xoxo, Ash
Egyre hangosodó számomra ismeretlen csörgésre lettem figyelmes. Lassan kinyitottam a szememet, majd nyögve eltakartam a szemeimet, bántott a fény. Ami furcsa volt, mivel a szobámban szinte mindig sötétség uralkodik. A következő, ami feltűnt, hogy valami keményen fekszem. Erre aztán hirtelen felültem és a nappalim ismerős bútoraival találkozott a tekintetem. Ezek szerint itt nyomott el az álom. Lassan lenéztem, és megpillantottam Zayn. Hirtelen értelmet nyert az elgémberedett nyak és a kemény párna. Itt aludtunk el, ketten a kanapén. Fogalmam sem volt róla, mikor és hogy történt, de nagyon úgy festett a dolog, hogy rajta aludtam. Zavartan köhintettem néhányat, ugyanis a telefonja még mindig csörgött, ő azonban láthatóan nem zavartatta magát, tovább aludt. Lassan felkeltem, megkerültem az asztalt és felvettem a telefonját anélkül, hogy megnéztem volna a kijelzőt. Nos, nagy hiba volt. Simon üvöltő hangja oly annyira áthatotta a csöndes szobát, hogy erre már Zayn is kinyitotta a szemét.
- Zayn Javadd Malik, nem tudom, hol a fenében vagy, de ha nem tolod ide a seggedet húsz percen belül nagy bajok lesznek.
Nyeltem egyet, de nem tudtam megszólalni, ugyanis a következő pillanatban kikapta a kezemből a telefont, szabadkozott, miközben a cipőjét kereste a kanapé alatt. Már fél lábbal kint volt a lakásból, de intett, hogy menjek én is. Nem lesz túl kellemes a tegnapi szerkónkban mutatkozni, de mivel szorosan fogta a csuklómat így kénytelen voltam vele menni. A taxi csigalassúsággal haladt, elkaptuk a piros hullámot is. Zayn türelmetlenségében a sofőrt szidta én pedig belapulva az ülésbe igyekeztem láthatatlanná válni.
Mikor beértünk, hanyatt-homlok rohantunk fel a próbaterembe, Zayn feltépte az ajtót, így estünk be, mindketten. Két dühös arc és négy másik vigyorgó, kissé értetlen nézett felénk.
- Még egy ilyen, és repülsz. Nem tiszteled a többieket Malik.
Simon nagyon dühös volt, egyfolytában kiabált Zaynel, zavaromban a földet bámultam, majd mikor vége lett az észosztásnak elindultam a szokásos székem felé, azonban a mentoruk sorompóként emelte fel a kezét előttem.
- Rád ma nincs szükség.
Tudta, hogy én vagyok a hunyó, én pedig tudtam, hogy ez a büntetésem. Igyekeztem összeszedni a méltóságom utolsó darabkáit, bólintottam és egy intéssel kifordultam a teremből. A sírás kerülgetett, pedig alapjáraton nem voltam érzelgős típus. A napi program nélkül elveszettnek éreztem magamat, fogalmam sem volt, hogy merre mehetnék, így végső elkeseredésemben megnyitottam a telefonom névlistáját és pörgetni kezdtem a neveket.
- Forgat, nyaral, LA-ben van, nem vagyunk jóba, nem akarom látni...
Csak a kifogásokat kerestem, de végül akadt egy név a többi között, akit hirtelen semmi negatív jelzővel nem tudtam illetni, ez pedig Lyla volt. Modellként dolgozott, gyönyörű szőke haja, kék szeme volt, mindehhez hozzátársult a tökéletes alakja és a remek humora. Minden pasinak ő volt az álma, de ez nem tántorította el attól, hogy megpróbáljon két lábbal állni a földön. Két másodpercen belül döntöttem és a fülemhez emeltem a telefont.
- Ezer éve Ash.
Szólt bele csicseregve a telefonba. Akaratlanul is elmosolyodtam, ő nem ítélt el és nem számított, mi történt régen.
- Ami azt illeti, pont jó időben.
Miután lezavartuk a tiszteletköröket, megbeszéltük, hogy elmegyünk vásárolgatni, lévén mindketten lányok vagyunk és igyekeztünk olyan klisések lenni, amilyenek csak tudtunk. Így kerültem el a bevásárlóközpontba.
Lyla mint mindig most is gyönyörű volt, a lépteit csodálkozó és irigy pillantások követték, még én is jelentéktelennek éreztem magamat mellette, pedig ez nem volt mindig így. Mikor odaért, megölelt és adott két puszit. Elmondtam, mennyire sajnálja, hogy az utóbbi időben nem beszéltünk és hogy eltűntem és csak csacsogott és csacsogott. Ugyanakkor valamiért ez nem zavart. Könnyű volt vele felvenni a ritmust, bármiről beszélt. Nem firtatta miért nem kerestem eddig, nem vont kérdőre és ezért roppant hálás voltam, de rögtön kiszúrta, hogy valami nincs rendben és azonnal rákérdezett.
- Ez egy hosszú történet.
- Rengeteg időnk van.
El kellett mondanom valakinek és tudtam, hogy Lyla nem fogja továbbadni a dolgot.
- Szóval van ez a banda az X Factorban, a One Direction. Simon megkért, hogy segítsek egy nekik lavírozni a paparazzik és a jó hírnév között. És ott van Zayn…nem is tudom, először nem igazán volt szimpatikus, de az egész annyira könnyen jött, nem volt benne semmi összeerőszakolás, semmi kényszer. Persze korai lenne bármit is kijelenteni.
Lyla csöndben hallgatott, láttam rajta, hogy érdekli, amit mondok, mikor befejeztem, vigyorogva meglökte a vállamat.
- Szerintem nincs ebben semmi rossz, szabad vagy, megszabadultál Adamtől és Hollywoodtól. Bár, ami azt illeti, Londonban is elég sok a kamera…
Hiába tétovázott, nem is kellett befejeznie, tudtam mire akar kilyukadni. Hogyha ebből a dologból bármi is lenne, ugyanúgy visszakerülnék a kereszttűzbe és ennek rengeteg hátulütője volt. Már épp válaszoltam volna Lylanak, amikor megcsörrent a telefonom. Kikotortam a táskámból és a barátnőm felé mutattam a kijelzőt.
- Louis Tomlinson. Ő melyik?
Felnevettem a reakcióra és fogadtam a hívást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése