28. Fejezet

Sziasztok!

Egy kicsit rosszul esett, hogy ennyire figyelmen kívül hagytátok az érdeklődésemet az előző rész alatt, de szerencsére kaptam pár pozitív visszajelzést is, ezek között szerepelt az egyik olvasóm, Réka, aki megkeresett a facebookon és ennek nagyon örültem^^. Így a következő részt neki ajánlom. ;)

xxx, Ash

Másnap délelőtt fáradtan és kócosan keltem. Valamikor reggel hat környékén, miután végeztem a forgatókönyvvel megpróbáltam pihenni egy keveset, mondanom sem kell, sikertelenül. Úgy döntöttem, hogy tizenegy óráig esélyt adok a relaxációnak, de reménytelen volt. Minduntalan mások szavai jártak a fejemben. Mintha mindenki jobban tudná. hogy mi jó nekem. Pedig ez egyáltalán nem volt így! Én tudtam a legjobban, hogy mi a jó nekem, csak most épp egybehangzott azzal, amit más mondott nekem. Furcsa volt pont az apámtól hallani a vágyaimat, utána pedig Adamtől, attól az embertől aki tulajdonképpen szétzúzta őket. Akaratlanul is megcsapott a visszaemlékezés szele, de ezúttal nem a rossz értelemben. Amikor épp nem voltam begyógyszerezve, drogozva és kidolgoztatva, jól éreztem magamat. Voltak barátaim, ott volt Adam, aki tudott kifejezetten romantikus és kedves lenni, ha épp nem kattant be. Ritka számba mentek ezek a napok, hiszen legtöbbször csak a hajtásról, a munkáról és a megjátszott tökéletességről szólt mindent, de nem csak ez volt, akármennyire is ezt akartam hazudni magamnak. Sóhajtva hajoltam le, és benyúlva az ágyam alá kihúztam egy fekete cipős dobozt. Ha már úgyis a padlón vagyok, legalább kellemesen beledöngölöm magamat. Lassan nyitottam fel a tetejét, és rögtön ami szembejött velem egy közös kép volt Adammel, jobban mondva a legutolsó közös képünk. Emlékszem, hogy filmbemutatóra mentünk, mint álompár. Az a halom smink rajtam, borzalmas, de legalább boldognak tűnök, nem úgy, mint Adam, aki bele sem néz a képbe, hanem félig oldalra fordulva keresi a kicsúszott cigis dobozát. Gyorsan felhorkantok és félre pakolom a képet, inkább folytatom a következő. Százával jönnek elő az emlékek, van amelyiken a szüleimmel vagyok, van, ahol forgatási szünetben pózolok Ashton Kucherrel, a másikon pedig a vörös szőnyegen Selena Gomezzel. Borzalmasan hiányoztak ezek az idők, még akkor is, ha életem sötét korszaka volt. Ez akkor rossz dolog? Nem tudtam eldönteni. 

A nagy vissza emlékezésből a csengő éles hangja ránt ki, természetesen ehhez hozzájár, hogy kiráz a hideg. Gyorsan felpattanok, lefelé menet lófarokba kötöm a hajamat, majd anélkül, hogy kinéznék feltépem az ajtót. Titkon remélte, hogy Zayn lesz az, aki tegnap óta nem hallatott magáról, de csalódnom helyett, az ajtóban Lyla és legnagyobb meglepetésemre Simon állt. Fintorogva fordítottam hátat, miután szélesre nyitottam az ajtót előttük. Lyla jókedvűen, könnyed lazasággal belobbant és leült mellém a kanapéra, Simon viszont körbenézett, alaposan, majd fintorogva besétált és megállt előttünk.

 - Foglalj csak helyet.

Kínáltam fel neki a fotelt, mire lassan maga mögé nézett, majd mintha a világ legnagyobb szívességét tenné meg, fogta magát és helyet foglalt.

 - Régi képeket nézegettél igaz?

Simon hangja ironikusan csengett, láttam rajta, hogy a puszta tény is mulattatja, főleg, hogy nem válaszolok a kérdésre, csak szégyenkezve lesütöm a szememet. 

 - Miért jöttetek?

Kezdtem kétségbeesni, nagyon nem szerettem volna hallgatni a kioktatást, egyáltalán nem voltam rá vevő. Beharaptam az alsó ajkamat és vártam, hogy valamelyikük megszólal. Simon konokul csöndben maradt, inkább összefonta maga előtt a kezeit, Lyla viszont felém fordult, a tekintetéből sütött a kétségbeesés.

 - Természetesen a szerep miatt. Féltünk téged, de tudnod kell, hogy támogatunk. Mindazonáltal Adam...biztos vagy benne Ash?

Tudták a választ. Rá sem kérdeztek, hogy vajon akarom-e ezt az egészet vagy sem, mert pontosan tudták, hogy a szívem visszahúz Los Angelesbe. 

 - Mielőtt elbeszélnénk egymás mellett, én a versenyzőm miatt jöttem, aki nem volt hajlandó megjelenni a mai próbán. Fejfájásra hivatkozott.

A pillantásom találkozott Simonével, és akkor hirtelen eszembe jutott minden. Hát hová is mehetnék, amikor nekem itt van Zayn? Itt van a banda, az új barátaim. Szeretem őket, és szeretném ha nyernének, hogy valóra válthassák az álmaikat. Segítenem kell nekik. 

 - Szóval rosszul van?

Aggódó tekintettel fordultam Lyla felé. Ha Zaynnek valami baja lenne, azt tuti az én számlámra írnák. Hallottam, hogy Simon színpadiasan felnyög, mire a szőkeség elfojtja a feltörő vigyort.

 - Csak tetteti, mert duzzog. Ugyan már Ashley, menj el hozzá és beszéljétek meg, ne legyetek szánalmasak.

Simon felé fordultam, láttam a tekintetében, hogy félt engem, de nem akarja kimondani, a büszkesége nem engedi. Hiszen mégiscsak ő volt az, aki a gyámom mellett felelősséget vállalt értem. Aki a szüleimet besegítette a cellájuk mögé. Ott volt a kórházban, igen, emlékszem erre mikor felébredtem, Simon tekintetéből pedig azt lehet kiolvasni, hogy ő is emlékszik.

 - Nem hiszem, hogy ez menni fog. Nem akarom őket itt hagyni.

Nálam ez egyet jelentett azzal, hogy szakítunk. Nem tudtam elképzelni, hogy a két világ valahol találkozni tud, az övé és az enyém, az ábra pedig azt mutattam, hogy Zayn sem tudta. Én pedig szíves örömest adom fel ezt a dolgot érte, pusztán azért, mert nekem már megvolt az esélyem és eltoltam. Ez most az ő esélye és nem akartam ettől megfosztani, pedig, most pont az csináltam.

 - Gondolod...gondoljátok, hogy ez tudna működni?

Lyla rögtön bólogatni kezdett, Simonra sandítottam aki színpadiasan égnek emelte a tekintetét. 

 - Azt hiszem, most beszélnem kellene Zaynel, végre.

A szívem a torkomban vert már attól is, hogy kimondtam a nevét. Féltem, hogyha odamegyek akkor szakítani fog velem. Simon és Lyla mintha valami parancsszó hangzott volna el, felkeltek, mint akik jól végezték dolgukat én viszont nem akartam még indulni így nagy szemeket meresztettem rájuk. 

 - De nem most. 

Kissé ijedten nézhettem ki, ugyanis mindketten felnevettek, majd a szöszke a hónom alá nyúlt és elkezdte igazgatni a kócos hajamat.

 - Menj, fürödj le, öltözz fel csinosan, egy kis smink és kész. Itt megvárlak, úgyis Harryhez megyek.

Elvigyorodott, mire én felhorkantottam és Simon felé fordultam.

 - Köszönöm.

Igaz, hogy alig szólalt meg, de azért éreztem, hogy támogat és ez sokat jelentett. Futólag megöleltem, néhány másodpercig hagyta, majd eltolt magától és az ajtó felé indult.

 - Üzenem Maliknak, hogy holnap tízkor próba. 

Bólintottam és felrohantam az emelete, hogy rendbe szedjem magamat....

~ Néhány órával később ~

A szívem a torkomban dobogott, remegett a kezem, mikor a csengő felé nyúltam. Lyla azonban elkapta a kezemet. 

 - Mérges lesz, és csalódott. Nem szeretném ha veszekednétek, azt szeretném, hogyha megbeszélnétek. Most neked kell nyugodtabbnak lenned.

Gondolhattam volna, hogy rossz a helyzet, de ezek szerint Lyla tudott valamit, amit én nem, ettől pedig még idegesebb lettem. Végül aztán ő csöngetett be, és hűvös mosollyal az arcán várta a bebocsátás, bezzeg én, én nem tudtam mosolyogni, ideges voltam. 

 - Kit látnak szemeink. 

Louis vigyorogta kitárta előttünk az ajtót, Lyla azonnal berohant és Harryre nyakába vetette magát, én azonban tétováztam egy kicsit, mire sikerült beljebb kerülnöm. Sóhajtva pillantottam körül, pedig felesleges volt, éreztem, hogy hol van, akkor is, ha nem láttam. A kanapé felé fordítottam a fejemet, Zayn pedig lassan megfordult, furcsán méregetett, majd visszafordult a TV felé. Szerencsére Liam a megmentésemre sietett, gyorsan megölelt és kérdezgetni kezdett, először komolytalan dolgokról, aztán szóba jött a forgatás is. Látom, hogy Zayn félig felénk fordítja a fejét és hallgatózik, de közben próbál meggyőzni arról hogy a TV-t bámulja. Végül, miután ráunt a színjátékra egyszerűen felkelt és elindult a szobája irányába. Megvártam, amíg elsétál mögöttem, a kezét óvatosan végighúzta a derekamon, mire felsóhajtottam és bocsánatkérően Liamra pillantottam.

 - Menj csak, hiszen ezért vagy itt. 

Felkeltem, láttam, hogy Lyla és Harry már nincs sehol, a többiek ellenben meredten bámulnak valami sorozatot. Hátat fordítva nekik, becsuktam magam elindultam Zayn szobájába, majd mikor megértem halkan becsuktam magam mögött az ajtót. Az ágyon ült és láthatólag a telefonjába volt mélyedve. Lassan felé sétáltam és leültem vele szemben. Ő lassan felnézett, egy pillanatra elvesztem a barna szemeiben, láttam, hogy alig láthatóan megrázza a fejét, majd lerakja a telefont és óvatosan a kezem után nyúl, mintha azon gondolkodna, hogy szabad-e ezt még neki egyáltalán.

 - El fogsz menni igaz?

A szívem picire facsarodott ettől a puszta kérdéstől is. Képtelen vagyok itt hagyni, lehetetlen, nem megy, ez nem egy játszható pálya.

 - Nem, ha nem akarod.

Nagyon nehéz volt kimondani, mert tudtam, mekkora áldozattal jár. Lemondani az életedről pusztán más kedvéért hatalmas áldozat volt.

 - Túl önző vagyok ahhoz, hogy elengedjelek Ash. 

Az ujjait lassan végighúzta az enyémen, elérve ezzel, hogy egy pillanatra megálljon, majd ismét meglóduljon a szívem. 

 - De tudom, hogy te menni szeretnél.

Majdnem belehaltam, amikor elhúzódott. Úgy ragadtam meg a kezét és húztam vissza az ölembe mintha az életem múlna rajta. Láttam, hogy szórakoztatja a dolog, de egy csöppet sem érdekelt. 

 - Szeretnék igen, de téged is...szeretlek.

Olyan volt, mintha savat öntöttek volna le a torkom. Rettegtem ettől a szótól, nagyon nehezen jött, főleg így, hogy a kényszer szülte. Egy pillanatra megállt közöttünk a levegő, majd láttam, hogy halványan elmosolyodik. Föntebb ült, majd közelebb hajolt hozzám és néhány másodperc tétovázás után megcsókolt. Nem tudtam mire vélni, ha ez az utolsó csókunk hát legyen, de akkor kiélvezem. Átkarolta a nyakát, mire ő a derekamnál fogva föntebb emelt és beleültetett az ölébe. 

 - Nehéz lesz tőled messze lenni.

Végigsimított az arcomon, egy pillanatra megállt az államnál, majd lehullottak a kezei.

 - Nem megyek el örökre. Haza fogok jönni, nem kell, hogy ez legyen a vége, lehet akár a kezdete is.

Próbáltam bizakodó lenni kettőnkkel kapcsolatban, bár még most sem volt egészen tiszta, hogy mit akar a kapcsolatunkkal kezdeni, bár reméltem, hogy ez épp nem a temetője.

 - Haza fogsz jönni igaz? Amikor csak tudsz?

Haza...furcsa volt ez a szó, tekintve, hogy soha nem laktam itt, csak itt születtem.

 - Persze, amilyen gyakran csak tudok. Na meg, ez a 21. század, van skype és telefon. 

 - Skypon nehéz lesz ezt csinálni.

Hozzám hajolt és lágyan belecsókol a nyakamba, ezzel elérve, hogy felsóhajtsak. Akkor...ennyi volt? Vége a beszélgetésnek?

 - Most már csak az a rohadék zavar...

Na...tessék, kár volt elszólni magamat.

 - Adamet tudom kezelni, csak a forgatáson fogom látni, már ha egyáltalán megkapom a szerepet. Nem készpénz.

 - Az a baj, hogy ő is tud kezelni téged.

Lustán az ujjai köré csavart egy vaskos tincset az egyik loknimból, majd mint aki megunta visszadobta a hátam mögé. Lassan a röppenő tincsem után néztem, majd vissza Zaynre. 

 - Minden rendben lesz, a lényeg, hogy ezt, kettőnket, nem szeretném feladni.

 Zayn egy ideig vizslatott, mintha nem lenne biztos abban amit hall, majd felsóhajtott és ötösre emelte a kezét, én pedig megadva magamat belecsaptam...