23. Fejezet

Csak feküdtem mellett az ágyon és szótlanul figyeltem, ahogy alszik. Hiába kerestem a megfelelő szót rá, egyszerűen nem találtam. Óvatosan felé nyúltam és megérintettem az arcát, attól féltem, hogyha hozzáérek egyszerűen szertefoszlik, vagy ami még rosszabb, hogy hirtelen felriadok és kiderül, hogy az egész csak álom volt. Végighúztam a mutatóujjamat az arcán, mire felmordult és fáradtan kinyitotta a szemeit, de mikor tudatosult benne, hogy én fekszem mellette halványan elmosolyodott a kezemet az ajkaira húzta és belecsókolta  tenyerembe.

 - Nem szeretem ha néznek, miközben alszok.

A hangja rekedtes volt a fáradtságtól, annyira dögös, hogy azt hittem ismét rávetem magamat, de mivel hajnali öt óra volt és másnap kőkemény próba elé nézett, úgy döntöttem, hogy meghagyom neki ezt a pár órát. 

- Sajnálom.

Suttogtam vissza, óvatosan felültem, és a telefonom fényével kerestem az egyikünk felsőrészét. A ruháink szanaszét hevertek a szobában, úgy, ahogy leszaggattuk egymásról, haloványan emlékeztem rá, hogy szétszakította a felsőmet, de reménykedtem benne, hogy nem így történt, mert az volt a kedvencem. Bár ezért az estéért beáldoztam volna bármelyik Prada táskámat. 

- Mit gondolsz hová mész? Itt maradsz mellettem, nem engedlek.

A szeme ugyan csukva volt, de mégis megtalálta a csuklómat és egy gyors mozdulattal visszahúzott magához, hátat fordítottam neki, ő pedig közel húzott, a kezét lustán átvetette a derekamon. 

- Aludj.

Nem volt túl beszédes, de hát, mire is számíthat az ember hajnalban, ráadásul egy ilyen nap, főleg egy ilyen éjszaka után?! De én akkor sem tudtam aludni, egész éjjel a tegnapi történéseken járt az eszem. Felsóhajtottam, mire automatikusan közelebb húzott magához, pedig csak azon gondolkodtam, hogy lehetnék-e még ennél is boldogabb. 

21 órával korábban..

Hiába beszéltünk meg nyolc órát, már reggel hatkor kipattantam az ágyból és tétlenül néztem a hatalmas szekrényemet. Az ágyamon már egy jó nagy kupac leledzett, arra várva, hogy valaki majd egyszer csak visszapakolja őket. De az a valaki nem én leszek, az már biztos, legalábbis nem ma, nekem ma más dolgom van. Apropó dolog. Fogalmam sem volt, mire számítsak, pont ezért voltam olyan tétlen. A tegnapi telefon egy kissé felzaklatott, Zayn nyers volt és határozott, ellentmondást nem tűrve jelentette be, hogy ma elvisz. Ha akartam volna sem tudtam volna tiltakozni, ugyanis nem hagyott rá időt. Persze, megtehettem volna, hogy egyszerűen csak megvárom, amíg megunja lent a dörömbölést, de annál jobban szerettem, mintsem hagytam volna ki egy ilyen lehetőséget. A kérdés már csak, hogy mi indította be nála ezt a folyamatot. Alig pár napja még csak sértések záporoztak felém az irányából, most meg találkozni akar? Volt egy sanda gyanúm, hogy a fiúk és Lyla keze van a dologban, hiszen ő pontosan tudta, hogy mennyit szenvedtem. További fél óra ácsingózás után úgy döntöttem, hogy felveszek egy fekete farmert, egy sima világoskék csipkés felsőt, a hajamat kontyba tűztem, bokacsizma és kabát, hiszen azért mégiscsak November van, és Londonban sose lehet tudni, de egy biztos, esni fog. Már nagyon kíváncsi voltam, a halvány smink ellenérte az arcom olyan volt, mintha magamra borítottam volna a pirosítót. Mire készen lettem már csak tíz perc volt nyolcig, gyorsan lerohantam a lépcsőn és már a cipőmet vettem, amikor Adam kómás fejjel kisétált a nappaliból. Miután újraindítottam a szívemet, az első gondolatom az volt, hogy ez mégis mit keres itt? Ki adott neki kulcsot? Aztán rá kellett jönnöm, hogy este én magam engedtem be, de azt nem akartam, hogy a szobámban aludjon, ő pedig  nem volt hajlandó elfogadni a vendégszobát, gondolom dacból.

 - Hová mész?

Végigpillantott rajtam, majd mielőtt válaszolhattam volna rosszmájúan felröhögött.

 - Át fog verni Ash, megint. Hagyd a franca a srácot és gyere reggelizzünk valamit.

Ásított, majd megfogta a vállaimat és elindított befelé a konyhába, de kibújtam a karja alatt és az ajtó felé vettem az irányt.

 - Ne legyél hülye picsa West. 

Utáltam amikor így hívott, el kellett számolnom tízig, hogy ne osszam ki, különben már a ruhái repültek volna kifelé a hátsókertbe. Mielőtt azonban bárhogyan is reagálhattam volna, megszólalt a csengő. Mint valami elcsépelt filmben, egyszerre kaptuk oda a fejünket és indultunk meg. Én már rohantam, a kulcs ott volt zárban, Kinyitotta, egy gyors mozdulattal kihúztam a kulcsot és szélesre tártam az ajtót. Ott állt Ő, teljes életnagyságban. Az arcán egy tétova mosollyal, a kezei a zsebébe süllyesztve, a válla egy kissé felhúzva. Tökéletes volt, illetve lett volna, ha nem komorodik el, amikor meglátja Adamet, aki alsógatyában vigyorogva integetett, majd mikor hátrafordultam, bemutatott és nekitámaszkodott a falnak.

 - Mehetünk?

Nem voltam biztos benne, hogy ezután is velem szeretné tölteni a napot és valószínű, hogy Adam is ebbe bízott, de Zayn megemberelte magát. Megrázta a fejét és félreállt az ajtóból. 

 - Csak utánad.

Szélesen vigyorogva léptem ki a szitáló esőbe, ráfintorogtam Adamre, majd becsaptam az ajtót és kulcsra zártam, nem foglalkozva azzal, hogy esetleg Adam majd nem tud kijönni. Követtem őt és meglepődve vettem észre, hogy egy autó parkol a házunk előtt. Pontosabban az az autó, amivel a versenyzőket szokták hozni-vinni az interjúkra.

 - Ezzel megyünk?

Vigyorogva bólintott és kinyitotta nekem az ajtót, majd bevágódott mellém és jókedvűen összedörzsölte a kezét. Nem is tudom mikor láttam őt utoljára ennyire felszabadultnak.

 - Elkérhetem a telefonodat?

Kissé furcsálltam a kérdést, de mivel azt hittem, hogy valami titkot akar kilesni, azonnal előkaptam a készüléket mielőtt azt hihette volna, hogy valamit is rejtegetni szándékozok. Gyorsan kikapta a kezemből, majd előhalászta az övét is, kikapcsolta őket és előreadta a sofőrnek. Értetlenül pillantottam rá, a mai napon már sokadszorra, de ő csak megvonta a vállát.

 - Így nem érhet el minket senki, csak ketten leszünk. Köszönöm Tom, itt jó lesz.

A kocsi abban a pillanatban megállt, én pedig kinéztem az ablakán, a meglepődéstől pedig egyszerűen felnevettem. Egy hatalmas fehér épület előtt parkoltunk le, amire hatalmas betűkkel ki volt írva: AQUARIUM. Ahhoz képest, hogy már évek óta Londonban élek, még egyetlen egyszer sem jöttem el ide. Gyerekkoromban voltam itt, de kellemetlen élmények fűztek ide, talán azért nem jöttem vissza, pedig mindig is csodálatos helynek tartottam. 

 - Gyere, menjünk.

Kiszállt a kocsiból, majd megfogta a kezemet és kisegített. Azt hittem, hogy ezután elengedi, de helyette szorosan kulcsait az ujjait az enyémekre. Intett a sofőrnek, mire az bólintott, beszállt a kocsiba és már ott sem volt. Mi pedig lassan elindultunk a bejárat felé, ahol hosszú sor kígyózott. Néhány fiatalabb várakozó már távolról felismerte Zaynt, láttam, ahogy a szájuk elé kapják a kezüket és összesúgnak nekem pedig automatikusan le kellett sütnöm a szememet zavaromba.

 - Ne csináld. 

Kissé talán követelőző volt és mogorva. Nem értettem, hogy miért nem szólunk egymáshoz pár szónál többet, de nem firtattam. Odaintett a rajongóknak, majd végszóra egy hátsó ajtó kinyílt, mi pedig bementünk rajta. Semmi sor, semmi várakozás. Nem mintha nagyon meg kellene ezen lepődni, hiszen azért mégiscsak Zayn Malikról van szó. Kezet rázott a középkorú férfival, mintha ezer éve barátok lennénk, majd elindultunk az általa mutatott irányba.

 - Megmondod mit csinálunk itt?

Úgy nézett rám, mintha egy fogyatékossal lenne dolga, de nem bírta tovább, elröhögte magát, és átfogta a derekamat.

 - Azt hittem, jó randihelyszín lesz, nézzük a halakat és beszélgetünk. Nem mertelek messzebbre vinni, mert féltem, hogy esetleg kiugrasz  a kocsiból.

 - És ki volt az öreg?

 - Az egyik vezető. A lányai nagy rajongók, kapott négy jegyet szombatra. 

Mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, megvonta a vállát, közben pedig elértünk az első hatalmas akváriumhoz. Nem emlékeztem rá, hogy ez ekkora, elengedtem a kezét, egész közel menten az üveghez és ráfektettem a kezemet, mintha így elérném a bent úszkáló hatalmas halakat. Ő lassan odasétált mögé és átkarolta a derekamat. Az érintésétől kirázott a hideg, mégis annyira természetes és magától értetődő volt.

 - Amikor először voltam itt, hat éves lehetettem. Akkor ment az egyik filmem a moziba és a gyerekek megismertek. Minden szülő közös képet akart velem meg a kölykével, anyák meg végig veszekedték az egészet. 

Felsóhajtott, és a kezét az enyém mellé tette. Lassan fordultam felé, miközben figyeltem az arcát, nagyon komoly volt.

 - Ígértem, hogy ma nem fognak téged megtámadni a gyerekek.

Elérte, hogy felnevessek, a könyökömet játékosan nyomtam bele az oldalába, mire automatikusan eleresztett én pedig futásnak indultam és meg sem álltam az egyik alagútig, ahol azonban kénytelen voltam, mivel annyira csodálkoztam, hogy elfelejtettem, hogy menekülök. A cápák ott úszkáltak a fejünk fölött, hatalmasak voltak és félelmetesek. Zayn könnyedén beért, pedig nem is sietett, mögötte három-négy lány, nyilvánvalóan követték, de ő ügyet sem vetett rájuk, átkarolt és belecsókol a nyakamba. 

 - Ez nem volt szép, vissza fogod kapni.

Így telt hát a napunk. Beszélgettünk, szinte mindenről. Fontos és kevésbé fontos dolgokról is, szóba került a család, a múlt, de Geneváról és a veszekedésről nem szóltunk egy szót sem, nem akartam felhozni a dolgot, úgy voltam vele, hogyha elakarja mondani, akkor elmondja. Annyira könnyű lett volna megbocsájtani neki, de nem akartam, hogy azt higgye, hogy ennyivel jóvá van téve a dolog.

 - Gyere, van egy meglepetésem.

Épp az akvárium egyik éttermében ültünk és még csak félig voltam kész a pizzával, de mikor az órájára nézett, hirtelen sietős lett a dolga. Addig mentünk, vagyis, szinte rohadtunk, mígnem a pingvinekhez értünk, az üvegfal előtt már rengeteg gyerek sorakozott, de Zayn átfúrta magát a tömegen és a jól látható "STAFF ONLY" kiírást figyelmen kívül hagyva maga után húzott.

 - Hello Bart, bocs a késésért.

Egy fiatal, hosszú hajú szemüveges sráccal találtam szembe magamat, aki épp egy nagy hordót pakolt át jobbról balra, majd odadobott nekünk két pár kesztyűt.

 - Ingyen munka?

Vontam fel a szemöldökömet, mire Bart felröhögött, Zayn pedig vigyorogva csóválta a fejét. Mindazonáltal nem kételkedtem sokat, felhúztam a kesztyűt és elindultam a két srác után. Néhány lépcsővel fentebb kezdett hűvösödni, itt már furcsálltam a dolgot, de amikor belekényszerítettek egy három számmal nagyobb gumicsizmába, már nagyon gyanús lett a dolog, de a következő pillanatban azt is megtudtam, hogy miért. Hirtelen egy rakás pingvin között találtuk magunkat, a másik oldalon a gyerekek vigyorogtak és integettek az üveg mögül. A pingvinek pedig rohamos gyorsasággal szinte egyszerre közelítettek felénk.

 - Ezzel a hordóval odaadhatjátok nekik.

Bólintott a Bart nevezetű srác, majd nemes egyszerűséggel otthagyott minket. Úgy vigyorogtam Zaynre mint valami kisgyerek, miközben belenyúltam a hordóba és odaadtam a pingvineknek. Nagyon türelmetlenek voltak, barátságosan csipkedték az ujjunkat, úgy követelték rajtunk a rengeteg kaját. Egyszerűen hihetetlen volt, soha nem láttam még ilyen közelről pingvineket, pedig mindig is imádtam őket, bár fogalmam sem volt, Zayn honnan tudhatta, lehet, hogy ráhibázott.

 - Szerintem meneküljünk, amíg van lehetőségünk.

Mutatott hirtelen az ajtó felé és felemelte az előző hordót, amit az imént még húzni kellett. Messzire dobtam a kezemben lévő utolsó darabokat és gyorsan kimentünk az ajtón, ahol beleütköztem a gondozóba. 

 - Bocsánat, és köszönöm és...annyira aranyosak és...köszönöm.

Kapkodtam a fejemet a srácok között, akik igyekeztek úgy nézni rám, mintha egész lennék, majd mikor kifelé indultunk belekapaszkodtam Zayn nyakába.

 - Honnan tudtad?

Kicsit elhúzódott, hogy belenézhessem a szemembe, láttam rajta, hogy alig várja, hogy eldicsekedhessen vele.

 - A naplód nagyon...beszédes. Bár felesleges hazudnod benne, baromi hangosan nyögsz.

Vigyorogva tátottam el a számat, ahelyett, hogy csókot kapott volna jó erősen meglöktem, de ő csak büszkén vigyorgott és karomnál fogva visszarántott magához és ugyanazzal a lendülettel csókolt meg. Ha létezik tökéletes pillanat, akkor ez még annál is tökéletesebb volt. Nem tudtam, hogy eddig mi hiányzott az életemből, de most már ismét kerek volt minden, mintha soha nem veszekedtünk volna, nem volt senki más, csak mi ketten, minden mást elfeledtetett velem ez a néhány perc. Mikor elhúzódott és kinyitotta a szemét várakozva pillantott rám, de csak megráztam a fejemet, képtelen lettem volna bármit is mondani. Lassan sétáltunk a kijárat felé, igyekeztem nem foglalkozni a ránk meredő kérdő tekintetekkel, Zayn pedig úgy tett, mintha nem vette volna észre, hogy jó néhányszor lefényképeztek. Szótlanul ültünk be az autóba és indultunk el, ismét. Novemberhez híven már sötét volt, köd és a forgalom is igencsak beállt, mivel mindenki most próbált meg hazajutni. Nem tudtam, hogy most hová tartunk, de mire rákérdezhettem volna, már megint megérkeztünk valahová. 

 - Szerettem volna, ha kettesben maradunk, úgy, hogy nem zavar senki.

Láttam rajta, hogy tétovázik, nem volt biztos abban, hogy belemegyek-e, ugyanis Corinthia Hotel előtt álltunk. Tom addig, mintha nem venné észre a pillanatnyi fagyást kipakolta a két apró bőröndöt és megállt a kocsi mellett, türelmesen várva a további utasítást. Tudtam, hogy mi lesz a vége annak, ha ebbe belemegyek. Ugyanakkor nem tudtam neki ellenállni, egyszerűen lehetetlen volt. Óvatosan bólintottam, bár nyeltem egy aprót, de nem foglalkozott vele. Alig tettünk néhány lépést, máris megjelent két alkalmazott, az egyik egy hatalmas esernyővel, a másik pedig megfogta a két bőröndöt. Így indultunk hát el a bejárat felé, ezúttal nem mert hozzámérni, valószínűleg ő is érezte a feszültséget a levegőben. Az egész nagyon szokatlan volt, Zayn olyan felnőttesen viselkedett, komoly volt, ami egyáltalán nem vallt rá. Egy biztos, hogy nem voltunk a helyhez öltözve, ez viszont senkit nem zavart, ameddig a bankkártyánkon elég pénz volt ahhoz, hogy ne nézzenek ki minket. Kisvártatva felértünk a hotelszobába, ami szintén csodálatos volt, a vacsora ott állt az előre megterített asztalon, de egy falatot sem tudtam volna lenyelni. Helyette inkább ledobtam a kabátomat a földre és elindultam a hálószoba felé. Zayn némán követettet, miközben lerúgta a cipőit. Így hagytam el szépen lassan az összes ruhadarabomat egészen addig amíg nem érkeztem meg a fürdőszobába, ott lehajoltam, hogy megengedjem a vizet. Éreztem őt, szinte vibrált a bőre, határozottan húzott fel, és fordított maga felé, a tekintete végigfutott rajtam, figyeltem ahogy az ajkába harapva felmordul és közelebb ránt magához. Nem tiltakoztam, csak sodródtam az eseményekkel. A hatalmas kád lassan megtelt vízzel, mi pedig beleereszkedve folytattuk, amit kint elkezdtünk. Az ajkai bejárták a nyakamat, a vállamat, a kezei gyakorlottan siklottak végig a combomon, az egész szürreálisan romantikus volt. Nem volt a mozdulataiban semmi mesterkélt, viszont nagyon óvatos volt, minden egyes érintéshez a szemeivel kért engedélyt, egészen addig, amíg az ölébe nem húzott, én pedig egy hangos nyögés keretében fejeztem ki az elégedettségemet....

A telefon, amit az éjszaka visszaszereztem és bekapcsoltam, hangosan berregett. Úgy tűnik, hajnaltájt mégiscsak sikerült elaludnom, de mivel kevés volt a szervezetemnek ez az egy-két óra, így nem esett túl jól az ébresztő. Fél szemmel nyúltam a telefonom után, és elolvastam az smst. Közben Zayn is felkelt, érdeklődve puszilt bele a fülembe és olvasta velem együtt az smst. Legalább annyira ledöbbenhetett mint én, mert hosszú percekig mereven bámultuk a kijelzőt.

A szüleid találkozót kértek tőled, azt üzenik fontos. - Brianne.