27. Fejezet

Az út Exterből haza baromi hosszú volt. Egyikünk sem szólalt meg. Én csöndben sírtam tele újabb és újabb papír zsebkendőket. Tudtam, hogy nehéz lesz találkoznom az apámmal, annyi év után, de reménykedtem benne, hogy ez a találkozás hosszabb lesz negyed óránál. Zayn amilyen hamar csak tudott kirángatott a szobából, faképnél hagyva a meglepődött apámat, közben az orra alatt szitkozódott, elküldött mindenkit a büdös francba, de első sorban magát hibáztatta, amiért megengedte, hogy eljöjjünk ide. Mindketten éreztük a helyzet súlyosságát. Épp csak most ért el viszonylagos normalitást a kapcsolatunk, de tudtuk, hogy a távolságot nem bírnánk ki. Az pedig, hogy Adam mellé engedjen meg sem fordult a fejében. Mikor hazaértünk és az autó lefékezett a versenyzők háza előtt Zayn kiugrott és durván megfogva a csuklómat szinte kirángatott a kocsiból. Hisztizhettem volna, de nem tettem. A fájdalom visszarántott a valóságba és ezért hálás voltam. Titokban már a vörös szőnyegen sétáltam ismét és a rajongók tömege pedig a nevemet ordítozta. Annyira csodálatos volt, annyira hihetetlen. Hihetetlen és csodálatos, mégis inkább éreztem a jövőmnek, mint csak ábrándnak. Vágyam rá. Hát ekkora baj lenne ez? Zaynre sandítottam, aki remegő kézzel próbált betalálni  a kulcslyukba és a szeméből kitudtam olvasni a választ: Igen, ez nagy baj. 

 - Srácok! Végre!

Niall nyitotta ki nekünk az ajtót. A többiek már valószínűleg az ablakból figyelték a jelenetet. A szőke srác vigyorgott, de amint realizálta az arcunkra kiülő történéseket gyorsan megfordította a baseballsapkáját, hogy ne lássuk az arcát és elállt az útból. Zayn egyenesen a szobájába meg, az ajtó hangos csattanással jelezte, hogy megérkezett, viszont mindenki mást kizárt. Erre a hangra rögtön eleredtek a könnyeim, de abban a pillanatban valaki mellém ugrott és átkarolta a vállamat. Automatikusan belefúrtam magamat Harry nyakhajlatába ő pedig vigasztalóan átkarolt. Közben Louis és Liam is megérkeztek, éreztem, hogy kérdő pillantásokat váltanak, de megszólalni egyikük sem mert. Viszont nem voltak tehetetlenek sem. Nem tűntek olyan srácoknak akik kétségbeesnek egy síró lány látványától. A következő pillanatban már a lábaim a levegőben kalimpáltak. Harry felkapott a következő pillanatban pedig már a kanapén ültem, a kezemben egy bögre teával. Szembetaláltam magamat négy kérő szempárral. Tudtam, hogy el kell nekik mondanom, de ahhoz le kellene nyugodnom, hogy legalább néhány szó megértsenek abból, amit mondani fogok, vagy legalább csak a lényeget, hogy ne kelljen feleslegesen magyarázni. Vettem egy mély levegőt, kortyoltam kettőt a forró teából, ami természetesen végigégette a nyelőcsövemet, de ez volt a legkisebb bajom, majd tétován az ajtó felé pillantottam, de az konokul zárva maradt.

 - Szóval...elmentünk Exterbe, az apámhoz.

Újabb mély levegő, fölfelé pislogás, hogy ne csorduljanak ki a könnyeim.

 - Kiderült, hogy azért kerestek...mert....Adam megkereste őket, hogy vár rám egy szerep Los Angelesben. Visszatérhetnék.

Remegett a hangom, legalábbis az utolsó szónál biztosan. Ekkor már éreztem, hogy képtelen lennék egy ilyen ajánlatot visszautasítani. Eltakartam az arcomat, kiejtve a bögrét a kezemből. Még láttam ahogy Liam egy reménytelen mozdulattal a bögre után nyúl, de utána következett a várva várt sötétség. Nem akartam, hogy ők is meglássák azt, amire én is rájöttem. Elég jól ismertek hozzá. 

 - Nem akarom őt itt hagyni, nem megy.

A könnyeim ismét eleredtek. Fogalmam sem volt eddig róla, hogy ennyire szeretem, de fizikai fájdalmas okozott már a gondolat is, hogy ahhoz, hogy az én álmai valóra válhassanak itt kellene hagynom őt. Egyszerűen képtelen voltam rá, nem ment.

 - Azt hiszem, beszélnem kell Adammel.

Nem tudom, hogy csak néhány perc telt el, vagy néhány óra. De mikor felnéztem még mindig ott ültek, bár már egyikük sem mert rám nézni, helyette mindannyian másfelé tekingettek. Felkeltem és elindultam a fürdőszoba felé, hogy rendbe szedjem az érezhetően elkenődött sminkemet. A tükörben egy ismeretlen lány képe fogadott. Fogalmam sem volt róla, hogy ki ő, vagy hogy került ide egy fél nap alatt. Borzalmas volt. Az arcom fehér, szám szinte nem is volt, a szemeim ellenben elsötétültek, ahogy a karikák is megjelentek körülötte. Próbáltam nem foglalkozni ezzel, csak valami emberi ábrázatot magamra varázsolni. Mikor kijöttem a fürdőből megigazítottam magamon a ruhámat, készen álltam. Láttam, ahogy Louis épp a bögre darabjait szedegeti, szomorú mosollyal pillantott rám, ellenben a mellém termett Liam képe igencsak elszánt volt.

 - Hívtam egy taxit. Mehetünk. 

Hálásan pillantottam felé, éppen a dzsekije cipzárjával babrált, odamentem hozzá és egy ügyes mozdulattal lehúztam, miközben megráztam a fejemet.

 - Egyedül kell mennem. 

 - Zayn megöl, ha a közelébe engedünk.

Szólalt meg Louis, miközben elment mellettünk, kezében a bögre darabjaival. Tudtam, hogy igaza volt,  de ez rám tartozott, neki kellett volna elkísérnie, de ő sokkal többre tartotta az önbecsülését ami nem engedte ki a szobájából. Megráztam a fejemet és végigsimítottam Liam vállát.

 - Köszönöm srácok, de felesleges belekeverednetek.

Mint egy végszóra, megérkezett a taxi amit kellemetlen dudálással jelzett. Mielőtt még bármelyikük is meggondolhatta volna magát, kimentem az ajtón, be a taxiba. Gyorsan bediktálta a szálloda nevét és mire Harry kilépett az ajtón a taxi már elindult. Közben felhívtam Adamat és közöltem, hogy lent várom a hotel halljában. A hangja nagyon elégedetten hangzott, ami megrémített. Miért van az, hogy engem mindenki sokkal jobban ismer, mint én saját magamat? Ez igazságtalan

Mire megérkeztem a hotelbe, Adam már lent várt az ajtóban. Széles vigyorral a képén nyitotta ki nekem a hatalmas üvegajtót, majd túljátszott mozdulatokkal meghajolt. Nem viszonoztam a gúnyt, nem voltam olyan hangulatban, le akartam tépni a fejét a helyről, ez sokkal jobb ötletnek tűnt. Ahelyett, hogy leültünk volna a fotelekben, a bárba vezetett, egy félreeső asztalhoz. Miért van oda mindenki az eldugott helyekért? Rendelt magának egy whiskyt, majd egy lefitymáló kézmozdulattal elküldte a pincért. Előredőlt az asztalon, mire én automatikusan hátra, de ez nem lepte meg. Taszított, gyűlöltem őt, minden lélegzetvételemmel.

 - Elmentél szüleidhez mi?

 - El, és egy tetű görény vagy, gyűlöllek. Tudtam, hogy nem csak én voltam az oka annak, hogy idetoltad a képedet.

Elvigyorodott, feltartotta a kezét, amibe stílszerűen belekerült a pohár az aranyló folyadékkal. Lassan beleivott, majd lerakta és az ujjával a száján kezdett körözni.

 - Figyelj Ash, semmi személyes. Ez egy nagyon jó ajánlat, a rendező azt mondta egyenesen neked szánja a főszerepet, ha megszerezlek, enyém a másik, mert még mindig mindenki imád minket együtt, Hollywood álompárját.

Elfintorodtam, lehajtottam a fejemet és próbáltam végiggondolni mi történt az elmúlt hónapokban és rá kellett jönnöm, hogy nagyon ügyesen csinálta, stílusos volt. 

 - Gerinctelen dolog volt belerángatni a szüleimet. 

 - Imádom a drámát, jót tett nektek, hogy így tudtad meg. A szüleid elég pénzéhesek voltak, hogy minden követ megmozgassanak ahhoz, hogy elmenj és beszélj velük. Még Briannet is lefizették.

 - Az apámnál voltam.

 - Pláne.

Vágta rá, szinte csípőből, miközben rajta volt a sor, hogy fintorogjon. Hátradőlt, az egyik lábát átvettette a másikon. A tekintetem elidőzött az orrpiercingjén, ami annyira szexivé és misztikussá tette, de ettől még nem gyűlöltem kevésbé és ezt ő is tudta.

 - Nem kell ezen az esős szomorú helyen megrohadnod, pláne nem egy kis málészájú gyerek miatt. Mit tud neked adni? Most fel vannak kapva, az igaz, a sok kis tinilány odavan érte, de mi lesz később? El fognak tűnni a süllyesztőbe, úgy mint a többi.

Tudtam, hogy nem tartja sokra ezeket a tehetségkutatókat. Ehhez Simonnak is sok köze volt, hiszen egyenesen eltiltotta tőlem Adamet. Képtelen voltam megvédeni Zaynt, pedig annyira akartam. Ő sokkal több volt nekem, mint egy futó kaland, szerettem, szerelmes voltam belé.

 - Figyelj, nekem ehhez baromira nincs hangulatom, nesze olvasd el, ez majd meggyőz.

Elém dobta a forgatókönyvet, ami hangosan puffant az asztalon, majd kiitta a maradék whiskyt a pohárból, felkelt és faképnél hagyott. Félve nyúltam a nagy köteg papír után, a szívem erőteljesen vert. Olyan volt, mintha valami épp abban a pillanatban csábítana el, s láss csodát, tényleg így volt. Megragadtam, elsüllyesztettem a táskámba, majd mint valami árnyék kisompolyogtam a hotelből. 

Egész éjszaka olvastam. A sztori, a szereplők, az egész annyira megfogott és annyira nagyszabású volt. Tudtam, hogy belehalok, ha nem játszhatom el ezt a szerepet. Rájöttem, hogy képtelen leszek nemet mondani. De akkor mi lesz Zaynel?

Sziasztok!

Direkt a végére hagytam a kis írói szösszenetet, mert kíváncsi lennék, hogy szerintetek hogyan fog folytatódni a történet? Vagy hogy látjátok a kialakult helyzetet? Ki a kedvencetek és miért? Minden érdekelne. Írjátok le kommentben. 

xxx, Ash