Hiába nem volt ínyemre a dolog, Simon Cowellnek nem lehet nemet mondani, ugyebár. Korán kellett kelnem, így félkómásan mostam a fogamat, fésülködtem és próbáltam magamra erőszakolni valami smink félét, de ez nehezebben ment, mint gondoltam. A tus remegett a kezemben és nem tudtam húzni egy normális vonalat, így mire kész lettem, már rögtön késében voltam. Gyorsan felkaptam farmert és egy világoskék pólót, rá a dzsekimet és már indultam is. Nehéz volt taxit fogni, de azért sikerült. Gyorsan elhadartam a taxisnak a címet, láttam, hogy egy kissé ferde szemmel méreget, bizonyára felismert, de nem tud igazán hová tenni az éterben így annyiban hagytam a dolgot , és inkább a gondolataimban merültem. Tehát One Direction. Milyen hülye név ez? Remélem nem kislányokról van szó, mert akkor megölöm Simont, bár, a fiúknak sem örülnék jobban. Bizonyára velem egykorúaknak kell lenniük, ha a drága mentoruk pont rám gondolt. Egyáltalán minek melléjük tanácsadó? Soha nem hallottam még ilyesmiről, van a műsorban pr-os, ő alakítja a imidzseket.
Hamarabb odaértem, mint szerettem volna. A hatalmas stúdió előtt egészen törpének és jelentéktelennek éreztem magamat. Féltem bemenni, de nem halogathattam a végtelenségig a dolgot, így vettem egy mély levegőt és beléptem, a portás rögtön elém ugrott, eldaráltam neki, hogy mit szeretnék, ő pedig lecsapott a pultra egy mágneskártyát, amire a nevem volt nyomva, majd nem túl kedvesen útba is igazított. A lifbe beszállva már csörgött a telefonom. Simon. Felmordultam és egy gyors mozdulattal ki is nyomtam, gondolván ki bír három percet, amíg felvonszol a lift az emeletre. Mikor felértem, megkerestem a szobát és óvatosan bekopogtam. Abban a pillanatban feltépték a kilincset és Simon dühös arcával néztem szembe.
- Késtél.
- Tudom.
Morogtam majd félrelökve beléptem a szobába és akkor találkoztam velük először. Öten voltak, mind srácok. Nagyjából hasonló korúak lehettek, mindannyian, de valamivel fiatalabbak, mint én. Végigfutattam rajtuk a tekintetemet és rögtön elpirultam. Lehajtottam a fejemet és zavaromban a fülem mögé tűrtem egy kósza tincset. Nem mertem rájuk nézni, egyelőre nem. Mivel a csönd kínosan hosszúra nyúlt, megköszörültem a torkomat és közelebb léptem hozzájuk kezet nyújtva a bal szélső srácnak.
- Hello, Ashley vagyok.
Mind az öt sráccal kezet fogtam, az első talán Liam volt, vagy Louis? Harry a göndör volt, Niall a szőke, az ötödik srác talán Zac, anyáááááám, nagyon nagy bajban vagyok. Miután végeztem a bemutatkozással, ledobtam a táskámat a tükrös fal mellé, és hangos csikorgással eléjük húztam egy széket. A mentoruk élvezettel nézte a szenvedésemet, eszében sem volt segíteni a helyzeten. Ahogy elnéztem a srácok is jót mulattak rajtam…szuper.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése