29. Fejezet

Sziasztok!

Először is nagyon sajnálom, hogy majdnem egy hónapja nem írtam egy betűt sem. A félkész epizód el volt mentve, azonban se időm, sem energiám nem volt írni. Beindult az egyetem, mindenfelé rohangálok, de remélem azért maradt még itt valaki, aki szeretné végigkövetni Ashley életét. Jó olvasást.

xoxo,

Ash

Utoljára látni élőben a srácokat az X factor színpadán borzalmas volt. Minden pillanata szorongatta a torkomat, de ne rohanjunk ennyire előre...

Miután végleg eldöntöttem, hogy mit szerettem volna, közöltem Briannel aki nem igazán szeretett volna visszaengedni Los Angelesbe. Megértettem, de meggyőztem arról, hogy most már idősebb vagyok és felelősségteljes, azért megyek LA-be, hogy leforgassam a filmet, azután rögtön visszajövök Londonba. 'Csak dolgozni mész.' Fogalmam sincs, hogy ezzel magát, vagy engem próbált-e inkább győzködni, de a hét közepére Zayn is átvette azt az istentelenül idegesítő szokást, hogy random időpontokban benyögte ezt az idegesítő mondatot. Az elején igyekeztem derűlátóan elismételni, de a hét végére már csak morgásra futotta. Rosszul esett, hogy ennyire nem bíznak bennem, ugyanakkor aggódtam is. Lehet, hogy valamit én látok rosszul? Vagy nem gondolnak elég erősnek? És ez még csak az egyik probléma volt. Bár megbeszéltük Zaynel, hogy erősek leszünk, végtére is csak három hónapról van szó, minden egyes este olyan volt, mintha utoljára lennénk együtt, ő pedig mindig elbúcsúzott tőlem egy picit. Kegyetlen érzés volt, mert úgy éreztem, hogy lemond rólam, de aztán mindig rácáfolt a csókjaival és az érintésével. Ettől azonban még nem volt könnyebb a dolog. Igyekeztem a srácokkal is annyi időt tölteni, amennyit csak tudtam. Ott voltam minden próbán, tanácsokkal láttam el őket, segítettem a stylistnak, Simonnak, egyszóval mindenhol ott voltam, ahol nem is kellett volna. Gyakran titkon összemosolyogtam velük, de csak szomorú pillantást és fáradt mosolyt kaptam vissza. Bárcsak világgá kiálthattam volna, hogy nekem is hiányozni fognak és, hogy sajnálom, hogy nem tudok itt maradni velük. 

 - Izgulsz a holnap miatt?

Kérdeztem fojtott hangon, mert nem akartam felébreszteni, ha már aludt, de ha meg ébren volt, nem akartam csak úgy feküdni mellette, beszélgetni akartam.

 - A vasárnap miatt jobban izgulok.

Felsóhajtottam és csöndben hallgattam az eső kopogását az tetőablakon, ha erősen koncentráltam még a lámpa fényében az esőcseppeket is ki tudtam szűrni, de aztán hirtelen az egész látóteremet betakarta két barna szempár. Szomorú volt, hosszú pillái alól nézett ki, amivel egészen megtudott őrjíteni.

 - Nem megyek el.

 - De elmész. Menned kell.

 - Ezt tényleg te mondtad?

 - Meg kell tanulnom önzetlennek lenni.

Megpróbált mosolyogni és becsületére legyen mondva egészen jól összehozta, de akkor is volt egy egészen szomorú éle annak a gyönyörű mosolynak. Rásimítottam a kezemet az arcára és kicsit előre megcsókoltam. Nem tétovázott visszacsókolni, az ajkai ugyanolyan követelőzőek voltam, mint az utóbbi napokban.

 - Nem megyek el örökre, ugye tudod?

 - Tudom.

Tényleg kétséget hallottam volna? Mintha nem igazán hinne benne. Felkönyököltem, kisöpörtem a hajamat a szememből és a sötétben a barna szemeit kerestem.

 - Zayn. Vissza fogok jönni. Nem azért mert Briannenek azt mondtam, nem is azért, mert Simon megfenyegetett. Hanem miattad.

Egy ideig meredten nézett rám, aztán halványan elmosolyodott és végigsimítva az arcomat magához húzva megcsókolt. 

Szombat

 - Ashley megkötnéd a nyakkendőjét?

Hallottam a kiabálást a folyosó végéről, én pedig rohantam, hogy megkössem az egyik versenyző csokornyakkendőjét. Hatalmas volt a hangzavar, az élő show utolsó egy órájában voltunk, a srácok mindjárt fellépnek. Ott ültek bent mindannyian a többiekkel és várták, hogy szólítsák őket. Egy blokk reklám, Rebecca, aki furcsán közvetlenül viselkedett Zaynel, majd ők. Gyorsan megkötöttem a srác nyakkendőjét, aztán már szaladtam is a színpad mellé, épp Rebecca tántorgott fel, gyönyörű estélyiben. Csodálatosan énekelt, nekem mégsem nyerte a tetszésemet, valószínűleg azért, mert a zöld szörny előkerült. Hogy lehet ennyire hülye, hogy itt hagyom Zaynt a cápáknak? Mind tudtuk milyen, ne is áltassuk magunkat. Mindezért persze nem hibáztattam, hiszen fiatal, és híres, egyszóval kelendő, nincs olyan lány aki nemet mondana neki. Köhintettem párat, majd lustán tapsoltam kettőt, mikor végzett, majd miután a zsűri elmondta a véleményét, felfogta a szoknyáját és lesétált, útközben integetett és csókot küldött a kamerának, majd mikor elment mellettem, lesajnálóan végigpillantott.

 - Még egy ilyen ribancot.

Morogtam csak úgy magamnak, majd tapsviharban törtem ki a tömeggel együtt, amikor elindult a srácok száma, örültem, de egyúttal már az első hang után könnyes lett a szeme, és ez csak rosszabb lett a produkció végére. Mire a srácok lejöttek a színpadról már a falnak dőlve ültem és zokogtam. Rögtön odaszaladtak, mindannyian ijedt, tehetetlen tekintettel az arcukon. Zayn azonban, mintha csak tudta volna, hogy ez következik, odébb tessékelte Louist és Harry, majd átkarolta a derekamat és felhúzott. A műsor végéig az öltözőben ültünk, én zokogtam, ő pedig automatikus mozdulattal simogatta a hajamat, bár a tükörben láttam, hogy nemigazán van ínyére a dolog, de azért maradt és ez volt a fontos. Az eredményhirdetés után azonnal hazamentünk, a srácok nálam voltak egy kicsit, iszogattunk és a kanapén elnyúlva filmeztünk, valamiért egyikünk sem akart bulizni.

 - Ez a film tök unalmas.

Szólalt meg Louis, majd egy túljátszott mozdulattal végigdőlt a lábamon és combomba fúrta az arcát. 

 - Ugyan már, ez Shakespeare.

Tömtem bele a kukoricát a számba, na adtam neki is egy keveset. Harry azonban nem bírta tovább és elvéve Liamtől a távkapcsolót a váltogatni kezdte a csatornákat. Így aludtunk el, hatan a kanapén...

Vasárnap

 - Nyugalom, még van idő.

Tömte a szájába Niall a gofrit, amit a frizsiderből vettem ki egy órája és kortyolt egyet a kávéból. A gépem 11 órakor indult, ám minden indulásra készen volt már kilenc órára. Én épp a bőröndömben kutattam a töltőm után, ugyanis a telefonom már legalább fél órája egyfolytában pittyeget, ezzel jelezve, hogy lemerül. 

 - Kint kell lennünk legalább másfél órával korábban, és vasárnap szörnyű a közlekedés. Az a gyökér is ott lesz?

Láttam, hogy nem csak Harry tekintete, de mindenkié felém fordul. Zavartan fordultam el tőlük, nem akartam válaszolni, Zayn azonban megtette helyettem.

 - Ő már a hét közepén visszatakarodott.

Nem hibáztattam, nem szóltam meg, amiért így beszélt róla, helyette bedugtam a töltőmet és hozzáláttam enni. Mire elpakoltunk pont megérkezett a reptéri transfer. A srácok bepakolták a bőröndjeimet, majd mindannyian beültünk. Vettettem még egy utolsó pillantást a lakásom ablakára, majd Zayn kezébe nyomtam a kulcsot.

 - Kérlek, vigyázz rá.

Bólintott, majd megszorította a kezemet. Így mentünk egész a reptérig, minél közelebb kerültünk a végállomáshoz, annál inkább sírásra állt a szám. Ezt a többiek is látták ezért egész úton viccelődtek. Mire megérkeztünk már Lyla és Simon is ott álltak, az előbbi hatalmas mosollyal az arcán, az utóbbi fintorogva. Kerítettek nekünk egy kulit, mire mi találtunk szabad helyet, majd kipakoltunk és elindultunk befelé. A táskámat lustán a vállamra akasztottam, a másikkal eszem ágában se volt elengedni Zayn kezét. Minden lépéssel egyre kétségbeesettebb lettem. Nem akarok elmenni. CSessze meg mindenki, itt akarok maradni! Az idő azonban rohamosan telt, mire észbe kaptam már mennem kellett.

 - Vigyázz magadra kölyök.

Szigorú atyai tekintet, nem bírtam neki ellenállni, gyorsan megöleltem Simont, majd Lylahoz léptem és szorosan átöleltem.

 - Várni foglak egy hónap múlva.

Lylaval megbeszéltük, hogy munka közben szakít egy kis időt rám és meglátogat. Ezt a fiúk sajnos nem tehették meg. 

 - Azért hozz nekünk valamit Amerikából.

Mondta Louis, majd ötösre emelte a kezét, mosolyogva belecsaptam, megöleltem és a többiekhez léptem.

 - Mondjuk, egy csajt. 

Röhögött Harry, majd Lylara pillantva inkább gyorsan elhallgatott. Végül Zayn maradt, a többiek kicsivel odébb mentek, hogy nyugodtan elbúcsúzhassunk. Átkarolta a derekamat én pedig átkulcsoltam a nyakát. Egy kicsit sem érdekelt, hogy ki lát meg minket, ez a mi pillanatunk és nem érdekeltek a kíváncsi szemek.

 - Három hónap.

 - Három hónap.

Összeszorult a gyomrom a gondolattól. Visított a lelkem és meghasadt a szívem. Hogy juthatott ez eszembe? Zayn hozzám hajolt és hosszan megcsókolt. Baromi keserű volt. Ha választanom kellene talán ez volt a legrosszabb csókunk az elmúlt hónapok után. A hangszóróból kiáramló női hang ismét felhívta a figyelmemet arra, hogy induljak, úgyhogy elengedtem Zayn és a többiek felé fordulva integetettem. Még akkor is integettem, mikor az első kapuhoz lépve levetették velem a cipőmet. Szánalmas látvány lehetett. Végül már csak Zayn láttam, mosolyogva bólintott, de a szeme sötét volt a bizonytalanságtól, ahogy az enyém is. Elgondolkodtam, hogy talán máshogy kellett volna ezt csinálni. Biztos, hogy emlékezetesebbé tettem volna, ha tudom, hogy akkor látom Zaynt utoljára...