19. Fejezet

Sziasztok!

Tudom, borzalmasan régen írtam,  röstellem is, de sajnos ezen a héten nem volt időm írni, de remélem azért nem untátok meg a várakozást! Na nem is töltöm feleslegesen a sorokat, itt van az új rész.

Borzalmasan hosszú éjszakám volt. Hiába hunytam le a szememet, sokáig elkerült az álom, aztán mikor végre már nem ébren voltam, hanem tudattalan szendergésbe sikerült átvánszorognom, kárörvendő arcokat láttam magam körül. Az emberek nevetve mutogattak felém, kiabáltak, de nem értettem mit mondtak, helyette folyamatosan felriadtam és nem sikerült kipihennem magamat. Ami reggel meg is látszott rajtam. Nem akartam tükörbe nézni, mert nagyjából tisztában voltam azzal, hogy mi vár rám, ha belenézek. Nem csalódtam, mikor fogmosás közben reflexszerűen felpillantottam. Kisírt, feldagadt, karikás szemek, kicserepesedett száj, nyúzott arc és kócos haj. Fogalmam sem volt, hogy fogok embert varázsolni magamból. Miután alaposan kisminkeltem magamat, alapozó, púder és társai, lementem a konyhába, hogy igyak egy egy adag jó erős kávét. Máskor soha nem kezdem így a napot, de mivel jelen pillanatban csak árnyéka voltam önmagamnak, így úgy éreztem, megérdemlek egy kevéske önsajnálatot. Miközben kortyolgattam a forró italt, volt időm átgondolni, mi is történt a tegnapi nap folyamán. Végre eldőlt, hogy tulajdonképpen mi van köztünk, majd mint a kártyavár össze is dőlt és a földdel lett egyenlő. Hogy lehettem ennyire vak, hogy nem vettem észre? Bár még most sem tudom, hogy pontosan mi is a helyzet, nem volt nehéz kitalálni. Rajtam kívül kavart azzal a másik csajjal is. Vajon ő tudott rólam? Kezdtem felfogni, miért jött neki annyira kapóra, hogy nem akarom a dolgot túlságosan nagy dobra verni. Könnyek gyűltek a szemembe, megráztam a fejemet, kipislogtam őket és vettem egy mély levegőt. Nem láthatja, hogy mennyire össze vagyok törve, erősnek kell lennem, még akkor is, ha ezt jelen pillanatban a világ legnehezebb dolgának érzem. Kénytelen leszek előkapni a színészi tehetségemet, mert nem akartam megalázott fél lenni, többé nem.

Bár húztam a dolgot, ameddig csak lehetett, kénytelen voltam végül elindulni, mert kilenckor kezdődött a próba és előtte volt egy gyors megbeszélés, amire oda kellett érnem. Az eső szakadt, mintha dézsából öntenék, így felkaptam az esernyőmet, majd kilépve az utcára leintettem az első taxit. Az út rövidebbnek tűnt, mikor máskor, próbáltam nem gondolni arra, milyen lesz a szemébe nézni, de a kezeim remegtek, már akkor is, amikor magam elé képzeltem őt. Egy hang azonban kizökkentett az önsanyargatásból.

 - Ideje lenne kiszállni kislány.

Zavartan vontam meg a vállamat, a kezében nyomtam a pénzt, majd azonnal kipattantam az autóból és befutottam az épületbe. Gyors léptekkel végigszántottam a folyosót, majd kinyitottam a próbaterem ajtaját. 

 - Bocsánat, nem akartam késni.

Még nem volt kilenc, csak a srácok ültek bent a teremben, Zayn abban a pillanatban, ahogy meglátott elindult felém, rápillantottam, majd mintha mi sem történt volna, egyszerűen keresztülnéztem rajta, kikerültem majd a többiekhez léptem, odahúztam egy széket és leültem eléjük.

 - Szóval, a Total Eclipse Of My Heart. Ezzel be lehet majd indítani a lányokat, a lényeg az lenne, hogy incselkedjetek a kamerával, kacsintások, mosoly, meghalok érted pillantás. Továbbá eszembe jutott, hogy csinálhatnátok személyesebb videóblogot, ettől a rajongók közelebb éreznék magukat hozzátok. 

 - Ez egy baromi jó ötlet.

Vágta rá Niall, majd ötösre emelte a kezét én pedig nem féltem belecsapni. Miután mindent megbeszéltünk, átadtam őket a komolyabb munkának, de előtte azért lebeszéltük, hogy este átmegyek és ezúttal együtt vesszük fel a videóblogot. Mikor kiléptem az ajtón, a meglepetéstől felsikkantottam. Lyla összefont karral, mérges tekintettel állt előttem. Zavartan kaptam le róla a tekintetemet, mert hirtelen elkapott a lelkiismeret furdalás. Talán fel kellett volna hívnom tegnap, biztos megpróbált volna segíteni, de helyette inkább az önsanyargatást választottam, szerintem mindenkinek kijár. 

 - Együnk valamit.

Mondta kimérten, én pedig bólintottam és elindultam utána. A szokásos helyünkre ültünk be, megrendeltük az ételt, és amíg ki nem érkezett, szó nélkül bámultunk egymásra. Türelmes volt, nem kényszerített arra, hogy beszéljek, ugyanakkor én kénytelen voltam megszólalni. Mikor megérkezett az a megrendelt kaja, felvettem a villámat és elkezdtem piszkálni a sült krumplimat, de egy falatot sem tudtam volna lenyelni belőle. 

 - Geneva Lane. Miközben engem szédített vele is randizott.

- Biztos vagy benne?

Lyla mindig a legjobbat feltételezi az emberekről, unottan sóhajtottam föl, miközben az plafonra emeltem a tekintetemet.

 - Nem is próbálta tagadni. A haverjainak bezzeg eldicsekedett vele. Annyira naiv voltam, már bánom, hogy egyáltalán belementem. Na nem mintha bármi is lehetett volna belőle, semmi komoly.

Miközben magyaráztam hevesen gesztikuláltam az evőeszközökkel a szavaim pedig ellentmondtak a könnyes tekintetemnek, elárulva éreztem magamat.

 - Nehéz elhinni róla. Harry sok jól mesélt róla. Például, hogy mennyire szereti a családját, meg hogy azért jelentkezett a műsorba, hogy nekik segítsen.

Felsóhajtottam. Ezeket mind én is tudtam és én is nehezen hittem róla el mindezt, de kénytelen voltam. Közben áttértünk Lylara. Elmesélte, hogy Harry a hétvégén bepróbálkozott nála, de ő ügyesen hárította a dolgot, másnap pedig elkísérte egy fotózásra. Örültem, hogy nekik legalább jól alakultak a dolgaik. Már bőven délutánba lógott az idő, amikor elbúcsúztunk én pedig elindultam haza a kamerámért. Mikor kiszálltam a taxiból, először megpillantottam a csili-vili Range Rovert, amit jól ismertem, majd az ajtóban Adamet. 

 - Mi a f...?

Úgy tűnt, ez a meglepetések napja, kezdtem félni. Mindenesetre összeszedtem magamat és felszegett állal felmentem a lépcsőn az ajtóig, ott stílusosan ellöktem az ajtótól és keresni kezdtem a kulcsomat.

 - Szóval igaz mi? Pofára ejtett. Képem is van rólatok, megnézed?

Grimaszolva fordultam felé, elvettem tőle a telefonját, majd stílusosan belenyomtam a zsebébe. Csöppet sem érdekelt, milyen hülye pletykát hallott rólam. Végre sikerült kinyitnom az ajtót és már épp csuktam volna rá, de kitartotta.

 - Mit akarsz Adam?

Nyögtem türelmetlenül, ő pedig válaszul megvillantotta a légszívdöglesztőbb mosolyát.

 - Csak megkérdezni, hogy jól vagy-e. Esetleg beverhetem a kisfiú képét ha szeretnéd.

Akaratlanul is elvigyorodtam, majd annyiban hagytam a dolgot. Elengedtem az ajtót, besiettem a házba és miközben a kamerámat kerestem elgondolkodtam. Miért ne? Ezzel bánthattam volna a legjobban Zaynt. S bár semmi kedvem nem volt Adam társaságában tölteni az időt, azért jólesett volna látni a képét. 

 - Van kedved velem jönni hozzájuk?

A kérdés kicsit váratlanul érte, láttam rajta, hogy meglepődik, de aztán - jó színészhez méltóan - összeszedte magát és bólintva kinyitotta előttem az ajtót. Így mentünk hát az x factor házba édes hármasban. Adam, a kedvenc kocsija,  én.

Mikor odaértünk kipattantam a kocsiból - szándékosan nem vártam meg, hogy kinyissa előttem - majd becsöngettem. Liam nyitott ajtót, aki szoros ölelésbe zárt, majd kicsit meglepetten, de kezet fogot Adammel is, aki nem zavartatta magát. Mikor beléptem az ajtón, egy pillanat alatt leblokkoltam. Ott ültek a kanapén, mindketten, Zayn és Geneva. Abban a pillanatban mindketten az ajtó felé fordultak és Zayn arca falfehér lett.

 - Ez meg mit keres itt? 

Megindult Adam felé, aki persze gúnyosan mosolygott, őt nem lehetett ilyesmivel zavarba hozni, imádta maga körül a balhét és a káoszt.

 - Jöttem vigyázni rá.

Vágta vissza egy gúnyos mosoly keretében. A többiek lefagyva figyelték a jelenetet és nem értették, hogy miért ilyen pipa Zayn, vagy legalábbis a valódi okát nem sejthették, hiszen senki nem tudta pontosan, hogy Adam bőven saras volt azon az éjszakán, amikor borult a bili. Hogy oldjam a feszültséget elhúztam Adam Harry és Louis felé, bemutattam nekik, majd hagytam, hogy beszélgessenek, addig beállítottam a kamerát a lépcsőhöz és élesítettem a képen. 

 - Miért jött ide ez az idióta?

Éreztem a tarkómon a leheletét, égetett. Nyeltem egy nagyot, majd felvettem a pókerarcot és felé fordultam.

 - Nincs közöd hozzá, de ha lenne, akkor azt mondanám, hogy én hívtam el, mert szerettem volna ha megismeri a többieket.

A "többiek" alatt természetesen nem őt értettem és ezt ő is levette. Összepréselte a száját, majd dühösen hátat fordított nekem én pedig elégedett képpel tereltem őket a lépcső felé. Ezt a kört megnyertem, a kérdés csak, hogy milyen áron. 

Miután sikeresen felvettük a részt, egy kicsit még beszélgettünk a többi versenyzővel, akiket érdekelt a filmvilág, Los Angeles és a sztárélet. Adam szívesen mesélt róla, szinte áradozott. Elmondta, hogy ismerkedtünk meg, hogy milyen egy forgatás, hogy mennyi munkával és stresszel jár és milyen jó érzés végigvonulni a vörös szőnyegen. Aztán elkapta a tekintetemet és elvigyorodott. Pontosan ki tudta olvasni a szememből, hogy arra gondoltam: Valahol mélyen azért hiányzik az az élet!