szakmai tanácsokat, amikor én ezt az egészet bebuktam. 

Hosszú ideig hallgattunk, kezdett hűvös lenni, fogalmam sem volt mennyi az idő, de mire észbe kaptam, már a lakásom ajtaja előtt álltunk.

- El tudod mondani, mit ne csináljunk.

Valóban, ez is több mint a semmi, de kevesebb, mint amit reméltek. Hálásan rámosolyogtam, a lámpa fényében pedig láttam, hogy ő is ugyanígy tesz. Odahajolt, adott egy puszit az arcomra, majd sarkon fordulva otthagyott, a gondolataimmal. Ez most tényleg megtörtént? Hogy jutottunk haza? És vajon honnan tudta hol lakom...?

3. Fejezet

Miután helyet foglaltam végigvezettem rajtuk a tekintetemet, talán a Zac nevű srácon kicsit tovább időzött a tekintetem, mire ő kíváncsian oldalra billentette a fejét, de én erre csak felhúztam az orromat, és felnéztem a mentorukra.

- Szóval? Mi is pontosan a feladatom?

Simon épp telefonált, így szimplán csak leintett, majd mintha ott sem lennénk, kivonult a szobából, így ott maradtunk édes hatosban. A gondolataim ezerfelé cikáztak, pechemre azonban egyikük sem törte meg a csöndet, somolyogva összenéztek, gondoltam, hogy jót mulatnak rajtam. 

- Ismerősnek tűnsz. –  Harry volt. Egyáltalán nem volt bátortalan, de nem tükröződött semmiféle érzetelem az arcán, pusztán ténymegállapítás volt, bizonyára azért, hogy oldjuk a feszültséget. 

- Fiatalabb koromban színészkedtem.

A többit meg a magazinok és az interneten található cikkek úgyis elmesélik nekik, mert biztos voltam benne, hogy amint hazaérnek, utánam keresnek. Ezzel pedig az is kiderül, hogy abszolút nem vagyok jó példa számukra, feleslegesen jöttem ide. Kizárt, hogy meghallgassák a tanácsaimat.

- Na jó, szeretném, ha egy kicsit mesélnétek magatokról, csak úgy bemelegítésképpen, ki honnan jött, esetleg a családotokról, és hogy mik a céljaitok.

Egyik srácról a másikra cikázott a tekintetem. Nem akartam őket semmire sem kényszeríteni, de valamit mondanom kellett, mielőtt végleg elsüllyedem a székkel együtt. De ezúttal, csoda történt. Az egyik srác, aki láthatóan a legidősebb volt közöttük (még mindig nem tudtam, hogy Liam vagy Louis) elkezdett beszélni. Érdeklődve hallgattam a céljaikat, a múltjukat és a jelenüket. Elmondták, hogy mennyire tartanak a élő showtól és szeretnének mindenkinek megfelelni.

-…és ezután mi leszünk a leghíresebb fiúbanda a földön.

Vigyorogva bólintott, a többiek pedig elnevették magukat, velük együtt pedig nevettem én is. Ezek után már jóval egyszerűbb volt a dolog, kezdtek egy kicsit feloldódni, a beszélgetés vége felé pedig már mindenkinek tudtam a nevét. A talkshowt végül Simon törte meg, aki gyakorolni parancsolta őket, hiszen közeledik az élő show, alig pár nap van hátra.

- Itt maradsz megnézni?

Kérdezte Niall mosolyogva, miközben elkapta a Zayntől érkező mikrofont. 

- Persze, úgysincs jobb dolgom…

Nem is igazán vártam semmit. Lehetetlennek tartottam, hogy a cuki kiskutya tekintetek mellék még jól is énekeljenek. Két-három élő showra tippeltem volna így látatlanban, azt is csak a cuki pofik miatt. Aztán amikor elkezdtek énekelni, akaratlanul is összeszaladt a szemöldököm. Nem is voltak olyan rosszak, volt még hová fejlődni, de határozottan tetszett, jobb volt mint amire számítottam. Elismerően bólintottam, háromszor is végighallgattam a dalt majd Liam, leizzadva, kicsit aggódva indult meg felém.

- Na milyen?

Láttam, hogy tényleg, őszintén kíváncsi a véleményemre, a többiekre pillantottam, Louis már a földön feküdt lógó nyelvvel, a többiek pedig rajta nevettek. Rápillantottam Liamre, és hamiskásan elmosolyodtam. 

- Csajmágnes.

2. Fejezet

Hiába nem volt ínyemre a dolog, Simon Cowellnek nem lehet nemet mondani, ugyebár. Korán kellett kelnem, így félkómásan mostam a fogamat, fésülködtem és próbáltam magamra erőszakolni valami smink félét, de ez nehezebben ment, mint gondoltam. A tus remegett a kezemben és nem tudtam húzni egy normális vonalat, így mire kész lettem, már rögtön késében voltam. Gyorsan felkaptam farmert és egy világoskék pólót, rá a dzsekimet és már indultam is. Nehéz volt taxit fogni, de azért sikerült. Gyorsan elhadartam a taxisnak a címet, láttam, hogy egy kissé ferde szemmel méreget, bizonyára felismert, de nem tud igazán hová tenni az éterben így annyiban hagytam a dolgot , és inkább a gondolataimban merültem. Tehát One Direction. Milyen hülye név ez? Remélem nem kislányokról van szó, mert akkor megölöm Simont, bár, a fiúknak sem örülnék jobban. Bizonyára velem egykorúaknak kell lenniük, ha a drága mentoruk pont rám gondolt. Egyáltalán minek melléjük tanácsadó? Soha nem hallottam még ilyesmiről, van a műsorban pr-os, ő alakítja a imidzseket.

Hamarabb odaértem, mint szerettem volna. A hatalmas stúdió előtt egészen törpének és jelentéktelennek éreztem magamat. Féltem bemenni, de nem halogathattam a végtelenségig a dolgot, így vettem egy mély levegőt és beléptem, a portás rögtön elém ugrott, eldaráltam neki, hogy mit szeretnék, ő pedig lecsapott a pultra egy mágneskártyát, amire a nevem volt nyomva, majd nem túl kedvesen útba is igazított. A lifbe beszállva már csörgött a telefonom. Simon. Felmordultam és egy gyors mozdulattal ki is nyomtam, gondolván ki bír három percet, amíg felvonszol a lift az emeletre. Mikor felértem, megkerestem a szobát és óvatosan bekopogtam. Abban a pillanatban feltépték a kilincset és Simon dühös arcával néztem szembe.

- Késtél.

- Tudom.

Morogtam majd félrelökve beléptem a szobába és akkor találkoztam velük először. Öten voltak, mind srácok. Nagyjából hasonló korúak lehettek, mindannyian, de valamivel fiatalabbak, mint én. Végigfutattam rajtuk a tekintetemet és rögtön elpirultam. Lehajtottam a fejemet és zavaromban a fülem mögé tűrtem egy kósza tincset. Nem mertem rájuk nézni, egyelőre nem. Mivel a csönd kínosan hosszúra nyúlt, megköszörültem a torkomat és közelebb léptem hozzájuk kezet nyújtva a bal szélső srácnak.

- Hello, Ashley vagyok.

Mind az öt sráccal kezet fogtam, az első talán Liam volt, vagy Louis? Harry a göndör volt, Niall a szőke, az ötödik srác talán Zac, anyáááááám, nagyon nagy bajban vagyok. Miután végeztem a bemutatkozással, ledobtam a táskámat a tükrös fal mellé, és hangos csikorgással eléjük húztam egy széket. A mentoruk élvezettel nézte a szenvedésemet, eszében sem volt segíteni a helyzeten. Ahogy elnéztem a srácok is jót mulattak rajtam…szuper.

1. Fejezet

A telefon hangosan csörgött és berregett a fejem alatt. Először próbáltam nem foglalkozni vele, de hála a remek funkciónak, nemhogy elhallgatott volna, csak még hangosabban szól. Lassan könyököltem föl, kisöpörtem a barna tincseimet a látóteremből és a telefonom után nyúltam.

- Igen?

Nem voltam túl kedves reggelente, nem futotta se köszönésre, se érdeklődésre, átok mindenkire, aki korán kelt! 

- Szép jó reggelt napfény, csak nem felébresztettelek?

A hanghordozás, a tónus elég volt ahhoz, hogy felismerjen a vonal túlsó végén lévő személyt. Simon. Pisis korom óta ismert, óva intette a szüleimet attól, hogy hollywoodi rabszolgát csináljanak belőlem és az elsők között tanúskodott ellenük. Lényegében a pótapámnak is mondhatnám, de mivel három hónapja a hangját se hallottam, és fel is ébresztett, nem tartozott jelenleg a kedvenceim közé.

- Mit akarsz?

Nyögtem rekedtesen, mert egyáltalán nem volt az ínyemre a korai bájcsevej és tudtam, hogy nem keres ok nélkül. Márpedig a Simon Cowell felhív, akkor akar valamit, és ha te jót akarsz, nem mondasz neki nemet. Jelen állás szerint viszont úgy állt a dolog, hogy rácsapom a kagylót.

- Ugyan, ilyenkor már rég fent kellene lenned és futnod pár kört, mielőtt karfiol nő a hátsódra. De nem azért hívtalak, hogy az elhízásról csevegjünk. Lenne itt egy kis munka. Megvannak a következő X factor széria abszolút sztárjai, élő műsorba mennek és kellene a segítséged. Abszolút tapasztalatlanok a médiával és hírnévvel kapcsolatban. Neked csak annyi lenne a dolgot, hogy támogasd őket, legyen kivel megbeszélniük az ezzel járó dolgokat és mutathatnád nekik a helyes utat, hogy a jó példaképek legyenek.

A válaszom egyszerű volt. Kapd be a középsőujjam Cowell és bújj a víz alá amíg millióig számolok. Nem elég, hogy konkrétan utasítgat, még gúnyolódik is. Tudom, mi volt régen, de az már a múlt, nem foglalkozom ilyesmivel…

- Nem.

Hangzott a továbbra is mogorva válasz. Hallottam, hogy a vonal túlsó végén nevetés hangzik fel.

- Akkor holnap kilenc, stúdió. Ja és a banda neve One Direction…ne késs.

És rám csapta! Volt képe rám csapni! Ezt nem hiszem el! Nem akarok bébiszitter lenni, pláne nem valami bandának. Egyáltalán kik ezek? Eszik vagy isszák őket? Mérgemben levágtam a telefonomat a földre és visszahúztam a takarót a fejemre. Ennyit erről….

Prológus

Hogyan is kerültem bele a történetbe? 

Ez egy igazán hosszú, de felettébb érdekes sztori. Az újságok számtalanszor megírtak olyan verziókat, amiken én magam is jót röhögtem, a rajongók is csak találgatni tudtak. Hiszen végig a háttérben voltam, igyekeztem a sötétben matatni, elrendezni mindent, azt akartam, hogy sikerüljön nekik, hogy befussanak. Láss csodát, így is lett...
A történet akkor veszi kezdetét, amikor Simon Cowell úgy dönt, hogy öt srácnak ad egy esélyt, és csinál belőlük egy bandát. Ezek a sráco előtte még soha nem találkoztak, egyáltalán nem ismerték egymást és fogalmuk sem volt arról világról, amibe fejest ugrani készültek. Én ezzel szemben roppant tapasztalt voltam, már ami a sztárságot és a csillogást illeti. 5 éves korom óta színészkedtem, az anyám és apám szeme fénye voltam, ezzel egyidejűleg az egyetlen pénzkeresővé váltam a családban. Kihajtották belőlem, amit csak lehetett, így 14 éves koromra már egy lezüllött, életunt tinédzser lány nézett vissza rám a tükörből, aki gyakran nyúlt az alkoholhoz és a drogokhoz. Nyugodtan ugorjatok vissza, és nézzétek meg mennyi idős voltam, jól olvastátok, 14. Miután elvonóra kerültem a szüleim ellen bírósági eljárást indítottak, elkerültem tőlük, felhagytam a színészettel és a csillogással. Igyekeztem normális, hétköznapi tinédzser lenni, még középiskolába is beírattak, hogy szocializálódjak, de nem sikerült. London szürke égboltja és esőfelhői elmostak engem is. Így telt el három hosszú év. A paparazzik lassan lekoptak és az újságok sem cikkeztek rólam annyit, ez pedig pont jó volt így. Egészen addig, amíg Simon Cowell elő nem kotort a párnám alól…

Köszöntő

Sziasztok!

Gondoltam, belemelegítésként írok egy pár szót arról, miért is kezdtem el ezt a blogot. Nagyon sok jó és kevésbé jó fanfictionnel találkoztam már és úgy döntöttem, hogy én is leírom a saját kis elképzelt történetemet. Ugyanakkor jelenleg csak az alapsztori van meg, így a történetet úgy alakítom, ahogy ti szeretnétek. Nem szeretném elkapkodni a kapcsolatok kialakulását, de magát a történetet sem. MINDEN ESETBEN kíváncsi vagyok a véleményetekre, akár jó, akár rossz, hiszen ezt elsősorban azért csinálom, hogy élvezzétek az olvasást.  Remélem, így is lesz!

XoXo,

Ash