9. Fejezet

Csak álltam előtte és nagy szemekkel bámultam rá. Idegesnek tűnt, ugyanakkor eltökéltség csillant meg a szemében, tudtam, hogy komolyan mondja, amit mond, így eszem ágában sem volt ellenkezni vele, holott, tudtam, hogy Adam nem adja fel ilyen könnyen. Ő mindig mindent megkap, amit akar, csupán idők kérdése. Tartottam ettől, főleg, hogy most hosszú idő után hirtelen csak úgy megjelent. Mindenesetre megígértem Zaynnek, hogy így lesz, ő pedig látszólag meg is nyugodott, bár kételkedtem benne, hogy ilyen egyszerűen le tudta volna magában rendezni a dolgot. Tehetetlenségében beletúrt a hajába, majd kézen fogott és behúzott az öltözőjükbe. A többiek kérdő tekintetét figyelmen kívül hagyva lekapta az izzadt szerelését és egy csöppet sem zavartatva magát átöltözött a műsor utáni interjúkhoz.

 Az este hosszú volt és fárasztó, nekem pedig nem volt alkalmam megbeszélni vele a történteket így kissé szorongva indultam el haza. Amint megérkeztem becsaptam magam mögött az ajtót és azonnal a fürdő felé vettem az irányt, annak reményében, hogy egy forró fürdő kicsit megnyugtat majd. A relaxációs program azonban hamarabb véget ért, mint terveztem, mert megcsörrent a telefonom. Idegesen, kapkodva, vizes kézzel nyúltam a mobilom után.

- Szia, remélem még nem aludtál.

A hanghordozása megnyugtatott. Nem volt mérges, és nem volt szürke sem, inkább érdeklődő, amitől a szívem hevesebben kezdett verni.

- Nem, dehogy, éppen a kádban ülök.

Hallottam, hogy felnevet és ez engem is mosolyra késztetett. Fogalmam sem volt, mit akart, de már az, hogy felhívott azt jelentette, hogy eszébe jutottam.

- Ráérsz egy kicsit beszélgetni? Ha gondolod, átugorhatnék…
- Rendben!

Még végig sem mondtam, de már rávágtam a választ, aminek következményeként a bal kezem a homlokom csapódott, ez az, gratulálok Ash, ennél nem is lehetnél szánalmasabb. Megbeszéltük, hogy egy óra múlva itt van, addig én rohamtempóban szárítottam hajat, öltöztem fel és próbáltam rendet rakni, csak valahogy együtt nem akart menni a dolog, így az egésznek kapkodás lett a vége. Az idő azonban rohamosan telt, a csengő pedig percre pontosan meg is szólalt. Rohantam az ajtóhoz, majd megtorpanva megigazgattam magamon a ruhámat próbáltam nyugodt arcot vágni.

- Szia.

Köszönt mosolyogva, én is így tettem, és félreálltam, hogy beengedjem a lakásba. Egy rövid ideig tétovázva állt az előszobában, majd bentebb lépett és a nappali közepén állva nézett szét.

- Ülj le nyugodtan, én addig hozok valamit inni.

Egyik lábamról a másikra helyzetem a súlyt, miközben figyeltem, ahogy elterpeszkedik a kanapén, majd egy bólintással eltűntem a konyhában. Próbáltam valami ehetőt találni, de nem álltam épp nagy vendéglátó hírében. Találtam egy doboz csoki fagyit a hűtőben, kikaptam két kanalat a fiókból és visszaindultam. Mikor beértem leültem mellé és bocsánatkérő tekintettel nyújtottam felé az egyik kanalat. Nem tűnt csalódottnak, de hát, végtére is nem enni jött, vagy legalábbis ezzel próbáltam meg nyugtatni magamat. Levettem a jégkrém tetejét, mindketten belekanalaztunk és egy ideig csöndben ültünk egymás mellett, míg végül ő volt az, aki megtörte a csöndet.

- Ki volt a srác?

Úgy tett, mintha nem tudná, hát persze. A nagy barna szemeit rám emelte, én pedig egyszerűen képtelen voltam hazudni, a szavak csak úgy ömlöttek belőlem és végig sem gondoltam, hogy miket beszélek.

- Adam, a volt barátom, tulajdonképpen az első, tizenöt voltam, amikor megismerkedtem vele, a kapcsolat rövid volt és viharos, de egyúttal velős is. Nem akartam Los Angelesben maradni, így rövid úton kihajított, ráadásul hűségesnek sem volt mondható, mint utóbb kiderült. Rengeteget veszekedtünk, a kapcsolat pedig leginkább a médiának volt kifizetődő és nem nekünk.

Csöndben hallgatott, végül belekanalazott fagyiba. Ez elég volt válaszként, vagy legalábbis tudtam, mit akar ezzel mondani, viszont értékeltem, hogy nem szidott meg, vagy húzta le a hangulatot még jobban. Helyette inkább másra terelte a szót, beszélgettünk a családunkról, a barátainkról. Az idő csak repült, de egyáltalán nem foglalkoztunk vele. Mikor észbe kaptam a lábaim már keresztben feküdtek az ölében és azon kaptam magamat, hogy nevetve magyarázok és a kanállal a kezemben gesztikulálok. Ő pedig azzal szórakozott, hogy a hideg kanalat nyomkodta a csupasz lábszáramhoz, válaszul sikítva kentem ki az arcát a kanálon maradt fagyival és csak úsztam a nevetésében…